2010.
augusztus
28. 09:45

Csúcstechnológia az idősekért

Megfigyelés Az átlagéletkor növekedésével és a régi nagycsaládi kötelékek felbomlásával egyre több idős ember él egyedül. Legtöbbjük őrzi függetlenségét, szívesen él megszokott környezetében, saját lakásában, amíg képes rá, saját maga végzi bevásárlásait, és nem szívesen költözne idősotthonba, de családja számára sem akar megterhelést okozni. A technika ajánl megoldást.

Képzeljük el az alábbi történetet. 2010 július 14-én hajnalban Elizabeth Roach, 70 éves özvegyasszony felkelt az ágyából, és átment otthonának, egy virginiai tanya laképületének nappalijába. Negyedórát üldögélt kedvenc karosszékében, aztán visszament a hálószobába, és visszafeküdt az ágyba. Reggel hat után valamivel felkelt, kiment a konyhába, bekapcsolta a kávéfőzőt, majd lezuhanyozott, ráállt a fürdőszobamérlegre, és később megmérte a vérnyomását is. A reggel folyamán a konyha és a nappali között jött-ment. 12 óra 21 perckor kinyitotta a gyógyszeres fiókot, majd egy perccel később becsukta. Rögtön ez után kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, amely 3 percig maradt nyitva. 1 óra 36 perckor kinyitotta a konyhaajtót, és kiment a házból.

Mindezeket az információkat, köztük a pontos súlyát (63,5 kg) és vérnyomás-értékeit (139/98) az interneten keresztül továbbították 44 éves fiának, aki több ezer kilométerre, Denver kertvárosában olvasta őket, és azt szűrte le belőlük, hogy minden rendben van.

Mindannyian láttunk már okos bébimonitorokat, amelyek segítségével az aggódó szülők észlelhetik a csecsemő hangjait, figyelhetik légzését, sőt jelzést kaphatnak róla, ha pelenkát kell cserélniük. Kicsit nagyobb gyerekek esetében a mobiltelefonba épített helyzetmeghatározó adhat tájékoztatást a csemete hollétéről. A korszerű technológia lehetővé teszi azt is, hogy a felnőtt gyermekek idős szüleik napi tevékenységét követhessék – természetesen azok beleegyezésével és tevőleges segítségével.

A modern technológia lehetővé teszi valakinek a teljes körű megfigyelését is, azonban ez felvet egy csomó etikai és lélektani kérdést is. A legfontosabb, hogy akarata ellenére senkit sem lehet megfigyelni. Az ilyen rendszereket arra lehet használni, hogy segítsük azokat, akik nem szeretnének egy gondozó intézet vagy egy idősotthon falai között élni, akik tényleg igénylik, hogy szükség esetén távol élő szeretteik gyors segítséget nyújthassanak nekik. Lehetséges az is, hogy az egyedülálló emberek egy róluk gondoskodó központba juttassák el a szükséges adatokat. A döntést a big brother szerű hálózat kiépítéséhez az idős, rászoruló embernek magának kell meghoznia, rákényszeríteni senkit sem lehet.

A skandináv országok ritkán lakott északi területein már bevett rendszer, hogy bizonyos adatokat az orvostól sokszor száz kilométernyi távolságban élő páciens mobiltelefonja segítségével juttat el az azokat értékelő orvoshoz.

A szükséges érzékelők és feldolgozó rendszerek ma még elég drágák, de elterjedésükkel egyre olcsóbbá válnak. Az Egyesült Államokban számos vállalkozás működtet ilyen rendszereket. Az érintettekkel együttműködve megtervezik és felszerelik a berendezéseket, és havidíj ellenében működtetik azokat. Jelenleg egy lakás felszerelése átlagosan 8000 dollárba kerül, a havi működtetési díj pedig 75 dollár körül van.

A rendszert használó idősek többsége azt mondta, hogy eleinte idegenkedett a megfigyeléstől, de aztán rájött, hogy biztonságot jelent számára, ha távol élő hozzátartozója tájékozódhat napi tevékenységéről, tudhatja, hogy minden rendben van, és baj esetén akkor is segítséget küldhet, ha ő maga nem képes telefonálni. Ráadásul az egyes berendezéseket bármikor ki- és bekapcsolhatja.

Forrás: Öreganénikéd.hu

A szerk. megjegyzése: Magyarországon is elérhető már hasonló rendszer, igyekszünk mihamarabb beszámolni róla.

Vissza
2010.
január
18. 19:47

A kertjét árammal védő férfi mellett demonstráltak Miskolcon

A kertjét árammal védő férfi mellett demonstráltak Miskolcon Szimpátiatüntetést tartott az Összefogás Párt Szoboszlai Barna mellett hétfő este a Borsod megyei bíróság épülete előtt Miskolcon; az idős kesznyéteni férfi kertjét árammal védte a lopások miatt, s ennek következtében egy tolvajt 2008 július elsejére virradóra halálos áramütés ért.
Tovább
2009.
november
23. 16:54

A magány elkerüléséért interneteznek az idősek

A magány elkerüléséért interneteznek az idősek A Silver Surfer, vagyis az 50 éves vagy annál idősebb internetezők főleg azért szörfölnek a világhálón, hogy ne váljanak életük utolsó szakaszában magányossá. Megdőlni látszik tehát az a korábbi vélemény, miszerint a nyugdíjasokat egyáltalán nem, vagy csak alig érdekli az internet világa.
Tovább
2009.
november
07. 12:33

Demonstrációra készülnek a szociális szervezetek

Demonstrációra készülnek a szociális szervezetek Demonstrációval fenyegetőznek a szociális szervezetek képviselői, ha szerdáig nem tudnak megegyezni a kormánnyal a bentlakásos otthonokban élő idősek kiegészítő normatívájáról.
Tovább
2010.
január
03. 15:40

Egy pofon a tanyasiaknak

Egy pofon a tanyasiaknak A kistelepüléseken és a tanyákon elő idős emberek úgy érzik, magukra hagyták őket, mert január elsejétől a kormány megszüntette a házi jelzőrendszeres segítségnyújtás normatív támogatását. Pályázni ugyan lehet a rendszer működtetésére, de ezek mind „utófinanszírozásúak”, a legtöbb önkormányzatnak pedig már nincsenek tartalékai, hogy megelőlegezzék a fenntartás költségeit.
Tovább
2010.
június
07. 20:22

Ingyen segít: Senior Mentor Program

Ingyen segít: Senior Mentor Program A tanulási nehézségekkel küzdő nebulók sokasága törődésre vár. Nem kevés nyugdíjas szívesen segítene nekik. Egymásra találásukat szolgálja a Senior Mentor Program.
Tovább
2009.
szeptember
05. 14:50

Megszokott környezetben, nagyobb biztonságban

Megszokott környezetben, nagyobb biztonságban Magyarországon az idősek, elsősorban a nagyon idősek lakása általában nem elég biztonságos, főleg azok számára, akik önellátásukban korlátozottak. Ezért sokszor kell igénybe venniük gondozói segítséget, miközben kis átalakítás után lakásukban egyedül is ki tudnák magukat szolgálni.
Tovább
2009.
október
22. 20:44

Riasztóval a kegyetlen rablók ellen

Riasztóval a kegyetlen rablók ellen Már szinte nincs olyan hét, hogy ne támadnának meg idős embereket Borsodban. A rablók kegyetlenek: megverik, megkötözik áldozatukat, akire nem ritkán csak napok múlva talál rá egy rokon, vagy szomszéd.
Tovább
2010.
július
09. 15:46

Sok nyugdíjas nem is tudja, hogy van ilyen, pedig hasznos

Sok nyugdíjas nem is tudja, hogy van ilyen, pedig hasznos Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a 2010. első félévre vonatkozó országos ügyfélelégedettség felmérés összesített adatait. A számok jól mutatják, hogy sokan még mindig nem hallottak az elektronikus ügyintézés adta lehetőségekről, ha mégis, akkor sem használják azokat.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART