2012.
április
13. 00:52

6000 beadvánnyal fordult az önkormányzathoz egy szlovák nyugdíjas

Címkék:
levél stilzált Közel hatezer beadvánnyal fordult a nagyszombati önkormányzathoz egy helyi nyugdíjas 8 év alatt, ám úgy tűnik lassan feladja, mert az utóbbi hónapokban jelentősen megritkultak az általa küldött levelek - adta hírül a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A rekorder nyugdíjas 2003-ban kezdte a levelezést az önkormányzattal. Az elégedetlen férfi összes eddigi beadványa a városi vagyon kezeléséhez fűződő kérdésekre vonatkozott, illetve az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos panaszokat fogalmazott meg. A városi önkormányzat szóvivője szerint a hosszú évek során beérkezett több ezer beadvány között voltak olyan javaslatok, amelyekre miután azok megfogalmazója választ kapott, kiegészítést kért, majd a kiegészítéshez is pótinformációkat igényelt, majd fellebbezett, panaszt adott be vagy éppen a város főellenőréhez fordult.

Az idült panaszos több alkalommal bíróságig is vitte az általa felkarolt ügyeket, ám neki tetsző eredményt így sem ért el. Az önkormányzat közléséből - miszerint a beadványokból az utóbbi évben már "csak" néhány tucat érkezett - úgy tűnik, a férfi belefáradt a levelezésbe. Az önkormányzat alkalmazottai persze nemigen bánják a dolgot, hiszen a beadványtömeg kezelése és megválaszolása esetenként több embert teljesen lefoglalt. A Szlovákiában jelenleg hatályos, idevonatkozó - a szabad információ áramlásról szóló - törvény szerint a beadványokra az önkormányzatnak záros határidőn belül választ kell adnia.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART