2011.
augusztus
26. 11:21

A bölcsesség a korral érik

Címkék:
bölcsesség Az idősebb emberek megfontoltabb döntéseket hoznak, mint a túlságosan ösztönösen cselekvő fiatalok - derült ki egy tanulmányból, amely szerint a bölcsesség valóban a korral együtt érik az emberben.

A Texasi Egyetem szakemberei valós döntéshozatali helyzeteket idéző vizsgálatok segítségével állapították meg, hogy míg a fiatalok az azonnali jutalommal járó, addig az idősebbek a hosszú távú hasznot hozó döntések meghozatalában jeleskednek jobban. A Psychological Science című folyóirat következő számában megjelenő tanulmány egyetemista korú, valamint 60 és 80 éves kor közötti emberek bevonásával készült.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az emberek döntéshozatali képessége a kor előrehaladtával hanyatlásnak indul. A mostani vizsgálat során azonban a résztvevőknek egyszerre csak egy döntésre kellett koncentrálniuk. A nagyobb élettapasztalatból adódó bölcsességüknek köszönhetően az idősebbek sokkal jobban átlátták döntéseik jövőbeli következményeit és számításba is vették azokat a választásaik során.

"Eredményeink szerint az idősebbek jobban fel tudják mérni, hogy a rendelkezésükre álló választási lehetőségek közül melyiknek, milyen azonnali és későbbi előnyei vannak " - mondta a tanulmányt vezető Darrell Worthy. "A fiatalabb felnőttek csak az azonnali hasznot hozó döntések mérlegelésekor teljesítettek jobban. A másik vizsgálatnál azonban egy olyan elmélet kidolgozására volt szükség, amely nagyobb összefüggéseiben vizsgálja a választások lehetséges előnyeit. Minél több tapasztalata van valakinek ezen a téren, annál jobb döntéseket képes hozni" - idézte a szakembert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk).

A kutatók véleménye szerint a különbség oka, hogy a fiatalabbak az agy úgynevezett ventrális striatum elnevezésű területét használják, amely a jutalmazással van összefüggésben. Mivel a kor előrehaladtával ez az agyterület hanyatlásnak indul, ezért az idősebb emberek arra kényszerülnek, hogy a racionális és megfontolt döntésekért felelős frontális agykérgük használatával ellensúlyozzák ezt a hátrányt.

Forrás: A mai nő

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART