2011.
március
01. 16:41

Ellenzéki össztűz a Széll Kálmán programra

Parlamenti ülés Az ellenzék élesen bírálta a kormány strukturális programtervét, a Széll Kálmán tervet, amely részletes hiány- és államadósságpályát vázol fel a következő évekre. A LMP szerint ködösítés, a Jobbik szerint viszont brutális megszorítást jelent a program. A szocialisták szerint Matolcsy Györgynek távoznia kell a posztjáról.

A szocialisták szerint az elmúlt kilenc hónapban nagy mértékben visszaestek Magyarország gazdasági fejlődésének esélyei. Szekeres Imre országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján pártja nevében azt javasolta a kormányfőnek, mentse fel a nemzetgazdasági minisztert.
Az ellenzéki politikus kiemelte, hogy januárban már körülbelül az egyötödét érte el az éves hiánynak a költségvetés deficitje.

Az MSZP közgazdasági tagozatának elemzése szerint 304 milliárd forinttal rontotta a magyar költségvetés helyzetét az, hogy a kormány megszakította a tárgyalásokat az EU-val és az IMF-fel - tette hozzá, majd úgy folytatta, kormány 247 milliárd forintos lyukat ütött a költségvetésben azzal, hogy csökkentette a társasági adót.

Az ellenzéki politikus szólt arról is, hogy évente mintegy 70 milliárd forint pótlólagos fizetési kötelezettsége keletkezik a fideszes önkormányzatoknak, amiatt, hogy felelőtlenül bocsátottak ki kötvényeket és vettek fel hitelt. Szekeres Imre szerint a kormány a válságadót döntően áthárította a lakosságra, a devizahitelesek az Orbán-kormány kilenc hónapja alatt 974 milliárd forintot vesztettek.

Mindezek miatt az MSZP azt javasolja Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy mentse fel a költségvetésért felelős minisztert, Matolcsy Györgyöt - mondta. Kérdésre válaszolva a volt honvédelmi miniszter közölte: a Honvédelmi Minisztériumban az elmúlt négy évben csak olyan megbízási szerződéseket kötöttek, amelyeket mind jogi, mind pedig pénzügyi szempontból ellenőriztek.


Jobbik: ez egy kíméletlen megszorító csomag

A Jobbik elnöke szerint a kedden bejelentett kormányzati Széll Kálmán Terv egy "széllelbélelt" kísérlet a magyar gazdaság megmentésére, de valójában csak egy a betegeket, nyugdíjasokat és munkanélkülieket sanyargató megszorító csomag. Vona Gábor keddi sajtótájékoztatóján leszögezte: a Széll Kálmán Terv megvalósulása esetén bár valóban csökkenteni fogja az államadósságot, de csak ideiglenesen és az újratermelődését sem fogja megakadályozni, a "megszorításokkal elérendő tartós növekedés pedig csak délibáb". Az ellenzéki pártelnök szerint a bejelentett intézkedések fő áldozatai a lecsúszás előtt álló középosztály tagjai és a már lecsúszott csoportok lesznek.


LMP: ködösítés és hitegetés a bejelentett csomag

Matolcsy György bejelentése "ködösítés és hitegetés" volt, az ugyanis nem egy reformcsomagot takart - reagált az LMP. Scheiring Gábor szerint Orbán Viktor kormányfő "nem mert" beszélni saját csomagjáról és Matolcsy Györgyre hagyta ezt a "szemmel láthatóan hálátlan" szerepet. Megjegyezte, hogy a bejelentések után zuhanni kezdett a forint és a tőzsdeindex is. Szavai szerint ködösítés és hitegetés volt az is, hogy átmeneti lesz a bankadó, mert kiderült, hogy meghosszabbítják annak időtartamát. Hozzátette, korábban azt mondták, hogy egyéni számlák lesznek a nyugdíjrendszerben, most viszont napvilágot látott, hogy körülbelül ezer milliárd forintot folyó kiadási célokra "tapsolnak el", az "einstandolt" háromezer milliárd forintnyi nyugdíj-megtakarításból. Ködösítésnek és hitegetésnek nevezte továbbá, hogy majd hat százalékos lesz a gazdasági növekedés. Scheiring Gábor azt mondta, hogy ezekkel a kormány és Matolcsy György saját gazdaságpolitikájuk hiányáról, illetve a "kiszivárgott megszorító csomag" részleteiről próbálta elterelni a figyelmet.

Forrás: Magyar Hírlap

Vissza
2010.
november
09. 23:31

Oszkó: 2-3 év hiányelfedésért 20-30 évre luk a nyugdíjban

 Oszkó: 2-3 év hiányelfedésért 20-30 évre luk a nyugdíjban Oszkó Péter volt pénzügyminiszter nem tartja indokoltnak a kötelező magánnyugdíj-pénztári befizetések állami kasszába való terelését. Szerinte ez a lépés csak időlegesen hidalja át azt a hiányosságot, hogy a kormány nem vágta vissza a kiadásait.
Tovább
2011.
február
10. 06:13

A nyugalmas öregkor csak vágyálom?

A nyugalmas öregkor csak vágyálom? Miután egyre kevesebb az aktív dolgozó, a nyugdíjas pedig egyre több, így a végső nyugdíj összege is egyre kisebb lesz.
Tovább
2011.
február
04. 19:25

A nyugdíjak miatt "nem kereskednek" a tőzsdén

A nyugdíjak miatt "nem kereskednek" a tőzsdén A CEE Stox Exchange csoport, mely magában foglalja a bécsi, budapesti, prágai és ljubljanai tőzsdét kijelentette: a Budapesti Értéktőzsdén a forgalom esni fog ebben az évben a magán-nyugdíjrendszer effektív államosítása miatt.
Tovább
2010.
december
10. 10:08

Andor László: a kormányra fájó kijózanodás vár

Andor László: a kormányra fájó kijózanodás vár A Napi Gazdaságnak adott interjújában Andor László munkaügyi biztos azt mondta, hogy nem jó ötlet a nyugdíj-megtakarítások átcsatornázása, főleg akkor, ha abból folyó kiadásokat finanszíroz a kormány. A biztos aránytalanságokat lát a választási opciók kapcsán, miközben úgy véli, hogy fájó lesz a kijózanodás, hiszen az állam a jövőben nagyobb terhet vállalt magára a rövid távú előnyökért cserébe.
Tovább
2010.
november
30. 14:20

CIB: elszegényedéssel fenyeget a nyugdíj-helyzet

CIB: elszegényedéssel fenyeget a nyugdíj-helyzet Az állami nyugdíjak jelenlegi átlagosan havi 88 ezer forintos reálértékének jövőbeni alakulása elszegényedéssel fenyeget, öngondoskodás nélkül nem akadályozható meg az elszegényedés - hangzott el a CIB Bank sajtótájékoztatóján.
Tovább
2011.
február
06. 10:38

Csaba László: fél disznóból és gyógyvízből nem épül fel Magyarország

Csaba László: fél disznóból és gyógyvízből nem épül fel Magyarország Hiányolja a kormány hosszú távú elképzeléseit a Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában arról beszélt, hogy ma még nem látszik, hogy 2013-tól például mi lesz a nyugdíjakkal, ha valóban csak annyit fordíthatnak nyugellátásra, mint amennyi járulékból befolyik a költségvetésbe. Mert bár az Orbán-kormány tervei szerint a gazdasági növekedés felgyorsítása fogja megoldani ezt a problémát, Csaba László szerint a 2,5-3 százalékos növekedési pályán marad a bővülés, abból nem teremtődik meg a fedezet.
Tovább
2011.
február
05. 06:51

Elképesztően nehéz a kormány dolga nyugdíjügyben

Elképesztően nehéz a kormány dolga nyugdíjügyben A nyugdíjpénztártagok többsége az állami rendszert választotta a hétfői határidőig, így sikerrel zárult az első kör a kormány szempontjából, azonban a neheze csak most következik. Kedvezőtlen körülmény többek között, hogy a tehetősebbek maradtak a szektorban, míg a reálhozamok kifizetése is százmilliárdokba fog kerülni. Számításaink szerint az állam mindössze 1100-1200 milliárd forintnyi értékpapír értékesítéséről dönthet az április végén, vagy inkább május végén meginduló vagyonátadás után. Közel sem egyértelmű, hogy milyen módon teremtik elő a nyugdíjak kifizetésére szükséges 530 milliárd forintnyi készpénzt, az viszont biztos, hogy a befektetési alapok jegyei fokozatosan értékesítésre kerülhetnek.
Tovább
2010.
december
23. 20:59

Fitch-igazgató: "sajnálatos a magyar nyugdíjreform visszafordítása"

Fitch-igazgató: "sajnálatos a magyar nyugdíjreform visszafordítása" ”Sajnálatosnak" nevezte a magyarországi nyugdíjreform „visszafordítását" az MTI-nek adott csütörtöki nyilatkozatában a Fitch Ratings illetékes igazgatója, miután a legnagyobb európai hitelminősítő bejelentette Magyarország visszaminősítését.
Tovább
2011.
március
01. 13:11

Matolcsyék kibontották Orbán csomagját

Matolcsyék kibontották Orbán csomagját A következő két évre tervezett kiigazítási csomagot kedd délelőtt ismertette Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Navracsics Tibor. Látszólag sok konkrétum hangzott el, valójában azonban semmi érdemleges: a kormánytagok csak a kétéves reform ütemtervét sorolták el, a kiigazítás pénzügyi-költségvetési hatásairól egyetlen szó sem esett. A kormányfő ott volt a rendezvényen, de csak a zárt ülésen beszélt a csomagjáról.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART