2012.
január
10. 08:13

Emlékek és játékok - Beszélgetéssorozat a Közlekedési Múzeumban

Címkék:
játékmotor Beszélgetéssorozat keretében idézik fel közéleti személyiségek az 1950-es évektől a rendszerváltásig tartó időszakhoz fűződő emlékeiket a Közlekedési Múzeum tavaly decemberben nyílt, A szocializmus játékszerei című kiállításához kapcsolódóan.

A tavaly decemberben nyílt kiállítás játékokon keresztül idézi meg az egykori szocialista országok szellemét. A tárlat nyitvatartási ideje alatt a korszakban Magyarországon alkotó, kutató, közéleti személyek emlékeznek az 1989-ig tartó rendszerre, annak ellentmondásaira, hibáira, korlátaira és az akkori lehetőségekre. A vendégek a zene, a tudomány, a sport területeiről érkeznek majd.

A beszélgetéseket Képes Gábor muzeológus moderálja az 1960-as évek stílusában berendezett lakásnak kialakított díszlet között.
A sorozat január 11-én 16 órai kezdettel Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas magyar zenésszel indul, aki pályája főbb állomásai mellett különleges szenvedélyéről, a vasútmodellezésről is mesél majd.

Január 19-én Vekerdy Tamás pszichológus a gyermekjátékokat és a szocializmust meghatározó nevelési elveket, valamint a gyűjtőszenvedélyt és a gyűjtői személyiséget elemzi, január 26–án Aradszky László idézi fel 50 éves előadói múltját.
Február 9–én Vándor Kálmán sportújságíró munkájáról, szerelméről a labdarúgásról és hobbijáról a dalszövegírásról vall, február 23–án Saly Noémi művészettörténész, muzeológus a szocializmus presszókultúráját mutatja be.
A beszélgetéseknek és a kiállításnak egyaránt a Közlekedési Múzeum ad otthont.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART