2010.
március
03. 13:59

A nyugdíjasok a politika szakértői?

Címkék:
országgyűlés A választópolgárok 45 százaléka egyáltalán nem követi nyomon a politikai hirdetéseket, míg 38 százaléka pártállástól függetlenül minden hirdetést figyelemmel kísér – többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Média közös felméréséből.

2010. január 22-én hivatalosan is kezdetét vette a választási kampány, melynek keretében a pártok és a jelöltek minél több csatornán, minél több információt igyekeznek eljuttatni a választópolgárokhoz. A KutatóCentrum és a Marketing&Média közös villámkutatása rávilágított, hogy a 18-64 évesek 45 százaléka egyáltalán nem figyeli a politikai hirdetéseket, míg azoknak a többsége (69%-a), akik nyomon követik a választási kampányokat, beállítottságtól függetlenül minden politikai témájú reklámot megnéznek. Csupán 16 százalékot érdekelnek csak annak az egy pártnak a hirdetései, amellyel szimpatizálnak, és 11 százalék kíváncsi kizárólag a nagy pártokra.

A férfiakat köti le jobban a politika: 57 százalékuk kísér figyelemmel valamilyen politikai tartalmú hirdetést, míg a nőknek csupán 52 százaléka érdeklődik a téma iránt. Kort tekintve az idősebbek a nyitottabbak: az 55-64 évesek 68 százaléka legalább egy párt programjából naprakész, ebből 55 százalék minden párt kampányát nyomon követi.


A tévéből ismerjük a pártok programjait

A pártok programjairól a televízió és az internet szolgáltatja a legtöbb hasznos információt, minden második megkérdezett a fent említett médiumokból tájékozódik. „Az eredmények nem meglepőek, hiszen amellett, hogy a tévénézéssel átlagosan eltöltött idő Magyarországon meghaladja a napi 4 órát, ez a csatorna lehetőséget ad politikai tartalmú háttér-, vita- és beszélgetős műsorok közvetítésére is. Ráadásul ezen a médiumon keresztül több társadalmi réteget lehet elérni, így nem csoda, ha a pártok körében népszerű eszköznek számít – értékelte az eredményeket Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatásvezetője.

Az internet népszerűségét pedig az adja, hogy ott a választópolgárok aktívan kereshetik az őket érdeklő információkat.” A szórólapokat és nyomtatott sajtót már csak a választópolgárok közel egyharmada tartja hasznos információforrásnak, 23 százalék pedig úgy gondolja, hogy a pártok programjairól semmilyen médium nem nyújt számára értékes tájékoztatást.

Míg a televízióból inkább az idősebbek informálódnak, addig az internet a fiatalok és a férfiak körében népszerűbb. A szórólapokból legnagyobb arányban a kisvárosokban, valamint a községekben és falvakban élők tájékozódnak.

Forrás:privatbankar.hu

Vissza
2010.
február
10. 20:15

A Jobbik is előhúzta a nyugdíjas-kártyát

 A Jobbik is előhúzta a nyugdíjas-kártyát A Jobbik szerint az MSZP és a Fidesz elmúlt időszakban tett nyilatkozatai azt mutatják, hogy a nagy pártok csak "szavazógépként" tekintenek az idősekre, akiket elegendő a választások éveiben megszólítani.
Tovább
2010.
január
16. 07:49

MDF: A Fidesz nyugdíj-ügyben áttért a a Pinokkió-modellre

Az MDF szerint a Fidesz megijedt saját árnyékától, és rettegve mentegeti magát a nyugdíjas szavazók előtt - így reagált az MDF népjóléti kabinetjének vezetője péntek délután a Fidesz nyugdíjjal kapcsolatos terveire. Pusztai Erzsébet úgy fogalmazott: ez a gyáva politika a legveszélyesebb.
Tovább
2009.
október
01. 20:29

A Bajnai-csomag hatványozottan sújtja az időseket

A Bajnai-csomag hatványozottan sújtja az időseket A beterjesztett költségvetés, a "Bajnai csomag" nem alkalmas arra, hogy hosszú távú idősügyi stratégiában lehessen gondolkodni - jelentette ki Iván László az Idősek Világnapján.
Tovább
2010.
január
13. 07:42

Aggódnak a nyugdíjasok, összeül az idősügyi tanács

Több idősügyi szervezet aggódva hallgatta a Fidesznek a svéd nyugdíj-modell javaslatát. Az MSZP elutasítja a svéd modellt, amely csökkentené a nyugdíjakat és növelné a nyugdíjkorhatárt. Herzog László szakminiszter is azt mondta: a kormány nem alakítja át a nyugdíjrendszert.
Tovább
2009.
december
31. 09:42

Az MSZP nyugdíjasokra alapoz

Az MSZP nyugdíjasokra alapoz Az MSZP számára az egyik legfontosabb társadalmi csoport a nyugdíjasok közössége - mondta Mesterházy Attila, a párt alelnöke, miniszterelnök-jelöltje szerdán Budapesten, miután megbeszélést folytatott Schmuck Andorral, a Tisztelet Társasága elnökével.
Tovább
2010.
január
31. 21:39

Eddig is védhette volna az MSZP a nyugdíjasokat

Eddig is védhette volna az MSZP a nyugdíjasokat Nem most kellene nyugdíjas-programmal előállnia az MSZP-nek, nyolcévi kormányzás alatt - ha akarták volna - megvédhették volna az időseket. Ehelyett a Gyurcsány-korszakban mindig csak rosszabb lett az időseknek - fogalmazott Soltész Miklós országgyűlési képviselő.
Tovább
2010.
január
31. 19:20

Egyszeri 75 ezret ígér Mesterházy a megözvegyülő nyugdíjasoknak

Egyszeri 75 ezret ígér Mesterházy a megözvegyülő nyugdíjasoknak A nyugdíjasokat megszólító kampányígéretek hosszú sorát sorolta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje vasárnap, a párt Nyugdíjas Szolidaritás című rendezvényén, 800-900 nyugdíjas előtt. A politikus többek között szigorúbb büntetést ígért az idősek ellen elkövetett bűncselekmények után, és egyszeri, 75 ezer forintos támogatást helyezett kilátásba a megözvegyülőknek.
Tovább
2010.
január
15. 16:58

Fidesz: 40 év munka után mehessenek nyugdíjba a nők

Fidesz: 40 év munka után mehessenek nyugdíjba a nők A Fidesz elnöksége garantálja, hogy - a párt kormányra kerülése esetén - 40 évnyi szolgálati idő után, életkortól függetlenül, minden nő nyugdíjba mehet - jelentette be Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője Iván Lászlóval, a párt nyugdíjas tagozatának elnökével közösen tartott sajtótájékoztatót, amelyen különböző megállapításokat tettek, garanciákat vállaltak. Az utóbbiak közé tartozik a nyugdíjasok és a nyugdíjak megvédése a Gyurcsány-korszaktól, a nyugdíjak reálértékének megőrzése, valamint a nyugdíjalapok és a nyugdíjpénztárak privatizációjának megakadályozása is.
Tovább
2010.
január
05. 18:50

Fidesz: az idősek a fő vesztesek

Fidesz: az idősek a fő vesztesek A Fidesz szerint az idős emberek az egyik legnagyobb vesztesei a Gyurcsány-Bajnai-korszaknak. Iván László, a párt nyugdíjas tagozatának elnöke azután adott ki közleményt, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság keddi tájékoztatóján közölték: a 4,1 százalékos nyugdíjemelés mintegy 2 millió 657 ezer embert érint, és az átlagos emelés 3.452 forintot jelent.
Tovább
2010.
január
27. 10:48

Mi ez a hisztéria a nyugdíjak körül?

Mi ez a hisztéria a nyugdíjak körül? Mi a baj a nyugdíjrendszerrel? Mi az a svéd modell? Van-e előnye vagy hátránya rám nézve? Miért utaznak a nagy pártok a nyugdíjasokra? Még több kérdésére is választ kaphat alábbi cikkünkből. Kisokos azoknak, akik nyugdíjszakértők szeretnének lenni, de még nem azok.
Tovább
2010.
január
19. 17:48

MSZP-Fidesz csörte: levelekkel győzködik a nyugdíjasokat

MSZP-Fidesz csörte: levelekkel győzködik a nyugdíjasokat A nyugdíjasok meggyőzéséért indított harcot az MSZP és a Fidesz, pedig még el sem kezdődött a kampány. A következő napokban a Fidesz 1 millió 600 ezer háztartásba küld levelet nyugdíjasoknak, amelyben kifejtik: Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila privatizációs szándéka miatt Magyarországon komoly veszélybe kerültek a nyugdíjak.
Tovább
2009.
december
16. 07:46

MSZP: hasznos az új magánnyugdíj-törvény

MSZP: hasznos az új magánnyugdíj-törvény A magánnyugdíjról szóló törvény két kiemelkedő célja, hogy növelje az emberek időskori megtakarításainak biztonságát, és pótolja a valódi nyugdíjjáradék jellegű kifizetés eddig hiányzó szabályozását - közölte az MSZP-frakció nevében Kékesi Tibor országgyűlési képviselő kedden az MTI-vel.
Tovább
2010.
január
21. 08:32

Svéd modell: összeül az Idősügyi Tanács

Svéd modell: összeül az Idősügyi Tanács Az aktuális nyugdíjpolitikai kérdésekről tart ma beszámolót az Idősügyi Tanács ülésén Bajnai Gordon miniszterelnök, a testület elnöke.
Tovább
2010.
január
10. 09:34

Szijjártó: a Fidesz megvédi a nyugdíjasokat

Szijjártó: a Fidesz megvédi a nyugdíjasokat A Fidesz meg fogja védeni a nyugdíjasokat, és olyan gazdaságpolitikát folytat majd, amely megőrzi a nyugdíjak értékét, és megvédi az állami nyugdíjalapot - jelentette ki Szijjártó Péter szombati sajtótájékoztatóján.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART