2013.
április
08. 14:32

Bajnai: a kormány felélte a magánnyugdíjvagyont

Bajnai Gordon A magyar kormány elvette és felélte 3 millió ember nyugdíjpénztári megtakarításait, és ezt most letagadja - mondta Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője egy budapesti üzleti fórumon, hétfőn.

A parlament elé beterjesztett javaslatra utalva úgy fogalmazott: a kormány szűk három éve azt ígérte, hogy az egyéni nyugdíjszámlákon megjelenik, hogy kinek mennyi magán-nyugdíjpénztári vagyona volt. "A szavahihetőség hiánya mára ténnyé vált" - tette hozzá.

Bajnai Gordon szerint a kormány 3000 milliárd forintnyi magánnyugdíj-pénztári vagyont vett el, ami "egy évig befedte azt a költségvetési hiányt, amit jelentős részben a kormány maga okozott". A kormány a vagyon felét nem adósságcsökkentésre, hanem a hiány finanszírozására fordította - tette hozzá.

A korábban is hangoztatott gondolatmenetet megismételve úgy vélte: néhány év múlva másfél havi nyugdíj fog hiányozni a rendszerből, és az Országgyűlés előtt álló intézkedés jelzi, hogy - a kormány által korábban hangoztatottal ellentétben - nincs állami garancia a kifizetésre.

Bajnai Gordon a jegybank által csütörtökön bejelentett növekedési hitelprogrammal kapcsolatosan elmondta: annak "jelentős visszhangja, de kevés hatása" van, jóllehet sokan fellélegeztek, hogy nagy károkozás nem történt. "Az utóbbi napokban a nemzeti bankban folytatódik az, ami korábban a gazdasági minisztériumban (...), a jegybankelnök egyfajta gőzmozdonynak tekinti a rábízott intézményt, csak a gőzt a kerekek helyett a dudákra kötötte" - mondta.

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért vezetője kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy az ellenzéki választási összefogás vezetőjének személyéről azt követően lehet dönteni, hogy létrejött az összefogás. Olyan embernek kell vezetnie az összefogást, aki képes integrálni ezt a sokféle szavazót, akinek elhiszik a választók különböző csoportjai, hogy bízhatnak benne, aki képes a reményt visszahozni, és aki utána képes jól kormányozni.

Hangsúlyozta: meg kell győzni a bizonytalan szavazókat arról, hogy érdemes újra aktiválni magukat és elmenni szavazni. Ehhez világos gondolatokat kell érthetően megfogalmazni, de az ellenzék dolgát nehezíti, hogy a kormányoldal "brutális erejű propagandakampányt tart kudarcai elé".

Bajnai Gordon előadásában a korábban ismertetett gazdasági vitaanyagát vázolta fel, amelynek középpontjában a bizalom helyreállítása van.

A korábbi miniszterelnök az Európai Bilaterális Kamarák, a Joint Venture Szövetség és a Swisscham Hungary üzleti ebédjén szólalt fel. A fórum az első volt a szervezetek által rendezett sorozatban, amelynek keretében a választások előtt pártok vezetőit hívják meg.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART