2012.
augusztus
25. 09:56

A stroke apró jelei

Címkék:
agy A stroke nemcsak világszerte, hanem Magyarországon is a leggyakoribb halálokok közé tartozik. Hazánkban évente 40-50 ezren kapnak szélütést, és 13 ezer ember veszíti életét agyi érkatasztrófa következtében. Akiknek sikerül a betegséget túlélni, azokra is komoly veszély leselkedik, hiszen közel 24 százalékuk még az első évben, további 5 százalék a második esztendőben életét veszíti. A stroke nemcsak az idősek betegsége, hiszen egyre fiatalabb korosztályt érint.

A szélütés hatással van a betegek további életvitelére. A túlélők közel fele szenved féloldali bénulásban, közel egynegyedük járásképtelen, ráadásul valamilyen mértékű kognitív hanyatlás az esetek több mint 60 százalékában jelentkezik. Emellett a depresszió (32 százalék), valamint a beszédzavar (12-18 százalék) is az esetek nagy százalékában jelent komoly problémát.

Mindenkinek tudnia kell

Az agyi infarktus a központi idegrendszer sejtjeinek pusztulása, amelyet az agyat ellátó erek hirtelen elzáródása vagy az erek megrepedése okoz. Kialakulása során egy vérrög vagy az érfalon képződő felrakódás bereped, lehasad, és elzárja az agyi artériát, blokkolva a vérkeringést. Az agyvérzés oka lehet továbbá az agyat ellátó erek károsodása és szakadása is.
A stroke-kal kapcsolatos legfontosabb tudnivaló a tünetek azonnali felismerése, hiszen a szélütés utáni órák kulcsfontosságúak. Ha a következő tünetek közül akár egyet is észreveszel hozzátartozódon (vagy magadon), azonnal hívni kell a mentőt.

  • Az első feladat: mosolyogj vagy mutasd a fogad! Ha az arc egyik oldala elernyedt, tehát a mosoly nem szimmetrikus, azonnal telefonálni kell.
  • Emeld fel mindkét karodat! Ha ezt az egyszerű gyakorlatot nem egyformán sikerül végrehajtani, az egyik végtag lehanyatlik, az ugyancsak stroke-ra utal.
  • Ismételj egy egyszerű mondatot! Ha a szavak összefolynak, esetleg a kiejtés akadozik, ugyancsak szélütésre gyanakodhatsz.
  • Öltsd ki a nyelved! Ha a nyelv egyik oldalra „félreáll”, ugyancsak a mentőket kell hívni.

A teljes cikket itt olvashatja!

Forrás: Ötvenentúl.hu

Vissza
2012.
április
19. 11:05

A stroke ellen csökkentsük a koleszterin szintünket!

A stroke ellen csökkentsük a koleszterin szintünket! Íme, egy újabb ok arra, hogy az emberek – különösen az idősebb nők – kerüljék étrendjükben a transz-zsírokat: egy új kutatás szerint 39 százalékkal magasabb a stroke kockázata azokban a menopauzán átesett nőkben, akik nagy mennyiséget fogyasztanak a gyorséttermi ételek és csomagolt élelmiszerek gyakori összetevőjéből.
Tovább
2011.
szeptember
02. 10:15

A stroke-ot gyakran "csendes stroke" előzi meg

A stroke-ot gyakran "csendes stroke" előzi meg A maradandó tünetekkel járó stroke-ot múló, néhány perces beszédelakadás, féloldali gyengeség vagy féloldali látótérkiesés előzheti meg. Bár pár perc alatt elmúlik a rosszullét, nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART