2011.
április
29. 14:44

Baka András: egy-másfél éves lemaradás várható a bíróságokon a nyugdíjazás miatt

Címkék:
Baka András A Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke szerint egy-másfél éves lemaradást jelent a bíróságoknak, ha az új alaptörvény szerint 2012. január 1-én hatályba lép a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítása.

Baka András a Tolna Megyei Bíróság összbírói értekezletét követő sajtótájékoztatón kijelentette: sok függ attól, hogy lesznek-e átmeneti rendelkezések a bírák nyugdíjazásáról; ha január 1-jén életbe lépnek az alaptörvénybe foglaltak, annak végrehajtására a felmentési időt és a szabadságokat is beszámítva fel kell készülni.
Nyilván a bírósági szervezetnek erre választ kellene kapnia - tette hozzá.

Mint mondta, tudomása szerint az alaptörvény átmeneti rendelkezései 2011. június 11-ig készülnek el, ezzel kapcsolatban azonban nem tud arról, hogy a bírósági szervezetet megkeresték volna.

Baka András emlékeztetett: az április 18-án elfogadott új alaptörvény rendelkezése, amely a bírák nyugdíjkorhatárát a jelenlegi 70 év helyett 62 évben határozza meg, 2012. január 1-én 228 bírót érint, 2012 folyamán 46, 2014-ig további 350 bíró nyugdíjba vonulását jelenti. Az LB elnöke szerint többnyire nagy ügyekben ítélkező bírók vonulnak nyugdíjba, és 40 ezerre becsülhető a nyugdíjba vonulás miatt átszignálandó ügyek száma. Mindez egy-másfél éves lemaradást eredményez a bírósági munkában - jegyezte meg.

Soós Miklós, a Tolna Megyei Bíróság elnöke közölte: a megye 60 bírája közül hétnek kell nyugdíjba vonulnia 2012-ben; a 68 éves elnök hozzáfűzte: maga is közéjük tartozik. Úgy fogalmazott: a nyugdíjazás ideiglenes zavarokat fog okozni a bíróságok működésében.

Baka András az alaptörvény elfogadása előtt Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézett levelében egyebek mellett azt írta: a nyugdíjkorhatár drasztikus leszállításáról szóló indítvány kivételes helyzetet teremt, amikor szót kell emelni a bírói függetlenség védelmében.

Kérdésre válaszolva ezzel kapcsolatban kifejtette: a bírói függetlenségnek garanciális eleme annak a meghatározása, hogy a bírói életpálya hol kezdődik és hol végződik; egyben irracionálisnak nevezte az egy hét alatt eldöntött korhatár-leszállítást.

"A bírói pálya nem lehet kiszolgáltatva olyan hirtelen változásoknak, mint ami itt bekövetkezett. A bíró munkáját az állam minden szervének védeni kell, a bírót független státuszban kell megőrizni, mert ha a bíró fél vagy megvesztegetik, az elfogadhatatlan" - jelentette ki Baka András.

Forrás: ma.hu

Vissza
2011.
április
09. 20:48

"Kiakadtak" a bírók a nyugdíjkorhatár leszállításától

"Kiakadtak" a bírók a nyugdíjkorhatár leszállításától Nem volt még rá példa, hogy lényegében a teljes magyar bírói kar levelet intézzen a jogalkotókhoz, most megtették: komolyan aggódnak a nyugdíjkorhatáruk leszállításának terve miatt. Ez szerintük lehetetlen helyzetbe hozná a bíróságokat, ezért lobbizni kezdtek az alkotmánytervezet ezirányú módosítása ellen.
Tovább
2011.
április
14. 18:36

Bánáti: Meg fog bénulni az igazságszolgáltatás

Bánáti: Meg fog bénulni az igazságszolgáltatás Hatástalanul érvelt a Legfelsőbb Bíróság elnöke: a jelenlegi 70 helyett 62 évesen nyugdíjba kell menniük a bíróknak. Ezáltal a bírói kar tíz százalékának kell távoznia jövő év végéig. A bírói vezetők szerint ez ronthatja az ítélkezés minőségét. A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke azt mondta: megoldhatatlan helyzetet eredményez a korábbi nyugdíjazás. Bánáti János kiemelte, hogy ügyek tízezreit kell majd új bírónak átvennie, ez nagy időveszteséget okoz.
Tovább
2011.
április
19. 09:30

Bírói egyesület: átmeneti rendelkezések kellenek az igazságszolgáltatás zavartalan működéséhez

Bírói egyesület: átmeneti rendelkezések kellenek az igazságszolgáltatás zavartalan működéséhez A Magyar Bírói Egyesület közleményében azt írta: a bírói nyugdíjkorhatár tekintetében bekövetkező változások hatályba lépéséhez és az ezt követően szükségessé váló intézkedések megtételéhez olyan átmeneti rendelkezések meghozatala szükséges, amelyek biztosítják az igazságszolgáltatás további zavartalan működését és orvosolják a bírói kar egy részét érintő hátrányos intézkedéseket.
Tovább
2011.
április
11. 17:16

Levélben kérte Orbán segítségét a Legfelsőbb Bíróság elnöke

Levélben kérte Orbán segítségét a Legfelsőbb Bíróság elnöke Baka András arra kérte a miniszterelnök, vesse latba tekintélyét annak érdekében, hogy ne szabja meg az Országgyűlés a bírák nyugdíjkorhatárát.
Tovább
2011.
április
08. 14:48

Ügyvédek a bírói nyugdíjkorhatár csökkentése ellen

Ügyvédek a bírói nyugdíjkorhatár csökkentése ellen A Magyar Ügyvédi Kamara Elnöksége tiltakozik a bírói életpálya megrövidítésének szándéka ellen, amely az alkotmányozás folyamatában merült fel.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART