2013.
augusztus
08. 18:29

"Épül" a diósgyőri vár - Látványtervek

Címkék:
Diósgyőr 1 Visszanyeri eredeti pompáját a Diósgyőri vár: az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló beruházás során megújulnak az eredeti bástyák és palotaszárnyak, de rekonstruálják a vár lovagtermét is, amely Közép-Európában egykor a legnagyobb volt.

Újjávarázsolják a palotaszárnyakat, a nyugati szárny kivételével mindegyiket két szint magasságig építik fel. Ezekben újjászületik az egykori lovagterem, a várkápolna és a királynék lakóterme is. A kiállítóterekben a látogatók a középkori váréletbe és a hajdani mesterségekbe nyerhetnek majd bepillantást.

A Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése című projekt részeként megvalósuló beruházás összköltsége csaknem 940 millió forint. A kivitelezés várhatóan a 2014-es nyári főszezonra befejeződik.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere azt mondta, a diósgyőri vár fejlesztésével, megújulásával Miskolc olyan turisztikai látványossággal lesz gazdagabb, amely Közép-Európában egyedülálló.

A komplex kulturális és ökoturisztikai projekt tervezett összköltsége csaknem két és fél milliárd forint, ebből mintegy kétmilliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást az Európai Unió és a magyar állam biztosít. Miskolc önkormányzata 412 millió forinttal járul hozzá a költségekhez.

A program a diósgyőri vár rekonstrukcióján kívül tartalmazza egyebek mellett a lovagi tornák terének megépítését, vásártér kialakítását és a lillafüredi függőkert megújítását is.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART