2012.
április
19. 11:05

A stroke ellen csökkentsük a koleszterin szintünket!

Címkék:
hamburger Íme, egy újabb ok arra, hogy az emberek – különösen az idősebb nők – kerüljék étrendjükben a transz-zsírokat: egy új kutatás szerint 39 százalékkal magasabb a stroke kockázata azokban a menopauzán átesett nőkben, akik nagy mennyiséget fogyasztanak a gyorséttermi ételek és csomagolt élelmiszerek gyakori összetevőjéből.

A Chapel Hill-i Észak-Karolinai Egyetem kutatói azt is kimutatták, hogy a rendszeresen aszpirint szedő nőkben jelentősen alacsonyabb az agyérgörcs kockázata. A szakértők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a második felfedezés nem mérsékli az elsőt.

„Ez nem jelenti azt, hogy nyugodtan fogyaszthatunk transz-zsírokat, majd egyszerűen beveszünk némi aszpirint” – magyarázta Dr. Ka He, aki azt is hozzátette, hogy kutatásuk csak összefüggést, nem ok-okozati kapcsolatot tárt fel az aszpirin és a stroke csökkent kockázata között.

He és munkatársai mindenkinek azt javasolják, hogy a szívbetegség és a stroke kockázatának elkerülése érdekében csökkentsék transz-zsír bevitelüket. Stroke akkor következik be, amikor egy az agy vérellátását biztosító artéria elzáródik vagy kireped, elzárva ezzel a véráramlást és az oxigénutánpótlást. Az agysejtek ennek következtében pusztulni kezdenek. Az agyi érkatasztrófa a beszédet, a motoros készségeket vagy a kognitív működést is befolyásolhatja, attól függően, mely agyi terület károsodik. A stroke fő kockázati tényezői közé tartozik az elhízás, a dohányzás, a magas vérnyomás és a mozgáshiány. A túl sok alkohol fogyasztása, illetve a teljes antialkoholizmus is összefüggésben állhat a stroke-kal.

Az Annals of Neurology legutóbbi számában publikált tanulmányhoz a kutatók a Women's Health Initiative amerikai országos egészségügyi program adatait elemezték. Több mint 87 ezer ötven és hetvenkilenc év közötti nő transz-zsír fogyasztását vizsgálták egy étrendi adatbázis és kérdőívek segítségével. A résztvevőket 122 fajta élelmiszer fogyasztásának mennyiségéről kérdezték a tanulmányt megelőző három hónapban, majd utánkövetésként három évvel később újabb felmérést készítettek. A betegek kórtörténetét 1998 és 2005 között évente frissítették, és ez idő alatt 1049 stroke-ot dokumentáltak.

Más típusú zsírok és az iszkémiás stroke között nem mutattak ki összefüggést. A kutatók elmondták, hogy a transz-zsírok a rossz koleszterinszint megnövelése és a jó koleszterinszint csökkentése révén járulnak hozzá a szív-érrendszeri megbetegedések kialakulásához. Az összes zsír közül ez a típus gyakorolja a legrosszabb hatást az egészségre.

Forrás: kertvarazsmagazin.hu

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART