2011.
május
29. 20:46

A hit hatása az agyra

Címkék:
agy A Duke Egyetem Orvosi Központjának kutatói összefüggést találtak a vallásosság és az idősebbek agyában bekövetkező változások között. Megfigyeléseiket a Public Library of Science ONE című lapban tették közzé.

Amy Owen és David Hayward kutatók vizsgálatuk során a hippokampusz, azaz az agy tanulásért és emlékezésért felelős részének térfogatában történő változásokat mérték meg. A kor előrehaladtával minden ember agyának a mérete csökken bizonyos mértékben, azonban a különböző területek nem azonos mértékben. A hippokampusz méretének csökkenése azért fontos, mert összefüggésbe hozható a depresszióval és az Alzheimer-kórral.

A vizsgálatok során több mint kétszázötven 58 és 84 év közötti embert figyeltek meg, és az derült ki, hogy azoknak a protestánsoknak a hippokampusza, akik nem vallották magukat újjászületettnek, sokkal kisebb mértékben zsugorodott, mint azoké a protestánsoké, akik újjászületettnek vallották magukat, illetve mint a katolikusoké, vagy azoké, akik nem voltak vallásosak. Továbbá azoknak a résztvevőknek is nagyobb mértékben zsugorodott agyuk ezen része, akik arról számoltak be, hogy életükben már átéltek olyan vallásos élményt, amely hatására megváltozott az életük. A méréseket a résztvevőkön egy MRI segítségével végezték el 2-8 éves időtartam során.

”A jelenség magyarázata talán a stresszben rejlik” - magyarázta Owen. ”Azok, akik kisebb, kevésbé elismert vallásos csoporthoz tartoznak, inkább érzik magukat kívülállónak a többiek szemében, és ez hosszútávon stresszt okozhat számukra, amely hatással van az agy állapotára.”

Forrás: Betegszoba

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART