2011.
május
23. 23:17

A kormányszóvivő tompítja az ellentéteket

Címkék:
Nagy Anna A rendészeti szervek érdekképviseleteinek több elképzelése is bekerült abba a javaslatba, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter kedden terjeszt a kormány elé - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a kormányszóvivő. Nagy Anna közölte: az a kérdés, hogy mivel lehet vonzóvá tenni a rendőri vagy a tűzoltói pályát - de ez ne a korai nyugdíjba vonulás legyen.

A keddi kormányülés napirendjén szerepel a Széll Kálmán-tervben foglalt, a rendvédelmi hivatásos állományt érintő korkedvezményes nyugdíjrendszer átalakításának kérdése - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a kormányszóvivő. Nagy Anna kiemelte: a Pintér Sándor belügyminiszter által a kabinet elé terjesztendő javaslatba a szakszervezetek több elképzelése is bekerült.

Megállapodás akkor lehet a rendészeti szervek érdekképviseleteivel, ha a kormány is dönt az ügyben, és amíg nincs végleges határozat, addig folytatni kell a megbeszéléseket - vélekedett a kormányszóvivő. Nagy Anna emlékeztetett: vannak olyan foglalkozások, amelyekben 40-45 évesen úgy tudnak nyugdíjba menni, hogy mellette dolgoznak tovább, mivel ezt lehetővé teszi a törvény, de a mostani helyzetben ezt nem engedheti meg magának a gazdaság.

Várhatóan lesz ellentételezés, de a kérdés az, hogy mivel lehet vonzóvá tenni a rendőri vagy a tűzoltói pályát. Fontos lenne, hogy az életpálya legyen vonzó, ne a nyugdíj - hangsúlyozta a kormányszóvivő, aki szerint a nyugdíjba vonulókat a tapasztalatukkal, felkészültségükkel oktatóként vagy a közigazgatásban szakértőként lehetne alkalmazni. Hozzátette: a nyugdíjkedvezmény visszamenőleges hatályú megváltoztatásáról sincs még döntés.

Forrás: Hírszerző

Vissza
2011.
május
23. 23:04

Közeledtek az álláspontok Pintér és a rendvédelmi dolgozók között

Közeledtek az álláspontok Pintér és a rendvédelmi dolgozók között A rendvédelmi dolgozók sztrájkbizottságának vezetője szerint több kérdésben elfogadta a szakszervezetek érveit a belügyminiszter a korkedvezményes nyugdíjrendszer átalakításáról. Kónya Péter részleteket nem közölt a hétfői egyeztetésről, de az új javaslatcsomagot a keddi ülésen tárgyalja a kormány.
Tovább
2011.
május
23. 06:44

Nyugdíj- vagy rendvédelem?

Nyugdíj- vagy rendvédelem? A Rendészeti Érdekegyeztető Fórum mai ülésén kiderülhet, mi a kormány hivatalos álláspontja a korkedvezményes nyugdíj ügyében, ez alapján pedig eldőlhet, lesz-e minden eddiginél erősebb tiltakozás.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART