2013.
április
11. 12:00

A SZÉP kártya és az Erzsébet utalvány a legnépszerűbb cafeteria elem

Címkék:
Erzsébet program Az idén a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP), valamint az Erzsébet utalvány volt a cafeteria-rendszer legnépszerűbb eleme, és míg nyugdíjpénztári juttatást egyre kevesebben választanak - derül ki a c1 cafeteria, béren kívüli juttatási rendszereket működtető cég legfrissebb felméréséből.

A juttatások népszerűségét vizsgáló elemzés a c1 cafeteria szoftverben nyilvántartott több mint 30 000 munkavállaló aktuális cafeteria nyilatkozata alapján készült.

A cég csütörtöki közleménye szerint 2013-ban a SZÉP kártya 28,4 százalékos részesedésével megőrizte vezető helyét, az Erzsébet utalvány pedig szorosan felzárkózott mögé 25,9 százalékkal. A SZÉP kártya elsősége nem volt meglepetés a népszerűségi listán, de figyelemre méltó, hogy az Erzsébet utalvány a tavalyi ötödik helyről a másodikra jött fel.

A c1 cafeteria szerint ez azért is meglepően jó eredmény, mert míg SZÉP kártyát éves szinten akár 450 000 forint értékben lehet igényelni étkezés mellett szállásra és szabadidős tevékenységre is, addig a hagyományos étkezési Erzsébet utalványt legfeljebb 96 000 forint értékben, kizárólag étkezésre lehet használni.

Harmadik a népszerűségi listán az egészségpénztár; ezt a megkérdezettek 16,2 százaléka választotta a tavalyi 23,3 százalékkal, majd a helyi közlekedés következik 12,4 százalékos aránnyal. Nyugdíjpénztárt a megkérdezettek 9,5 százaléka kért, míg tavaly még 15,8 százalék.

Az Erzsébet utalvány elsősorban a pénztárak rovására tudott az idén erősödni - hívja fel a figyelmet a c1 cafeteria. Hozzáfűzik: ez két éves távlatból tekintve nem is meglepő, hiszen a melegétel-utalvány tavaly megszűnt adókedvezménye és az újonnan induló Erzsébet utalvány körüli bizonytalanságok következtében a dolgozók tavaly a kereteiket egyebek között a biztosabbnak ítélt egészségpénztárakba irányították.

A pénzek átirányítása azonban átmenetinek bizonyult, mert az Erzsébet utalványnak egy év alatt sikerült kiépítenie a szükséges működési feltételeket, és elnyerni a dolgozók bizalmát. Így az elvándorolt pénzek az idén visszaáramlottak az étkezési célú felhasználáshoz, mindenekelőtt az Erzsébet utalványhoz.

Ezzel az egészségpénztár és a helyi közlekedés súlya is visszatért a két évvel ezelőtti szintekre, míg a nyugdíjpénztár súlyának több mint 40 százalékát veszítette el két év alatt.

A hatodik helyre erősödött a sorrendben a lakáscélú támogatás, amely népszerűsége megnégyszereződött ugyan tavaly óta, de még így is 1,5 százalék alatt maradt.

A juttatásokat a felhasználás célja szerint vizsgálva kiderül, hogy az étkezési célú felhasználás igen magas, 45,3 százalék.

A SZÉP alszámlák megoszlása is az étkezések elsődlegességét tükrözi, hiszen az idén vendéglátás alszámlára érkezett a SZÉP juttatások közel kétharmada, 63 százaléka. Ténylegesen azonban még ennél is nagyobb lehet az étkezés aránya, ha figyelembe vesszük, hogy a szálláshely alszámla egyenlege szálláshelyen való étkezésre is felhasználható.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART