2010.
október
06. 19:02

Európa-szerte fontos az idősek helyzete

Bernhard Worms Orbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta Bernhard Worms-t, az Európai Senior Unió elnökét, Marilies Flemming alelnököt és Iván Lászlót, a Fidesz nyugdíjas tagozatának országos elnökét.

A megbeszélés résztvevői egyetértettek abban, hogy egész Európában alapvető kérdéssé vált a család- és demográfiai politika, amely egyben az alapját képezi annak, hogy a nyugdíjasok is megfelelő ellátásban részesülhessenek.

A magyar kormányzat és a hazai idősügyi szervezetek szorosabb kapcsolatokat szándékoznak kiépíteni az Európai Senior Unióval, és azt tervezik, hogy minden nyáron részt vesznek a szervezet nyári politikai akadémiáján.

A Senior Unió elnöke szeretne a jövőben magyar egyetemekre is ellátogatni, hogy az egyetemisták és az idősebbek közötti együttműködéssel kapcsolatban tanácsokat adjon.

Orbán Viktor miniszterelnök közölte, hogy a magyar uniós elnökség további fontos lépéseket fog hozni az idősügy vonatkozásában is. Hangsúlyozta: a nyugdíjasok helyzetének javítása a demográfiai viszonyok fejlesztése és a megfelelő családpolitika nélkül elképzelhetetlen.

Idén novemberben az Európai Unió 27 tagországának senior tagozatai három napos kongresszust tartanak Bad-Honnef-ben, melyre Iván Lászlót is meghívták.

 

Forrás: Fidesz.hu

Vissza
2010.
január
09. 14:32

Miért tiszteletet parancsoló az idősek szava?

 Miért tiszteletet parancsoló az idősek szava? Francia kutatók szerint az idősek szava evolúciós és valószínűleg genetikai okok miatt kelt tiszteletet a fiatalabbakban.
Tovább
2010.
február
27. 11:07

2050-re a nyugdíjasoké lesz a világ?

2050-re a nyugdíjasoké lesz a világ? Egy friss tanulmány szerint 2021-re minden negyedik magyar 60 évesnél idősebb lesz, a fiatalok száma pedig történelmi mélypontra, kétmillió alá zuhan. 2050-re a legnépesebb korosztály a 75 éveseké lesz.
Tovább
2010.
augusztus
12. 10:31

A Fidesz sem kerülheti el a nyugdíjreformot

A Fidesz sem kerülheti el a nyugdíjreformot A nyugdíjrendszerünk bajait nem lehet kizárólag a rendszer keretein belül orvosolni. A terebélyesedő demográfiai és foglalkoztatási nehézségek kívülről érkező problémák, ezeket a mindenkori nyugdíjrendszernek automatikusan kellene kezelnie. A mai szisztéma csak átmenetileg tartható fenn, hosszabb távon a külső hatásokra már nem tud jól reagálni, így az újabb kiigazítások elkerülhetetlenek lesznek.
Tovább
2010.
szeptember
08. 09:03

A jövő nyugdíjasainak több pénzforrásról kell gondoskodniuk

A jövő nyugdíjasainak több pénzforrásról kell gondoskodniuk A nyugdíjalapok eszközállománya várhatóan 36 ezer milliárd euróval bővül a világon tíz év alatt. Az Allianz Demographic Pulse felmérése szerint a Föld lakosságának öregedése és az államadósságok emelkedése miatt a nyugdíjaknak erősebb tőkefedezetre kell támaszkodniuk.
Tovább
2010.
szeptember
12. 10:44

A magas nyugdíjkorhatár következménye

A magas nyugdíjkorhatár következménye A németek egyre tovább dolgoznak, az utóbbi hét évben 12 hónappal emelkedett a nyugállományba vonuláskor betöltött tényleges életkor – írta a Süddeutsche Zeitung.
Tovább
2010.
január
24. 07:33

A nemzedékek közötti kölcsönös felelősség

A nemzedékek közötti kölcsönös felelősség A nemzedékek közti együttműködésről hazánkban mostanában főleg mint „nyugdíjkérdésről”, legújabban mint „nyugdíjkatasztrófáról” beszélnek. Ezeken a hasábokon szándékosan kerülünk minden napihírt, mélyebb kapcsolatokra, hosszabb lélegzetű folyamatokra figyelünk.
Tovább
2010.
július
20. 20:00

Elöregedés, bevándorlás: átalakulás előtt az európai városok

Elöregedés, bevándorlás: átalakulás előtt az európai városok Volt idő, amikor a népességfogyás valami megfoghatatlan, távoli problémának tűnt, ma pedig már azon aggódunk, hogy fogja eltartani az egyre kevesebb aktív dolgozó az egyre több nyugdíjast. Ám arról még mindig kevés szó esik, hogy a demográfiai változások – a bevándorlás, az elöregedés – alapjaiban formálhatják át az európai településeket. Milyen lesz a jövő városa? Koordinálatlanul szétterül, összezsugorodik vagy épp besűrűsödik?
Tovább
2009.
november
03. 09:02

Generációs ellentét alakult ki Kelet-Európában politikai ügyekben

Generációs ellentét alakult ki Kelet-Európában politikai ügyekben Azok, akik nem sokkal a berlini fal eltűnése előtt vagy után születtek, feltűnően nagyobb arányban fogadják el a többpárti politikai rendszer és a piacgazdaság felé tett lépéseket, mint az idősebb generációk.
Tovább
2010.
július
08. 11:13

Kemény évek várnak a nyugdíjasokra Európában

Kemény évek várnak a nyugdíjasokra Európában Fenntarthatatlan a nyugdíjrendszer Európában. 2012-től csökkenni kezd a munkaképes korú népesség létszáma az Unióban, 2060-ra pedig a mostani négy helyett már csak két aktív korú polgár jut majd egy nyugdíjasra. Ezekkel a drámai megállapításokkal indokolja az Európai Bizottság, hogy július 7-én konzultációt indított „a megfelelő, fenntartható és biztonságos nyugdíjak biztosításának lehetőségéről”.
Tovább
2010.
június
22. 09:44

Magyar nyugdíjak, német pontok: mi lesz 2050-ben?

Magyar nyugdíjak, német pontok: mi lesz 2050-ben? Súlyos gondok várnak az idősekre a következő évtizedekben Magyarországon. Bár a nyugdíjrendszer pénzügyileg stabil, a nyugdíjak elértéktelenedése és az időskori elszegényedés tömegessé válása fenyeget. A hvg.hu magyar és német szakértőket hallgatott meg, mit lehet tenni az elöregedő társadalomban.
Tovább
2010.
július
30. 07:47

Magyar nyugdíjszámtan: a 62 évből hogyan lesz 58?

Magyar nyugdíjszámtan: a 62 évből hogyan lesz 58? Az európai trenddel ellentétben Magyarországon nem lesz újabb nyugdíjkorhatár-emelés Az Európai Bizottság a tagállamok nyugdíjrendszerére vonatkozó ajánlásokat tett közzé. Ezek a korhatárok emelésének irányába mutatnak. 2060-ra ugyanis kétszer annyi nyugdíjas lenne a kontinensen, mint amennyi munkavállaló. Vita folyik arról, hogy kialakítsanak-e egységes, unión belüli szabályozást. Korhatáremelésre Magyarországon már nem kell számítani, a Bajnai-kormány ezt megoldotta. De azért vannak komoly gondok.
Tovább
2010.
szeptember
05. 12:11

Mindhalálig munka: brutális változások a nyugdíjrendszerben

Mindhalálig munka: brutális változások  a nyugdíjrendszerben Egyre magasabb nyugdíjkorhatár mellett is egyre több nyugdíjast kell eltartaniuk Európa dolgozóinak, és a jövőben csak rosszabb lesz a helyzet. A következő évtized igazolhatja a korábbi borús előrejelzéseket.
Tovább
2010.
június
18. 18:38

Öregségkezelés Európában: „ellopják a saját gyermekeik jövőjét”?

Öregségkezelés Európában: „ellopják a saját gyermekeik jövőjét”? Az Európai Bizottság a jövő héten a nyugdíjreform-intézkedéseket taglaló Zöld Könyvvel rukkol elő, de egyes kutatók szerint a sokat emlegetett megoldásoknál merészebb húzásokra is szükség lenne a társadalmak elöregedése miatt. Egy brit felsőházi képviselő saját kortársait korholja amiatt, hogy túl jól éltek.
Tovább
2009.
december
09. 10:16

Szlovákia is öregszik

Szlovákia is öregszik Öt éven belül kiegyenlítődik a fiatalok és az idősek aránya a szakértők szerint - a folyamatot csak a születések számának növekedése lassítaná. Az átlagéletkor az utóbbi 15 évben két évvel nőtt, száz fiatalra már most is nyolcvan idős jut.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART