2011.
június
24. 18:08

Elhalasztották a BKV-sztrájkot

Címkék:
villamos Elhalasztotta a június 29-ére meghirdetett BKV-sztrájkot a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) - közölte Gulyás Attila, a szövetség elnöke pénteken. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság csütörtökön foglalt állást a sztrájk törvényességéről, és azt állapította meg, hogy a benyújtott kérelem idő előtti, mivel nem egyeztek meg a munkáltatóval az elégséges szolgáltatásról. A VTDSZSZ fellebbez a döntés ellen.

Gulyás Attila közlése szerint most már látszik, hogy június 29-ére nem fog jogerős határozatot hozni a bíróság az elégséges szolgáltatásról. Kiemelte, hogy a VTDSZSZ továbbra is a törvényesség keretei között kíván maradni, ezért a június 29-ére meghirdetett sztrájkot elhalasztja; azt egy későbbi időpontban tartják meg, ha a kormánnyal nem sikerül megállapodni a járművezetők korkedvezményes nyugdíjáról és a korengedmény lehetőségéről.

A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: az új sztrájktörvény szerint az összes jogi eljárás alkalmazása esetén hónapokba kerül, amíg egy bejelentett sztrájkról kiderül, hogy az egyáltalán megtartható-e. Mint hozzátette, szerintük a törvény jelen formájában ellehetetleníti a munkavállalók sztrájkhoz való alkotmányos jogainak gyakorlását.

Az MTI információi szerint a kormány kijelölt képviselője július 4-től tárgyalni fog a VTDSZSZ-szel a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíj ügyében. A július 7-ére meghirdetett sztrájkot a szövetség továbbra is fenntartja, addig várhatóan megszületik a jogerős bírósági döntés is az elégséges szolgáltatásról. Az EVDSZ és a BDSZ hétfőn dönt a június 29-i sztrájkról.

Forrás: Privátbankár

Vissza
2011.
június
22. 22:21

Öt szakszervezettel egyeztet a kormány július 4-én

Öt szakszervezettel egyeztet a kormány július 4-én A felek a Munka törvénykönyve módosításáról, a nyugdíjrendszer, valamint a korengedményes- és korkedvezményes nyugdíj, illetve az országos érdekegyeztetési rendszer átalakításáról egyeztetnek - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) érdekképviseleteknek írt levelében, amelyet az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ) tett fel honlapjára szerdán. Több vasutas szakszervezet értetlenül fogadta, hogy nem kapott meghívót az egyeztetésre.
Tovább
2011.
június
23. 19:22

Kitartanak sztrájkkövetelésük mellett a mozdonyvezetők

Kitartanak sztrájkkövetelésük mellett a mozdonyvezetők A kormány még mindig nem jelölte ki tárgyalódelegációját a mozdonyvezetők sztrájkköveteléséről kezdeményezett egyeztetésre, noha a miniszterelnök válaszlevelében ezt a szociális konzultáció lezárta utáni időre ígérte. A mozdonyvezetők ezért kitartanak követelésük mellett, hogy a kormány ne szüntesse meg a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíj lehetőségét szakmájukban.
Tovább
2011.
június
24. 08:44

Vadsztrájk jelentheti a megoldást a szakszervezeteknek?

Vadsztrájk jelentheti a megoldást a szakszervezeteknek? A kormány öt, a korengedményes- és korkedvezményes nyugdíj kérdését érintő szakszervezettel egyeztet július 4-én. Így kérdéses, mi lesz többek között a vasutasok, mozdonyvezetők, buszvezetők érdekképviseletei által meghirdetett június 29-ére és július 7-ére eső sztrájkokkal?
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART