2012.
április
16. 21:07

Áder Jánost javasolja köztársasági elnöknek Orbán Viktor

Címkék:
Áder János Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt javasolta köztársasági elnöknek Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a kormánypárti frakciószövetség hétfői esti ülésén. Ezt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ismertette újságírókkal, a képviselőcsoport ülése után. A parlament május 2-án választhatja meg Schmitt Pál utódját.

A szóvivő elmondta: Orbán Viktor javaslatát azzal indokolta, hogy Áder Jánost olyan "horgonyszemélyiségnek" tartja, aki biztonságot és kiszámíthatóságot tud nyújtani Magyarországnak, a magyar politikai rendszernek, egyik legfontosabb feladata pedig az új alkotmányos rendszer megerősítése, megszilárdítása lesz.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: Áder János - akivel több egyeztetést is lefolytatott a miniszterelnök - vállalja a jelölést, a kormánypárti frakciószövetség pedig egyöntetűen támogatta őt. Tájékoztatása szerint a jelölési folyamat kedden kezdődik, a Fidesz-KDNP-frakció pedig azt javasolja a házelnöki jogokat jelenleg gyakorló Lezsák Sándor alelnöknek, hogy a parlament május 2-án válassza meg az új államfőt. Lázár János kérdésre hozzátette, hogy Áder Jánost a frakció is meghallgatja majd.

Orbán Viktor az elnökséggel, a kormány tagjaival és végül a frakciószövetséggel is egyeztetett, mielőtt megtette előterjesztését. Az MTI információja szerint a Fidesz elnöksége szintén egyhangúlag támogatta Áder Jánost.

Schmitt Pál április 2-án mondott le, azután, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta doktori címét.

Áder János elfogadta a jelölést

Megtisztelőnek nevezte államfővé jelölését Áder János az MTI-hez hétfő este eljuttatott közleményébe.

A fideszes európai parlamenti képviselő azt írta: "megtisztelő számomra, hogy a Fidesz-KDNP-frakciószövetség engem jelöl Magyarország új köztársági elnökének".
Az elmúlt napokban - folytatta - volt ideje szembenézni a feladat súlyával és személyes felelősségével, mindent alaposan mérlegre tett, és úgy döntött, a jelölést elfogadja, hazatér Brüsszelből, és lemond párttagságáról. "Ezt diktálja számomra a lelkiismeret parancsa és a hazám iránti hűség" - fogalmazott Áder János.

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART