2011.
február
10. 06:13

A nyugalmas öregkor csak vágyálom?

Címkék:
Farkas András Miután egyre kevesebb az aktív dolgozó, a nyugdíjas pedig egyre több, így a végső nyugdíj összege is egyre kisebb lesz.

- Az állami nyugdíjrendszerbe való visszatérést több magánszemély úgy éli meg, hogy ezzel óriási teher esett le a válláról, az állam majd eltartja őket, nincs szükség az öngondoskodásra. Ez azonban önbecsapás – fogalmazott dr. Farkas András, a BROKERNET Investment Holding Zrt. értékesítési vezérigazgatója –, hiszen miután egyre kevesebb az aktív dolgozó, a nyugdíjas pedig egyre több, így értelemszerűen a végső nyugdíj összege is mind kisebb lesz. Öngondoskodás nélkül pedig a majdani száz-kétszáz eurós nyugdíj az elszegényedéshez lesz csupán elegendő.


- Január végéig dönthettek a magán-nyugdíjpénztári tagok arról, hogy maradnak a kasszájukban, avagy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe. Az érintettek közel 97 százaléka az utóbbit választotta. Felvetődhet a kérdés, hogy az időskori megélhetésük ezáltal teljes mértékben garantálttá vált-e.

- Érdekes a magánszemélyek hozzáállása, hiszen a többség úgy kezeli az állami nyugdíjrendszerbe történő visszasodródását, mintha ezzel óriási teher esett volna le a válláról, és egy csapásra rendbe is jött volna a nyugdíjhelyzete.

Úgy tűnik tehát, ismét teret nyer az a mentalitás, hogy öregkorunkban az állam eltart majd minket, nem kell félni semmitől, éppen ezért öngondoskodásra sincs szükség. Ez azonban önbecsapás. A tények ugyanis makacs dolgok: nincs és főleg nem lesz az elkövetkező két-három évtizedben elegendő létszámban olyan aktív korú dolgozó, akit hatásosan kötelezhetne az állam járulékfizetésre. Jelenleg közel kétmillió ember csak a minimálisan kötelező járulékokat fizeti, amelynek alapján csak a létminimumon való tengődést alig lehetővé tevő havi harmincezer forint – száz euró – körül várható minimális nyugdíjra szerezhet jogosultságot.

- Ön szerint milyen érvek segíthetnek a lakosság „felrázásában”?

- Egyszerűen ismertetni kell, hogy az állami nyugdíjpillér működési alapelvei nem változtak. Eddig is az aktív dolgozók nyugdíjjárulékaiból gazdálkodott az első pillér, s ezt követően is ebből fog. S ez nem politikafüggő. Amíg a felosztó-kirovó logikára épülő alapképlet nem változik, a várható nyugdíjak mértéke törvényszerűen következik ebből a képletből, azt büntetlenül nem lehet felülírni. A demográfiai mutatók pedig aligha tekinthetők biztatónak: egyre több a nyugdíjas, miközben egyre kevesebb gyerek születik, tehát mind kevesebb embernek kell mind több inaktív polgártársunk nyugdíját fedeznie. A helyzetet súlyosbítja, hogy az élőmunkát terhelő változatlanul magas járulékok miatt sokan nem a teljes jövedelmük után adóznak, ez mérsékli a befizetéseket.

-Ráadásul a kormány nemrégiben jelentette be, hogy elképzeléseik szerint az állami nyugdíjalap nem fizethet több nyugdíjat, mint amennyit beszed a nyugdíjjárulékokból. Jelenleg a nyugdíjak átlagosan a korábbi nettó jövedelem közel 70 százalékára rúgnak, ám kérdés, hogy a jövőben ez miként változik…

- Miután egyre kevesebb az aktív dolgozó, a nyugdíjas pedig egyre több, így értelemszerűen a végső nyugdíj összege is mind kisebb lesz. Ráadásul a 2011–12-es években még világosabban rajzolódhat ki a probléma, hiszen tömegesen megjelennek a Ratkó-korosztályok első nyugdíjasai, ez már a közeli jövőben is komoly nyomást jelenthet a rendszerben. Egy közelmúltban készült Aviva-felmérés szerint ahhoz, hogy jelenleg Magyarországon az aktív korában megszokott életszínvonala legalább 70 százalékát képes legyen megtartani egy átlagos anyagi körülmények között élő magánszemély, havonta legalább 45 ezer forintot kellene félretennie.S persze arról sem szabad elfeledkezni, hogy az időseknek egyre hosszabb ideig kell magukat fenntartaniuk, a férfiak ugyanis átlagosan 15-16, a nők 20-21 évig élnek nyugdíjaskorukban. Többen elfelejtik azt is, hogy az évek múlásával egyre több egészségügyi probléma merül fel, s jóllehet ingyenes ellátást ígér az állam, mindenki tudja, hogy ez koránt sincs így. S bár a többség most még csak legyint erre, mondván, az állam úgyis kipostázza majd neki a nyugdíjat, kérdés, hogy amikor kézhez kapja a 100 euró körüli összeget, akkor az mire lesz elegendő. Ennek legalább a három-ötszöröséhez kellene havonta hozzájutnia, hogy valahogyan megéljen.

Forrás: BankWeb

Vissza
2010.
január
16. 07:34

Mire teszünk félre?

 Mire teszünk félre? A GfK Hungária felmérése szerint a lakosság 17 százaléka tervez az idén megtakarítást. A legtöbben a nehezebb időszakokra, a gyerekek támogatására és a nyugdíjas évekre spórolnak.
Tovább
2011.
február
07. 17:15

A munkaképes korúak mindössze fele dolgozik

A  munkaképes korúak mindössze fele dolgozik Magyarország a hárommillió nem foglalkoztatott országa. A magas adók, a nyugdíjrendszer fenntarthatatlansága, a növekvő szociális feszültségek mind-mind visszavezethetők arra, hogy az aktív korosztályokban csak minden második embernek van munkája.
Tovább
2010.
november
23. 10:36

A foglalkoztatáson múlik a "nyugdíjbéke"

A foglalkoztatáson múlik a "nyugdíjbéke" Miközben a felmérések szerint a magán-nyugdíjpénztári tagok harmada-fele is visszaléphet az állami tb-kassza "védernyője" alá, közép- és hosszabb távon kérdéses, mennyire képes szavatolni az állam az időskori járandóságok értékállóságát és a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlyát - írja a keddi Világgazdaság.
Tovább
2010.
szeptember
08. 09:03

A jövő nyugdíjasainak több pénzforrásról kell gondoskodniuk

A jövő nyugdíjasainak több pénzforrásról kell gondoskodniuk A nyugdíjalapok eszközállománya várhatóan 36 ezer milliárd euróval bővül a világon tíz év alatt. Az Allianz Demographic Pulse felmérése szerint a Föld lakosságának öregedése és az államadósságok emelkedése miatt a nyugdíjaknak erősebb tőkefedezetre kell támaszkodniuk.
Tovább
2011.
február
05. 17:39

A nyugdíjkorhatár emelése jó ötlet, de van egy probléma

A nyugdíjkorhatár emelése jó ötlet, de van egy probléma Németországnak nagyobb szüksége van az idősebb dolgozókra, mint valaha, hogy lendületben tartsa az iparát és finanszírozni tudja a nyugdíjrendszert.
Tovább
2009.
november
11. 08:26

Átrendeződik a korfa a genetikusok szerint

Átrendeződik a korfa a genetikusok szerint Noha egyes genetikusok számításai szerint az emberek 130-140 esztendeig élhetnek, ezt az eltúlzott véleményt a gyakorló orvosok a tényleges adatok alapján kétségbevonják. Ahol a születési és halálozási adatok vezetése megbizható, ott 110 éves kornál idősebb emberek a legjobb életkörülmények esetén is ritkán fordulnak elő.
Tovább
2011.
január
15. 10:51

Bizonytalan a nyugdíjkassza egyensúlya

Bizonytalan a nyugdíjkassza egyensúlya A megtisztított nyugdíjalap kiadásaira elegendő lehet a cégek járulékbefizetése, ám akkor arra kell választ találnia a kormánynak, miből finanszírozza az alapból kikerülő ellátások ezermilliárdját.
Tovább
2011.
február
07. 16:35

Bokros: Bosszúhadjárat a magán-nyugdíjpénztárak ellen

Bokros: Bosszúhadjárat a magán-nyugdíjpénztárak ellen A politikus a részletek bejelentése előtt nem volt hajlandó kommentálni, mire lehetnek elégségesek a kormányzat várható strukturális reformjai. A hazai nyugdíjrendszer átalakítását viszont "nagyon rossznak" értékeli; a magán-nyugdíjpénztárak tervezett utólagos átvilágításáról pedig azt mondta: az egy "színtiszta bosszúhadjárat".
Tovább
2010.
november
30. 14:20

CIB: elszegényedéssel fenyeget a nyugdíj-helyzet

CIB: elszegényedéssel fenyeget a nyugdíj-helyzet Az állami nyugdíjak jelenlegi átlagosan havi 88 ezer forintos reálértékének jövőbeni alakulása elszegényedéssel fenyeget, öngondoskodás nélkül nem akadályozható meg az elszegényedés - hangzott el a CIB Bank sajtótájékoztatóján.
Tovább
2010.
április
01. 20:58

Fogalmunk sincs, mennyi lesz a nyugdíjunk

Fogalmunk sincs, mennyi lesz a nyugdíjunk A magyarok több mint fele - 59 százaléka - nincs tisztában az állami nyugdíj mértékével, illetve a magán- és önkéntes nyugdíj megtakarításokkal kapcsolatos lehetőségekkel, szabályozásokkal, tennivalókkal, és összességében úgy érzi, hogy nem képes megbirkózni a nyugdíjas éveikre való felkészüléssel – derül ki az Aviva Csoport tavaly készült felméréséből. A szakemberek szerint nem lehet a mindenkori kormányra várni, az emberekben kéne tudatosítani az öngondoskodás fontosságát.
Tovább
2010.
március
10. 10:13

Megoldás a nyugdíjválságra?

Megoldás a nyugdíjválságra? A magyar nyugdíjrendszert állandó módosítgatásai ellenére változatlanul a felosztó-kirovó elv vezérli (a mai nyugdíjak 97,1 százaléka, a leendők legalább háromnegyede az első pillért terheli). Az elv egyszerű, s arra a 120 évvel ezelőtti születése idején helytálló feltételezésre épül, hogy ha sok aktív dolgozó fizet viszonylag kevés nyugdíjjárulékot, akkor abból kevés nyugdíjas viszonylag sok járadékot kaphat.
Tovább
2010.
november
14. 13:38

Nem lesz korkedvezményes nyugdíj a férfiaknál

Nem lesz korkedvezményes nyugdíj a férfiaknál Nem vezeti be a kormány a férfiaknál azt, hogy 40 év munkaviszony után elmehessenek nyugdíjba – mondta a Hírszerzőnek a Fidesz szakpolitikusa. Hogy pontosan hány nőt érint a bejelentett kedvezményes nyugdíj jövőre az kérdéses? míg nyáron hatezerre becsülték, addig mára már akár 24 ezer nyugdíjba vonuló nővel számol a kormány.
Tovább
2009.
november
12. 11:05

Nyugdíjas nyomor - megélni napi 1000 forintból

Nyugdíjas nyomor - megélni napi 1000 forintból Szeptember végén 260 227 darab 30 ezer forint alatti tételt tartott nyilván az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság - vagyis ennyi nyugdíjas kénytelen megélni napi ezer forintból - derül ki a penzcentrum.hu összeállításából.
Tovább
2011.
február
02. 17:20

Orbán: megmentettük a nyugdíjrendszert

Orbán: megmentettük a nyugdíjrendszert A kormány megmentette a nyugdíjrendszert Orbán Viktor szerint, aki szerdai sajtótájékoztatóján példátlan összefogásnak nevezte azt, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok 97 százaléka visszalépett az állami nyugdíjrendszerbe. A kormányfő szerint szabad volt a választás lehetősége, a magánpénztárakban maradókat "magabiztos" és "bátor" embereknek nevezte.
Tovább
2011.
február
01. 14:01

Óriási siker: a pénztártagok 96,8 százaléka választotta az állami rendszert

Óriási siker: a pénztártagok 96,8 százaléka választotta az állami rendszert A nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott óriási sikernek nevezte mindezt, kiemelve: mindenki jól járt a nyugdíjvédelmi programmal. Minden magyar állampolgár válláról lekerül az az iszonyatos teher, amit a magánnyugdíjrendszer okozott, hiszen adó vagy járulék formájában mindenkinek fizetnie kellett - fűzte hozzá.
Tovább
2010.
december
08. 10:07

Százezer nyugdíjkérelmet utasítottak el

Százezer nyugdíjkérelmet utasítottak el Az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság közzétette az I-III. negyedévre vonatkozó ágazati feladatellátási mutatóit. A 2010-es év első kilenc hónapjában összesen 419 482 igénybejelentés érkezett, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,3%-os emelkedésnek felel meg. Idén szeptember végéig összesen 94 120 elutasító határozatot hoztak, ez a szám mára minden bizonnyal százezer fölé emelkedett.
Tovább
2009.
december
12. 15:39

Tegyen félre öregkorára!

Tegyen félre öregkorára! A magánnyugdíjpénztárak és önkéntes nyugdíjpénztárak hozamai körüli cívódásban kikerült a figyelem középpontjából az öngondoskodás negyedik pillére. Pedig a nyugdíj-előtakarékossági számla számtalan adó- és járulékedvezménnyel kecsegtet, ráadásul a számlatulajdonosok maguk dönthetnek a befektetett pénzük sorsa felől.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART