2011.
október
24. 12:21

A lex Biszku csak a kezdet

Biszku Béla Az 1956-os forradalom utáni megtorlások politikai megrendelői és az akkori igazságszolgáltatás szereplői aggódhatnak a felelősségre vonás miatt, mert a lex Biszku után újabb tervezet készül, amely már jóval szélesebb kört érint - írja a Magyar Nemzet.

Mivel az új alaptörvény is egyértelművé teszi, hogy az 1944. március 19. és 1990. május 2. közötti időszak legsúlyosabb, a nemzetközi jog alapján is büntethető cselekedetei kapcsán nem tekinti lezártnak az igazságtételt, ezért valóban nem a lex Biszku lesz az egyetlen megoldás - mondta Gulyás Gergely fideszes képviselő a lapnak arra a kérdésére, készül-e még jogszabály a kommunista bűnök elkövetőinek felelősségre vonása érdekében.

A honatya a konkrét intézkedésekről nem kívánt nyilatkozni. A lap kormányzati forrásból úgy tudja, az újabb tervezet készítői a politikai alapú, köztörvényes bűncselekmények elévülésének felülvizsgálatával teremtenék meg az alapját annak, hogy az érintett időszak legalsó szintjein is megtörténhessen a felelősségre vonás.

1991-ben már volt egy hasonló próbálkozás: a Zétényi-Takács féle javaslat az 1944. december 21. és 1990. május 2. között elkövetett, és politikai okokból megtorlatlanul maradt egyes bűnök esetében lehetőséget adott volna arra, hogy az elévülés újrakezdődjék, ám az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta azt.

Forrás: MTI/Hír24

Vissza
2011.
október
17. 14:52

Lázár: jóvátételi adót kellene fizetniük egykori MSZMP-vezetőknek

Lázár: jóvátételi adót kellene fizetniük egykori MSZMP-vezetőknek A Fidesz-KDNP arra kéri a kormányt, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy fizettethető-e jóvátételi adó azokkal, akik korábban a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezető tisztségviselői vagy a párt vezető szervezeteiben, illetve politikai apparátusában tagok voltak - közölte Lázár János hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART