2011.
december
28. 08:33

Adománylavina az Élelmiszerbanktól

Címkék:
élelmiszerbank A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2011-ben 25 százalékkal több mélyszegénységben élő családot és nyugdíjast látott el, mit az előző évek során. Ezért is örvendetes - vélik az egyesületnél -, mert új támogatók is segítették az idén az Élelmiszerlavina programot.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta által immár negyedik alkalommal útjára indított kezdeményezés keretében idén 25 millió forint értékű tartós élelmiszer gyűlt össze a hazai rászorulók számára. A kezdeményezés keretében a Syngenta által felajánlott 10 millió forint értékű vetőmagból és növényvédő szerből a magyar élelmiszeripari feldolgozók bevonásával élelmiszert állítanak elő. A feldolgozásban részt vevő cégek szintén hozzátesznek az adományhoz, amely végül az eredeti adomány többszörösére, most mintegy a 2,5-szeresére duzzadt.

A 25 millió forint értékűre nőtt adománylavinának köszönhetően összesen 73 tonna élelmiszer gyűlt össze a Magyar Élelmiszerbank Egyesület raktárában. Az adományokból 8000 élelmiszercsomag készült, amelyeket partnerszervezetein keresztül juttatott el a szervezet a rászorulókhoz. A csomagban étolajat, lisztet, krumplit és kekszet kaptak a hátrányos helyzetűek.

Az Élelmiszerlavina program jóvoltából idén Alattyán, Dunaegyháza, Tiszaföldvár, Jászapáti, Kocsér, Tiszasüly, Jászladány, Kiskunfélegyháza és egy budapesti anyaoltalmazó otthon lakói részesültek tartósélelmiszer-adományban - tájékoztatott az egyesület.

Forrás: MTI

Vissza
2011.
február
28. 16:58

A magyarok fele napról-napra él

A magyarok fele napról-napra él Növekvő munkanélküliség jellemzi a magyar gazdaságot, a társadalom fele napról-napra él – derül ki a legfrissebb statisztikákból. Az áremelkedések, az egészségügy és a nyugdíjak foglalkoztatják leginkább a magyarokat.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART