2009.
december
24. 07:47

A belső békesség a legnagyobb ajándék

Címkék:
várszegi asztrik Az emberi élet szakaszainak értelméről és küldetéséről beszélt Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát a győri városházán, a Nyitott nemzedék nyugdíjasok szabadegyetemén.

A KIENGESZTELŐDÉSRŐL


Meg kell szabadulni múltunk koloncaitól
Nagyon szomorú úgy látni idős rokonainkat, hogy tele vannak az élet keserűségével. Az időskornak az egyik legfontosabb meghívása a kiengesztelődés. A mi társadalmunk azért olyan beteg, mert nagyon sok ki nem engesztelődött idős él benne. Nagyon sok ki nem engesztelődött aktív életkorú van. Ilyen példát adunk a gyerekeinknek, s nem vesszük észre, hogy a belső békesség a legnagyobb ajándék. Pedig ki kell engesztelődni. Meg kell szabadulni a múltunk koloncaitól.
Sajnos előfordul, nem is olyan ritkán, hogy az életünkben megtörik valami. Vannak veszteségeink, elválunk, csalódunk, nem tudunk helyesen megoldani egy konfliktust. Utólag a legtöbbször már lehetetlen változtatni rajta. Ne legyenek miatta indulataink, inkább teremtsünk békességet magunk körül.

A MAGÁNYOSSÁGRÓL


Magamnak minek üljek le?
Életünk során, így az időskorban is vannak boldogító pillanataink, de szenvedünk a magánytól. Nagymamám arról panaszkodott: tudod, kisfiam, mindent elfogadok, ami az öregséggel jár, de egyet igen nehezen. Mindig népes gyereksereg vett körül, mindig közösségben ettem, most fél lábon állva reggelizek, mert hát magamnak minek üljek le.
Helytelen. Le kell ülni, Szeretni kell magunkat és tisztelni. Ahogy magam megbecsülöm, másokat is úgy becsülök meg.

A KRÍZISEKRŐL


Döntéshelyzetben vagyunk
Sokszor úgy látjuk az emberi életet, mint krízisek sorozatát. Világválság, morális, gazdasági krízis. Mindig úgy csapódik le bennünk a krízis, hogy itt valami ménkű nagy baj van. De gondoljunk csak bele: a krízisnek a szóelemző értelme az, hogy döntéshelyzetben vagyunk. Ez pedig még önmagában nem rossz, hiszen az előre vivő és a hátra mozdító jelenségek, folyamatok, dolgok közül kell választanunk.
Tessék csak belegondolni a krízis természetébe. Azt mondják a szülészek és a pszichiáterek, hogy életünk legnagyobb krízise, amikor világra jövünk. Pedig mi hogy tudunk örülni egy gyereknek, egy apró jövevénynek! Csakhogy másképp éli meg a gyermek és másképp a környezete.
Aztán beszéljünk őszintén egy másik, immáron befejező krízisről, a halálról. A halál sem egyértelműen csak tragikus valóság.
Mélylélektanászok a megmondhatói, hogy hány és hány krízist él át születésétől haláláig a felcseperedő gyermek. Általában arra az első nagy krízisre emlékezünk, amit már tudatosan szenvedtük el mindannyian, amikor kamaszok voltunk. Kedves vagy elviselhetetlen, lehetetlen kamaszok. A kamaszkorban a fiatal kifordul abból a fejlődési menetből, hagyományból, amit a családban magára szedett. Megpróbál önállósodni, értékeket válogat, tudatosan beemel a személyiségébe valamit, mint Noé a bárkájába, más értékeket meg kidob belőle. Sok szülő csalódik ilyenkor, s keserűen jegyzi meg, esetenként csak önmagának: ezt a gyereket nem én neveltem, hanem az utca, a társadalom.
A hívő embernek is sok gondja van a gyerekeivel. Erre azt mondom: bátorság. Remélhetőleg egészséges fejlődésükben nem akadunk el a kamaszkorunknál, s gyermekeink is nagyobb megrázkódtatás nélkül eljutnak életüknek ahhoz a szakaszához, amikor az életükkel szembe kell nézni.

A LÉLEKRŐL


Frissíteni, pihentetni és táplálni
Tudják, mi úgy vagyunk a lélekkel, hogy nem veszünk róla tudomást. Ahogy a fogunkat ápoljuk és a lábunkat mossuk, ugyanilyen gondossággal kellene a lelkünket is mosogatni, tisztogatni, felfrissíteni, megpihentetni, s annak is táplálékot adni. Pontosan azért, hogy ezeket a kritikus pontokat átéljük, a további tájékozódáshoz kapaszkodókat találjunk, bátran, s nagyobb félelem nélkül szembenézzünk a valósággal, mely mindenképpen bekövetkezik. Emberhez méltó módon fogadjuk és éljük meg az elkerülhetetlent.

Forrás: Győri Nap

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART