2012.
február
10. 16:39

Az anyagtudománnyal kezdtek a szépkorúak

Címkék:
Miskolci Egyetem Az anyagtudomány világába kalauzolta hallgatóit a Szépkorúak Akadémiájának félévnyitó előadása a Miskolci Egyetemen. A szemesztert – melynek során több érdekes téma várja az időseket – pénteken nyitották meg.

A továbbiakban egyebek mellett globalizáció, uniós érdekességek és ismeretek, szervezetünk titkai, egészségfejlesztés, környezetvédelem, energetika, zenetörténet vagy irodalom témákkal ismerkedhetnek a résztvevők, számos érdekességgel folytatódik tehát a Szépkorúak Akadémiája 2011/2012-es tanévének második féléve. A hallgatókat Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora köszöntötte az első órán.

szepkoruak-120210_1.jpgAz akadémia második félévében 13 alkalommal mintegy 26 előadás várja a hallgatókat február 10. és május 18. között. A tanév befejeztével a kurzuson minimálisan 90 százalékban megjelent hallgatók certifikációt kapnak a képzés elvégzéséről. Az előadásokat péntek délutánonként tartják.

Az országban elsőként indult kezdeményezés továbbra is nagy sikernek örvend, mintegy 114 hallgató folytatja a kurzust a Miskolci Egyetem és a MINŐIES Alapítvány május közepéig tartó előadássorozatán.

A Miskolci Egyetem az Európai Unió gerontológiai programjához kapcsolódva a MINŐIES Alapítvánnyal együttműködve 2009 szeptemberében hirdette meg a Szépkorúak Akadémiája programsorozatát. Ennek keretében, kihasználva az universitas jellegéből adódó, széles körű tudományterületek adta lehetőségeket, számos közérdeklődésre számot tartó, tudományos ismeretet kínál a jelentkezőknek, az 50 év feletti, legalább érettségivel rendelkező, tanulni vágyó érdeklődőknek. Az eddigiekben Miskolcról, Borsodból és a megye határain túlról érkezett, mintegy 200 hallgató zárta a képzés elvégzését igazoló tanúsítvánnyal a Szépkorúak Akadémiáját.

Forrás: minap.hu

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART