2012.
június
02. 16:55

A vörös csillag büntetendő marad

vörös csillag Bár a strasbourgi emberi jogi bíróság szerint a vörös csillag nem önkényuralmi, hanem mozgalmi jelkép, a közigazgatási és igazságügyi államtitkár, Rétvári Bence szerint továbbra is büntetendő lesz a jelkép használata.

Nem kerül ki a büntető törvénykönyvből a vörös csillag mint önkényuralmi jelkép Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint. A politikus pénteken Várpalotán, az 1952-es várpalotai kitelepítések 60. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen mondta ezt.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hiába mondta ki a strasbourgi emberi jogi bíróság, hogy a vörös csillag nem önkényuralmi, hanem mozgalmi jelkép, itt, Közép-Európában a vörös csillag önkényuralmi jelkép, amelynek a nevében embereket gyilkoltak meg bírósági ítélet nélkül, valódi ok nélkül.

Az államtitkár azt mondta, hogy bármifajta nemzetközi nyomás is nehezedik Magyarországra ezzel kapcsolatban, "sem azoknak, akik vörös csillagot hordtak magukon, mi kártérítést, amíg polgári kormány van Magyarországon, fizetni nem fogunk, sem a büntető törvénykönyvből mint önkényuralmi jelképet kivenni nem fogjuk, a sarló-kalapáccsal együtt".

"Akit tehát ezen bűncselekmény miatt jogerősen elítéltek és utána nemzetközi fórumokhoz fordul, azzal szemben ezt az elvi álláspontot érvényesítjük" - mondta az MTI-nek magyarázatként az államtitkár. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy alig volt valaki, akire a kommunizmus nem sújtott le valamilyen formában: egymillió ember ellen folytattak jogi eljárást; a fő szándék a megfélemlítést volt - tette hozzá.

Várpalota polgármestere, Talabér Márta (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy 1952-ben másfél óra alatt 9 családot, 32 embert telepítettek ki a városból, földönfutókká téve őket; értelmiségi családok voltak, akiket elismert saját közösségük.

Eötvös Péter, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének elnöke felidézte a várpalotai elhurcoltak emlékét. Beszélt az egykori hortobágyi munkatáborokról, az áldozatok kifosztásáról, és arról, hogy adataik szerint a még élő kitelepítettek nyugdíja jóval kortársaiké alatt van, s a méltó kártérítésük még várat magára.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART