2012.
július
02. 11:38

A fogyatékkal élőkért demonstráltak civilek

demonstráció a rokkantakért Több százan vettek részt a rokkantak, fogyatékkal élők, az idősek és az elesettek jogaiért tartott vasárnapi demonstráción, amelyet civilek szerveztek a fővárosi Hősök terén.

A csaknem 40 fokos hőségben a felszólalók a volt rokkantnyugdíjasokat, súlyos betegeket, fogyatékosságokkal élőket sújtó kormányzati intézkedésekre kívánták felhívni a közvélemény figyelmét.

A demonstráció résztvevői sérelmezték, hogy a kormány csalónak állította be a rokkantnyugdíjasokat, miközben - álláspontjuk szerint - a számukat illetően is félrevezette a társadalmat. A demonstrálók elfogadhatatlannak nevezték a rokkantnyugdíjak eltörlését, hiszen így a rászorulók sok esetben mindössze 28 ezer forint támogatást kapnak.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és más civil szervezetek képviselői arra kérték a kormányt és a törvényhozókat, hogy módosítsák a megváltozott munkaképességűek ellátásról szóló törvényt, és biztosítsák számukra az emberhez méltó életfeltételeket.

A MEOSZ és a civil szervezetek a következő napokban fórumokat szereznek, ahová meghívták az Országgyűlés szakbizottságainak tagjait. A szervezet támogatásával a közelmúltban több magánszemély fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához a rokkantnyugdíj eltörlése miatt.

A rendezvényen felszólaló Iványi Gábor metodista lelkész beszédében visszautasította, hogy aki segítségre szorul, ezt méltatlanul várná el. A lelkész tiltakozott a tehetősebbek támogatása és a mozgásukban korlátozottaknak járó kedvezmények megvonása ellen is.

Seres Mária, a Civil Mozgalom elnöke bejelentette, hogy csatlakozik ahhoz az éhségsztrájkhoz, amelyet a demonstráción több, fogyatékkal élő kezdeményezett. Mint elmondta, "éhséglánc" szervezésébe kezdenek, amelyhez országszerte bárki csatlakozhat.

A vasárnapi demonstrációt - amelyet a MEOSZ mellett és a Civil Mozgalom mellett, a Szövetség az Egységes Magyarországért, a Tiszta Kezek Mozgalom és más civil szervezetek, illetve magánszemélyek szerveztek - szolidaritásáról biztosította a 4K! - Negyedik Köztársaságot! párt is.

Forrás: HR Portál/MTI Fotó: MTI, Soós Lajos

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART