2011.
szeptember
09. 17:50

A csehek most térnek át a magán-nyugdíjpénztári rendszerre

Prága A cseh alsóház kormánypárti többsége tegnap jóváhagyta a nyugdíjreformot, amely 2013-tól indul. Ekkorra magán-nyugdíjpénztárak alakulnak, amelyekbe a harmincöt évnél fiatalabb személyek önkéntes alapon léphetnek be.

Dönteniük jövő június végéig kell. Akik belépnek, azok később már nem gondolhatják meg magukat. Ők a bérük 28 százalékából hármat az általuk kiválasztott magán nyugdíjpénztárba fizetik be. Ezen kívül saját nettó bérük két százalékát is kötelesek havonta ugyanoda utalni. Huszonöt százalék marad az állami szolidáris alapban. A harmadik pillér a már működő, további önkéntes takarékoskodás lesz, amely révén növekszik a nyugdíjalap.

A nyugdíjreform finanszírozása, valamint a cseh Szociális Biztosító jelenlegi anyagi gondjainak enyhítése érdekében Csehországban 2013-tól egykulcsos, éspedig 17,5 százalékos lesz az általános forgalmi adó. A cseh kabinet a megemelt adótételből évente legalább 60 milliárd korona (hozzávetőleg 660 milliárd forint) bevétellel számol. Ebből húsz milliárdot az állami nyugdíjrendszer kieső részének pótlására, tíz milliárdot a Szociális Biztosító kasszájának feltöltésére, négymilliárdot a jelenlegi nyugdíjak egyszeri valorizálására, a többit pedig a jóléti kiadásokra, illetve a várható áremelkedések miatt a szociálisan rászoruló családok és személyek megnövekedett kiadásainak részleges kompenzálására fordítanak.

További változás az lesz, hogy az 1956 után született személyeknél fokozatosan emelkedik a korhatár: a férfiaknál évente két, a nőknél pedig négy hónappal. A tervek szerint 2041-től 67 éves korukban mehetnek nyugdíjba.

Forrás: Népszabadság Online

Vissza
2010.
december
02. 10:25

A csehek teljesen más utat választhatnak nyugdíjügyben

A csehek teljesen más utat választhatnak nyugdíjügyben Egyre több részlet kerül napvilágra a cseh nyugdíjreformról, egy kormányzati körökből kiszivárgott dokumentum szerint a járulékokból 5 százalékot tennének át hosszabb távon egyéni számlákra. A 40 év felettieknek önkéntes lesz a választás, azonban a 40 év alattiaknak és a pályakezdőknek kötelező lesz a belépés. Jelenleg csak önkéntes nyugdíjalapok működnek Csehországban, azonban 2012-2013 környékén egy új pillérrel gazdagodik a rendszer, aminek forrásait adóemeléssel teremtik elő.
Tovább
2011.
július
13. 18:17

Csehország nyugdíjkiegészítést fizethet a szlovákiai nyugdíjasoknak

Csehország nyugdíjkiegészítést fizethet a szlovákiai nyugdíjasoknak Nem kizárható, hogy Csehországnak a jövőben nyugdíj-kiegészítést lesz kénytelen fizetni akár több százezer szlovákiai nyugdíjasnak is. Az Európai Unió bírósága ugyanis júniusban egy szlovákiai nyugdíjas beadványa alapján úgy döntött, hogy nyugdíj-kiegészítésre jogosult minden olyan mai európai uniós állampolgár, aki az egykori Csehszlovákiában volt alkalmazva és bár csehszlovák nyugdíjjogosultságot szerzett, mai hazájában alacsonyabb nyugdíjat kap, mint amennyi a jelenlegi csehországi szabályok szerint megilletné.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART