2012.
június
27. 14:53

Erre számíthatunk jövőre - Készül a költségvetés

Rogán Antal A jövő évi költségvetés további támogatást ígér a devizahiteleseknek, a gyermeket nevelőknek, a kis- és közepes vállalkozásoknak, megőrzi a nyugdíjak reálértékét és érvényesíti a tehermegosztás elvét - hangsúlyozta Rogán Antal szerdán a parlamentben. A Fidesz frakcióvezetője további, a munkahelyeket megőrző intézkedéseket javasolt: a közterhek csökkentését a fiatalokat, a nyugdíj előtt állókat, a képzetleneket és a szülés után a munkába visszatérő nőket foglalkoztató cégeknél.

Rogán Antal a költségvetési vitában mondott vezérszónoki felszólalásában az eddigi kormányzati intézkedések és a büdzsé tervezete közötti folytonosságot emelte ki. Kifejtette: a javaslat számol az árfolyamgát költségeivel, a kamattámogatással, a nemzeti eszközkezelő érdemi működésének megkezdésével pedig segít azoknak is, akik már nem tudják fizetni hitelüket.
Szavai szerint ez fontos üzenet azoknak, akikre a pénzügyi válság kezdete előtt "rátukmálták" a devizahitelt, és ezért kiszolgáltatottá váltak.

Lényegesnek tartotta, hogy megmarad a családi adókedvezmény, azaz hogy a kormány továbbra is elismeri a gyermekvállalás költségeit, illetve hogy amint a kormányváltás óta minden évben, jövőre is megőrzik a nyugdíjak reálértékét.

Rogán Antal kiemelte, a kormány ezt szerkezeti átalakításokkal érte el, és miután világossá vált, hogy a járulékok nem adnak fedezetet a nyugdíjak kifizetésére, mára egyensúlyközeli állapotba hozta a nyugdíjkasszát.
Kitért arra, hogy amíg az előző ciklusban az önkormányzatok nem kaptak elég támogatást egyre bővülő feladataikhoz, most a feladatok csökkentésével arányosan vonnak el pénzt tőlük. Ugyanakkor ez nyit lehetőséget például arra, hogy miután a közoktatás átalakításával minden pedagógus foglalkoztatója az állam lesz, beindítsák az életpályamodellt, rendezzék a tanárok bérét.

A kormányoldal kitart a tehermegosztás 2010 óta érvényesített politikája mellett - hangoztatta. A frakcióvezető szerint a válságkezelés költségeit továbbra sem lehet csak a családokra terhelni, márpedig a bankok, biztosítótársaságok és egyes multinacionális nagyvállalatok megadóztatása mellett a másik lehetőség a bérek és a nyugdíjak csökkentése lenne, erre pedig nem hajlandók.

Bírálta a progresszív adórendszert szorgalmazó ellenzéket, mondván, hogy ez a családok nagy részének adóemelést jelentene.
Kiállt a minimálbér emelése mellett, mondván, ha csökkentik a legkisebb és az átlagos bér közötti különbséget, az azt üzeni, hogy érdemes dolgozni.

Rogán Antal emellett hangsúlyozta, hogy a költségvetésben további intézkedésekre van szükség a munkahelyteremtés és elsősorban a munkahelyek megőrzése érdekében. A Fidesz-frakció javaslatai közül kiemelte, hogy csökkenteni kell a képzetlen fizikai dolgozók, a 25 év alattiak és az 55 éven felüliek, valamint a szülés után a munkába visszatérő nők foglalkoztatásának közterheit. Az utóbbiaknál "a lehető leggálánsabb ajánlatot", a közterhek megszüntetését is elképzelhetőnek nevezte.

Mindezt azzal indokolta, érdekeltté kell tenni a vállalatokat abban, hogy az említett, nehéz munkaerő-piaci helyzetben lévő csoportokhoz tartozókat foglalkoztassanak, a közterhek jelentős csökkentésével elért megtakarítást pedig béremelésre fordíthassák.
Szintén érdemi tehercsökkentést és egyszerűsítéseket javasolt az önfoglalkoztató vállalkozásoknak, a kényszervállalkozóknak.

Rogán Antal egyébként a kiszámíthatóság szándékával indokolta a költségvetési törvényjavaslat szokatlanul korai beterjesztését. A világgazdasági környezetről pedig azt mondta, hogy bár két évvel ezelőtt sokan azt hihették, véget ért a válság, ezzel szemben mélyült: míg a kormányváltáskor Görögország és Magyarország küzdött nehézségekkel, mára már olyan meghatározó uniós államok is, mint Spanyolország és Olaszország.

Ezért is fontos, hogy a költségvetés - például a hiány alacsonyan tartásával - abból az alapigazságból indul ki: addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér - mondta zárásul a Fidesz frakcióvezetője, szakításként értékelve ezt a szocialista kormányzás "jövőt felélő", az államadósságot növelő gazdaságpolitikájával.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART