2012.
március
12. 18:55

Csúcson az élelmiszerárak - Tényleg aranyárban adják a tojást

Címkék:
aranytojás Márciusban is tovább tartott az élelmiszerárak töretlen emelkedése: immár negyedik hónapja egyre többe kerül a Privátbankár mintakosara a hipermarketek átlagárai alapján. 40 forint alatt már akciósan sem nagyon lehet tojást találni - így valóban nem lesz olcsó mulatság a húsvéti lakoma.

Ahogy 2007. februárja óta minden hónapban, ezúttal is nyakunkba vettük három hipermarket-lánc egy-egy egységét. Március 8-án vizsgáltuk meg, hogyan alakult 30 termékből álló élelmiszerkosarunk átlagára.

Utoljára 2011. novemberében mérséklődtek havi szinten az árak, azóta folyamatosan magasabb a számla végösszege hónapról hónapra. Ahhoz, hogy éves összehasonlításban árcsökkenést találjunk, még régebbre kell visszamennünk: utoljára 2010 júniusában, több mint másfél éve fordult elő, hogy kevesebbet kellett fizetnünk, mint egy évvel korábban.

Márciusban mind havi, mind éves viszonyításban emelkedtek az árak az összes vizsgált áruházban, így természetesen az átlagár is feljebb kerül, tovább növelve a történelmi csúcsot. Kosarunkat ezúttal 16 765 forintért tölthettük volna meg, ami 310 forinttal, 1,9 százalékkal több, mint februárban, és 620 forinttal, 3,8 százalékkal haladja meg a 2011, márciusi értéket.

Habár az Auchan mind havi, mind éves szinten a legnagyobb mértékben emelte árait a három konkurens között, még így is meg tudta őrizni első helyét az árversenyben 16 581 forintos kosárértékkel. A Cora csak 1 százalékkal volt drágább, mint egy hónapja, a Tesco pedig az éves áremelésben mutatkozott a legszerényebbnek 1,8 százalékkal. A brit lánc hiába emelt visszafogottan árain, így is elsőként lépte át a 17 ezres (rém)álomhatárt, és bár közelebb került az élen álló Auchanhoz (502 forint, 2,94 százalék a különbség), ismét a harmadik helyen végzett.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Mivel tovább szűkült a rés a legolcsóbb és a legdrágább áruház között, igazán csak úgy tudnánk spórolni, ha mindent ott vennénk meg, ahol a legolcsóbban adják. Így ugyan megúszhatnánk 15 430 forintból is a bevásárlást, de továbbra is igaz: ehhez tripla utazgatás és idő, vagy tripla létszámú bevásárlócsapat kell, ezt pedig kevés család engedheti meg magának.

Az egyes termékeket vizsgálva havi szinten az alma vezeti az áremelkedést 36,1 százalékkal, de a rizs és a csoki is 11 százalékkal drágább lett, mint februárban. Ez utóbbi termékek éves összehasonlításban is sokat drágultak: a 36,6, a csoki közel 30 százalékkal drágább, mint egy hónapja. A chips (ami a legutóbbi árkörképünk során leírtaknak megfelelően egyre zsugorodik) közel 50 százalékkal drágább, mint egy éve. A kóla - szintén chipsadó által sújtott termékként 17,4 százalékkal drágább, mint egy éve. 10 százaléknál nagyobb mértékben drágult a whisky és a sajt, a tojás 44,5 százalékos drágulásáról pedig a későbbiekben külön is megemlékezünk.

Az élet pozitív - illetve ezesetben negatív - oldalát nézve 10 százalékos vagy azt meghaladó árcsökkenésről havi összehasonlításban a krumpli (-18%), a margarin és a liszt (-10%) esetében számolhatunk be. Egy éves távlatban 61 százalékot esett a krumpli átlagára, 16 százalékot a liszté, 20 százalékot a májasé, a sör és az ásványvíz pedig bő 10 százalékkal lett olcsóbb.

Havi legolcsóbbak

Gondban van az, aki olcsón akar tojást enni: a legalább M-es méretű termékek közül a 10-es kiszerelésben kínált legolcsóbbat az Auchanban találtuk, 399 forint volt a Koronás tojás (egyenesen Szerencsről). A Corában 429 forint volt egy doboz Szijártó, a Tescóban viszont 439 forint volt a legolcsóbb 10 darabos, igaz, ez L-es méretű és mélyalmos tartásból származó tojás volt.

A rántottához tavasszal újhagyma dukál, egy csomó a Corában csak 149 forint volt. A Tesco 189-ért kínálta ugyanezt, az Auchanban csak 219-ért találtunk újhagymát.

Franciakrémest viszont az Auchan adott a legolcsóbban, az akciós 4-es kiszerelésben (bár inkább nevében volt francia, mivel nem a megszokott karamellás tetejű változatnak tűnt) egy darabért 74 forintot kértek. A Tesco süteményes pultjában 140, a Corában 149 forintért találtunk a süteményből.

Nagyot placcsan a tojás-ügy

Már nem csak a híradásokból értesülhetünk a tojás árának drasztikus emelkedéséről: a piacokon, boltokban is szembesülhetünk azzal, hogy 40 forint alatt már nem igazán találunk tojást, legfeljebb ha a legnagyobb, 30 darabos kiszerelést választjuk, és megelégszünk az S-es méretű termékkel - ami azonban csalóka lehet, tekintve, hogy a receptekben a szükséges tojásszámot rendszerint az M-es méretűre értik, és értelemszerűen a rántotta is kevésnek bizonyulhat, ha kevesebb alapanyaggal állunk neki a sütésnek.

A drasztikus áremelkedés hátterében elsősorban a tojótyúkketrecek kötelező cseréje áll: a 3-as kód a tojásokon korábban azt jelentette, egy adott méretű ketrecben üldögélt 4-5 állat, gyakorlatilag mozdulatlanságra kárhoztatva. 2012-től az Európai Unió már nem engedélyezi ezt az - egyébként legolcsóbb - tartási módot, csak új, állatbarát ketrecben lehet tyúkokat tartani.

Forrás: Privátbankár

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART