2011.
január
25. 08:38

Egyedülálló kezdeményezés Somogyban

Címkék:
telefon Több száz idős ember hívta az elmúlt csaknem egy évben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság zöldszámát, amelyet a megyei idősügyi tanács országosan egyedülálló kezdeményezésére hoztak létre.

Ezt Mergancz Sándor dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány mondta újságíróknak hétfőn abból az alkalomból, hogy az idősügyi tanács nevében Gelencsér Attila (Fidesz–KDNP), a megyei közgyűlés, s egyúttal az elmúlt napokig a megyei idősügyi tanács elnöke nyolc televíziót és DVD-lejátszót adott át a rendőrségnek. A készülékeket arra használják majd, hogy a főkapitányság és a megye hét rendőrkapitányságának ügyfélvárójában rövid tájékoztató filmeket vetítenek le, amelyek arról tájékoztatják az idős embereket, miként előzhetik meg, hogy bűncselekmény áldozatává váljanak.

A főkapitány a múlt év márciusa óta 24 órán át ingyenesen hívható 06-80/200-676-os telefonszámot a bizalom vonalának nevezte. Mint mondta: az időseket különböző fórumokon tájékoztatták a lehetőségről, s a naponta beérkező – segítséget kérő, bűncselekményt vagy annak gyanúját jelző – hívások azt mutatják, hogy tudnak róla és élnek is vele. Hozzátette: egy, a héten esedékes főkapitányi találkozón a tapasztalatokról tájékoztatja a kollégáit is, egyúttal ajánlja a somogyi példa követését.

Ferincz József bűnügyi igazgató elmondta, hogy tavaly a vagyon elleni bűncselekmények mintegy 20 százalékát idősek sérelmére követték el a megyében. Az úgynevezett trükkös csalások miatt – amikor az elkövetők az idős emberek hiszékenységét, kiszolgáltatottságát kihasználva megkárosították őket – 89 esetben indult eljárás.

Forrás: mno.hu

Vissza
2010.
október
28. 14:27

Bűnmegelőzési ajánlások a Halottak Napjára

Bűnmegelőzési ajánlások a Halottak Napjára A megemlékezés időszakában várhatóan nagy számban kelnek útra az emberek, hogy leróják kegyeletüket a temetőkben. A Rendőrség kiemelt fontosságú feladatának tartja, hogy a megnövekedett forgalom miatti kellemetlenségeket enyhítse, illetőleg a lehetőségeihez mérten mérsékelje a nagy tömeggel járó helyzetek balesetveszélyét, valamint megelőzze az események nyugalmát megzavaró bűncselekmények elkövetését.
Tovább
2009.
november
07. 16:27

Életveszélyes ajándékokat is adnak a nyugdíjasoknak

Életveszélyes ajándékokat is adnak a nyugdíjasoknak A termékbemutatóval és vásárlási lehetőséggel egybekötött, időseket megkörnyékező utazásokon gyakran az értékesítő elfelejt nyugtát adni, s életveszélyes ajándékokat is ad a vásárlóknak - áll a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jelentésében
Tovább
2010.
március
04. 19:23

Idős jászberényiek, vigyázat!

Idős jászberényiek, vigyázat! A jászberényi rendőrség sajtószóvivője elmondta, hogy jó minőségű hamis 10.000 forintos bankjegyek „járják” Jászberényt.
Tovább
2010.
augusztus
07. 20:46

Tanyagondnoki szolgálatot szerveznek

Tanyagondnoki szolgálatot szerveznek A Téthez tartozó Tétszentkúton tanyagondnoki szolgálatot szervezhet az önkormányzat, hogy a szolgáltatásokhoz a búcsújáró helyként ismert „peremkerület” idős és többgyermekes lakói is hozzájussanak. A házi jelzőrendszeres segítségnyújtás szervezésekor jártuk végig a település időseit egy alföldi viszonyokat is ismerő szociális szakértővel.
Tovább
2010.
május
20. 20:59

Termékbemutatós csalók vadásznak a nyugdíjasokra

Termékbemutatós csalók vadásznak a nyugdíjasokra A szemetet vittem le amikor megállt mellettem egy autó, kiszállt egy nő és azt mondta, hogy termékbemutató lesz. Kérdeztem, hogy hol? Azt mondta, hogy most és nálam!
Tovább
2009.
november
29. 16:38

Új módszerek a trükkös tolvajok ötlettárában

Új módszerek a trükkös tolvajok ötlettárában A Nagykanizsai Rendőrkapitányság illetékességi területén új „mesékkel” próbálkoznak mostanában a trükkös tolvajok. A célpontok szinte kivétel nélkül az idős emberek. Elsősorban nekik szól ez a figyelemfelhívás.
Tovább
2011.
január
02. 20:25

Vigyázat, csalók!

Vigyázat, csalók! Csalók működésére figyelmeztet az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság. A közlemény szerint előfordul, hogy ismeretlenek a nyugdíjbiztosítási főigazgatóság dolgozóinak kiadva magukat becsengetnek az idős lakosokhoz, akik beengedik a “kézbesítőket”.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART