2011.
február
25. 05:53

Elképesztő gyakorlat! Emberéletekbe kerül

Címkék:
gyógyszer Az idősek otthonának két dolgozója csökkentette az idősek tudatmódosító gyógyszerezését – az idős emberek ettől jobban érezték magukat és megszűnt a halálozás az intézetben. Nem sokkal később a magánotthon tulajdonosa kirúgta a két dolgozót, mondván: az intézet nem termel elég profitot.

Napjaink idősotthonaiban sajnos rendszeres jelenség, hogy az idős embereket pszichiátriai gyógyszerekkel tömik – ettől csendben vannak ugyan, így kevesebbet kell foglalkozni velük, de ez számos elesett ember életét megrövidíti. A budapesti idősek otthonának egyik ápolónője és igazgatója ezen akart változtatni, ezért fokozatosan csökkentette az idős lakók tudatmódosító pszichiátriai gyógyszerezését, ami oda vezetett, hogy az otthonba visszatért az élet: az idős emberek erőre kaptak, tevékenykedni kezdtek, volt olyan idős hölgy, aki már az otthonból is biztonsággal kisétálhatott. Mindennek hosszabb távú következménye az lett, hogy az idős emberek halálozási aránya az otthonban lecsökkent, illetve megszűnt. Bár így a lakók nem cserélődtek, és extra profit nem termelődött, az otthon továbbra sem működött veszteségesen.

2011 januárjában az otthon tulajdonosi képviselője magához hívatta az igazgatónőt és az ápolónőt, és azonnali hatállyal elbocsátotta őket, arra hivatkozva, hogy az intézet nem termel elég nyereséget. Az elbocsátás olyan hirtelen történt, hogy még arra sem volt idejük, hogy munkahelyükön összepakolják a holmijukat. Az intézetből származó információk szerint az időseknek azóta újra intenzíven adagolják a pszichiátriai szereket, elhanyagolják őket, így a halálozás is újra növekedésnek indult. A két elbocsátott dolgozó egy emberjogi szervezethez fordult segítségért. A szervezet adatai szerint az idős emberek pszichiátriai gyógyszerezése az idősotthonokban, illetve az ennek következtében fellépő egészségkárosodás gyakori jelenség Magyarországon.

Kiadta:Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Postacím: 1461 Budapest, Pf. 182. Telefon/fax: 06 (1) 342-6355 E-mail: info@cchr.hu Web: http://www.emberijogok.hu/

Forrás: Euroastra

Vissza
2010.
január
09. 15:19

Az idősek éveket is várhatnak, hogy otthonba kerüljenek

Az idősek éveket is várhatnak, hogy otthonba kerüljenek Tolna megye huszonhét idősek otthonában a leendő lakóknak mindenhol várniuk kell arra, hogy bekerüljenek. Van ahol, csak hónapokat, van ahol éveket. Még az emelt szintű otthonokban is telt ház van.
Tovább
2010.
augusztus
27. 13:21

Az idősotthonokra vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatát javasolja az MSZP

Az idősotthonokra vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatát javasolja az MSZP Korózs Lajos kezdeményezi a Nemzeti Erőforrás Minisztériumánál, hogy a szakmai szervezetekkel közösen tekintse át az idősotthonokra vonatkozó jogszabályokat.
Tovább
2010.
augusztus
03. 12:04

Illegális idősotthonok - pincében, garázsban is találtak nyugdíjasokat

Illegális idősotthonok - pincében, garázsban is találtak nyugdíjasokat Somogy egyike azon megyéknek, ahol a legtöbb az engedély nélkül működő idősotthon. Sok helyen szakszerűtlen az ellátás, a nyugdíjasok utolsó fillérjét is elszedik.
Tovább
2010.
augusztus
11. 09:32

Nem teljes az illegális otthonok feketelistája

Nem teljes az illegális otthonok feketelistája Nyilvánosságra hozta az Állami Foglalkoztatási Szolgálat az illegális idősotthonok névsorát. A tizenhét feltüntetett intézmény azonban a szakemberek szerint csupán töredéke az engedéllyel nem rendelkező, még fel nem kutatott intézményeknek. A működtetők a legrafináltabb trükkökkel igyekeznek kijátszani a szociális hivatalokat.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART