2012.
június
02. 15:53

Adómentes marad a nyugdíj 2013-ban is

Címkék:
EMMI A jelenlegi szabályokhoz képest 2013-tól sem változik a nyugdíjszámítás módja - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága.

Az államtitkárság közleményében az áll: az 1997-ben a szocialista-liberális kormány alatt elfogadott nyugdíjszámítási szabályok 2013-tól megváltoztatták volna a nyugdíjszámítás módját, ennek következtében a jövőre újonnan megállapítandó nyugdíjak az előző évhez képest jelentősen csökkentek volna. A törvényi szabályok szerint ugyanis a bruttó átlagkeresetből történő nyugdíjszámítás a nyugdíjak adóztatását is feltételezte. Ehhez tartozott még egy csökkentett szolgálatiidő-szorzó is. Együttesen így jelentős mértékben romlott volna a nyugdíj összegének értéke - hangsúlyozták a dokumentumban.

A Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere által pénteken benyújtott törvényjavaslat, mint írták, ezzel szemben fenntartja a jelenlegi számítási szabályokat, így biztosítja, hogy továbbra is a nettó átlagkereset alapján, a most is használt szolgálati idő beszámítással, adózás nélkül kell kiszámítani a nyugdíjakat. Kiemelték: a kormánynak ezen döntésével évente több tízezer embernek marad változatlan értékű a nyugdíja.

A dokumentumban kitértek arra is: a törvénymódosítás néhány kiegészítő szabályt is tartalmaz, amely lehetővé teszi, hogy egyszerűbb és gyorsabb legyen a szolgálati idő megállapítása, és pontosabbá váljon a nyugdíjbiztosítási nyilvántartás. Azokat, akik 1955-1959-ben születtek, a nyugdíjbiztosítás szervei hivatalból fogják megkeresni adategyeztetésért, de 2013. január 1-jétől bárki kérhet adategyeztetést - tájékoztattak.

A törvényjavaslat várható eredményét így összegezték: nem csökkennek a megállapítandó nyugdíjak és nem romlanak a számítási szabályok, emellett a jövőben az ügyintézés felgyorsulhat. Hozzáfűzték: emiatt mindazoknak, akik a nyugdíjak csökkenésével riogattak, bocsánatot kellene kérniük.

A javaslat hangsúlyozza, a bruttó nyugdíj megállapításához kapcsolódó jogszabályok nem készültek el, a magánnyugdíj-pénztárakra vonatkozó szabályozás átalakításával pedig indokolatlanná vált a 2013-ra vonatkozó szabályok fenntartása.

Forrás: MTI
 

Vissza
2011.
május
29. 20:46

A hit hatása az agyra

	  A hit hatása az agyra A Duke Egyetem Orvosi Központjának kutatói összefüggést találtak a vallásosság és az idősebbek agyában bekövetkező változások között. Megfigyeléseiket a Public Library of Science ONE című lapban tették közzé.
Tovább
2012.
június
01. 18:30

Az Orbán-kormány fejezze be a nyugdíjasok zsarolását

Az Orbán-kormány fejezze be a nyugdíjasok zsarolását Orbán Viktor kormánya újabb és újabb meggondolatlan intézkedéseivel ”jövőbe mutató ötleteivel”tartja bizonytalanságban a nemzetet a megélhetés minden területén - állítja Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja. Az alábbiakban olvashatják a politikus közleményét.
Tovább
2012.
május
31. 11:28

Nem mehetnek nyugdíjba a rokkantak

Nem mehetnek nyugdíjba a rokkantak Nem jár öregségi nyugdíj a rokkantsági ellátásban részesülőknek, a rokkantsági nyugdíj helyett bevezetett ellátás ugyanis nem számít bele a szolgálati időbe, és nem fizetnek utána nyugdíjjárulékot - derül ki Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter egy írásbeli kérdésre adott válaszából.
Tovább
2012.
június
01. 18:50

Súlyosan téved, aki tisztes nyugdíjra számít

Súlyosan téved, aki tisztes nyugdíjra számít Tíz magyarból hatnak semmilyen nyugdíj-előtakarékossági befektetése nincs. Főleg a minimálbérre bejelentettek aggódhatnak a nyugdíjuk miatt. Kevesen gondolják úgy, hogy maguknak is gondoskodniuk kell a nyugdíjas éveikről. De vajon milyen veszélyeket rejt ez a felfogás?
Tovább
2012.
május
31. 09:19

Trükkös nyugdíjrendszert építene Matolcsy

Trükkös nyugdíjrendszert építene Matolcsy A mainál átláthatóbb és igazságosabb, de az eddig favorizált svéd modellnél manipulálhatóbb rendszert nézett ki magának Matolcsy György. A gazdasági tárca a német pontrendszerrel takargatná, hogy előbb-utóbb kevesebb jut majd nyugdíjra.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART