2012.
augusztus
06. 17:16

Eddig 50 milliárd forintot töltöttek fel Szép-kártyákra

Címkék:
Nemzetgazdasági Minisztérium A mostani korlátok között a kártyából származó bevétel az első félévben mindössze a negyede volt az üdülési csekk bevételének, júniusban azonban már elérte a 80 százalékát a tavalyi időszak üdülési csekkbevételének.

Július végéig a Széchenyi Pihenőkártyákra összesen 50 milliárd forintot, ebből a szabadidő-alszámlára közel 7,5 milliárd forintot töltöttek fel a három kibocsátó intézmény adatai szerint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a szabadidő-alszámláról 1,6 milliárd forintot el is költöttek a kártyabirtokosok.

A Szép-kártya mögötti alszámlákról azok a szolgáltatások vehetők igénybe, amelyeket a kártya révén a kormány a belföldi turizmus élénkítésére kedvezményez.

Tekintettel arra, hogy a szállásadás a turizmus legalapvetőbb szolgáltatása, e szolgáltatás vonatkozásában - kivételként - lehetővé vált az alszámlák közötti átjárhatóság - hívja fel a figyelmet a minisztérium, hozzátéve, hogy az eddigi tapasztalatok, visszajelzések valamint rendelkezésre álló adatok alapján más esetben ez nem indokolható.

A szabadidő-alszámlára utalható 75 000 forintos összeg ad lehetőséget a fürdőknek, hogy a Szép-kártya-forgalmuk növekedését ösztönözzék - emeli ki a tárca.

Az NGM a közleményben emlékeztet rá: a Szép-kártya új, három alszámlás rendszere 2012-től lépett életbe, és a munkáltatók jellemzően a tavasz folyamán, illetve közvetlenül a nyári főszezon előtt utalták el az idei cafeteriajuttatásokat a dolgozóknak.

A rendszer bevezető szakaszában mért év eleji adatokból nem lehet megalapozott következtetéseket levonni a későbbi forgalomra, hiszen a kártyán lévő összegeket most kezdik el felhasználni a kártyabirtokosok. Ezt a megállapítást a fürdőszövetség által közölt adatok is alátámasztják, miszerint folyamatos felfutást tapasztalnak a Szép-kártya-forgalomban - olvasható a közleményben.

A Magyar Fürdőszövetség a múlt héten azt indítványozta, hogy az üdülési csekket felváltó Széchenyi Pihenőkártya alszámlái között legyen átjárhatóság, mert fürdőszolgáltatások jelenleg egyedül a rekreációs alszámláról érhetők el. Azt is szorgalmazta a szövetség, hogy a kártyát fogadhassák el az uszodák is.

2011-ben a fürdőkben 3,6 milliárd forintért fizettek üdülési csekkel, ami az éves bevétel 15 százalékát tette ki.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART