2011.
február
11. 17:16

A nyugdíjügy riasztotta el a külföldieket a magyar piacról

bank A nyugdíjrendszer "reformjának" bejelentésére meneküléssel reagáltak az intézmények és vásárlással a kisbefektetők, a negyedév egészét tekintve viszont már nettó eladók voltak a háziasszonyok.

Ami részvényt a kisbefektetők eladtak, azt a külföldi intézményi szereplők meg is vették a negyedik negyedév során, ám havi bontásban már árnyaltabb a kép az MNB statisztikái alapján. A képlet ugyanis úgy fest, hogy amit a külföldiek októberben megvásároltak (összesen 54,5 milliárd forint értékben), annak csaknem 90 százalékát a magán-nyugdíjpénztári vagyon einstandolására vonatkozó kormányzati bejelentésre még novemberben ki is szórták. Igaz, decemberben már csak 900 milliónyit értékesítettek.

Ehhez képest a kisbefektetők pont fordítva működtek, a "háziasszonyok" ugyanis októberben még nettó eladóként léptek fel (39,7 milliárdnyi részvénytől szabadulva meg), novemberben viszont már hatmilliárd híján ugyanekkora vásárlást eszközöltek. Az esésben vásárlás reflexe valószínűleg még a nagy tavalyelőtti összeomlásból maradt az újonnan beszálló és a piacon maradó kisbefektetőknek, a türelmesek ugyanis óriási hasznot zsebelhettek be a hossz visszatérte után.

Érdekes módon maguk a nyugdíjpénztárak (amelyeket a biztosítókkal együtt számol az MNB) az utolsó negyedévben az októberi eladásaikat leszámítva nettó vásárlók voltak, az időszak végére 20,7 milliárd forintnyi részvénnyel gyarapodott a tulajdonukban lévő állomány.

Az év utolsó három hónapjában sokat, 24,6 milliárd forintot buktak részvényeiken a hazai háztartások, míg a külföldiek 312,5 milliárdot. Ennél tetemesebb veszteséget csak a Kósa-Szíjjártó-nyilatkozatot követő összeomlásban, a második negyedévben szenvedtek el a szereplők. Igaz, akkor számottevően nagyobbat, a háztartások 73,5, míg a külföldiek 684 milliárdosat.

A hazai tőzsdei részvények tulajdonosi struktúrájának idei alakulását tekintve mindenesetre egyértelmű trend rajzolódik ki.

A külföldi szereplők részesedése az év végére 73,36 százalékra apadt az első negyedév végi 76,6 százalékról (bár az is igaz, hogy az első három hónap ilyen szempontból csúcsnak számított, év/év összehasonlításban csak 1,5 százalékpontos a csökkenés). A háztartások ellenben folyamatosan bővítették portfólióikat, a március végi 5,07 százalékhoz képest december utolsó napján már a hazai papírok 6,59 százaléka volt a tulajdonukban.

A statisztika összeállításánál alkalmazott új módszertan alapján az összesítésbe nem számítják be a tőzsdei társaságok sajátrészvény-állományát. Külön kimutatásban azonban ezek is megtalálhatók, amelyből kitűnik, hogy a vállalatok - ha kismértékben is ugyan - folyamatosan adogattak el az év során. Az állampapírok esetében az októberi eladások után mind a magánbefektetők, mind a külföldi intézményi szereplők nettó vevők voltak, a nagy júniusi kitárazás után a magán-nyugdíjpénztári vagyonok elkonfiskálásának híre már nem rengette meg annyira a kötvénypiacot.

Forrás: Tőzsdefórum

Vissza
2011.
február
06. 10:38

Csaba László: fél disznóból és gyógyvízből nem épül fel Magyarország

Csaba László: fél disznóból és gyógyvízből nem épül fel Magyarország Hiányolja a kormány hosszú távú elképzeléseit a Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában arról beszélt, hogy ma még nem látszik, hogy 2013-tól például mi lesz a nyugdíjakkal, ha valóban csak annyit fordíthatnak nyugellátásra, mint amennyi járulékból befolyik a költségvetésbe. Mert bár az Orbán-kormány tervei szerint a gazdasági növekedés felgyorsítása fogja megoldani ezt a problémát, Csaba László szerint a 2,5-3 százalékos növekedési pályán marad a bővülés, abból nem teremtődik meg a fedezet.
Tovább
2010.
május
19. 12:45

Egy szegény demokráciára kell berendezkednünk

Egy szegény demokráciára kell berendezkednünk Idősügyi projektet indított az állampolgári jogok országgyűlési biztosa annak feltárására, hogy az alapvető jogokhoz való hozzájutásban milyen akadályt jelent az életkor. A mintegy hárommilliós korcsoport életkörülményeinek vizsgálatáról várhatóan őszre készül átfogó elemzés, ám a célokról már most beszélgettünk Szabó Máté ombudsmannal.
Tovább
2010.
december
23. 20:59

Fitch-igazgató: "sajnálatos a magyar nyugdíjreform visszafordítása"

Fitch-igazgató: "sajnálatos a magyar nyugdíjreform visszafordítása" ”Sajnálatosnak" nevezte a magyarországi nyugdíjreform „visszafordítását" az MTI-nek adott csütörtöki nyilatkozatában a Fitch Ratings illetékes igazgatója, miután a legnagyobb európai hitelminősítő bejelentette Magyarország visszaminősítését.
Tovább
2011.
február
09. 12:47

Indul a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató

Indul a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató Ma kezdi meg működését Magyarország első foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatója, a QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatásnak az angolszász területen és az Európai Unió nyugati tagállamaiban sok évtizedes hagyománya van: a munkavállalók ott jövőbeni nyugdíjuk egy részét a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatóktól kapják. A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás olyan testre szabott nyugdíjprogramok kialakítását és működtetését teszi lehetővé, amelyek a rendszeres befizetések, illetve az azok befektetéséből származó hozamok felhalmozásával képesek hozzájárulni a jövőbeni nyugdíjak jelentős mértékű növeléséhez - hangzott el a Quaestor által tartott sajtótájékoztatón.
Tovább
2011.
február
03. 08:10

Nyugdíjak: Nem ez a harc lesz a végső!

Nyugdíjak: Nem ez a harc lesz a végső! A Stabilitás – a kormányhoz hasonlóan – szintén sikerként értékelte, hogy 102 ezer pénztártag a maradásra szavazott, annak ellenére, hogy a döntéssel diszkriminációt kell elszenvednie.
Tovább
2010.
november
29. 18:52

Orbán: biztonságba helyeztük a nyugdíjakat

Orbán: biztonságba helyeztük a nyugdíjakat A miniszterelnök szerint nyugdíjmentő intézkedéseikkel rövid és hosszú távon is biztonságba helyezték minden magyar ember nyugdíját.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART