2012.
január
15. 07:37

Európa közepe

Címkék:
tállyai főnix Az, hogy pontosan hol található Európa közepe, máig számos vita tárgyát képezi. Az egyik legújabb, 1992-es hivatalos magyar eredmény szerint Európa mértani közepe nem más, mint a hazai falu, Tállya.

Ha úgy értelmezzük, hogy a kontinens nyugati határa az Atlanti-óceán, a keleti az Ural-hegység, az északi Norvégia, a déli pedig Kréta, a középpont Terebesfehérpatak, míg a francia geográfiai intézet szerint a Bonn melletti Kleinmaischeidre igaz ugyanez. Mások szerint a Berlin melletti Golzow vagy épp a litván főváros, Vilnius közelében található a neves mértani pont.

Mi maradjunk amellett, hogy Európa közepe Tállya

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község nem messze található Miskolctól, emellett a Tokaj-hegyaljai borvidék területén fekszik, nem véletlen, hogy boráról régóta híres.

A tridenti zsinat idején IV. Piusz pápa is megkóstolta, és igencsak ízlett neki, emellett maga a hely is a szőlőtermesztés kapcsán kapta a nevét. A tatárjárás után francia ajkúakat telepítettek ide, a Tállya az ő taille, vagyis irtás, vágás szavukból ered.

Temérdek látnivaló vár

A település már az őskorban is lakott volt, a 15. században pedig várossá nyilvánították. Ma község, holott lakosainak száma csaknem eléri a kétezret.

Látnivalókban is bővelkedik, melyek közül nem érdemes kihagyni a falu református, evangélikus és katolikus templomát, a Balogh- és Rákóczi-kúriát, az Encsy-féle ásvány- és őskori leletgyűjteményt, az egykori vár romjait vagy a Maillot-kastélyt. Utóbbi igazi történelmi látványosság, a barokk épület az 1720-as évek hangulatát idézi. Mindemellett a falu egyik legfőbb nevezetessége a mértani középpontot jelző, sziklatalapzaton álló, négy méter magas főnixmadár, melyet 2000-ben állítottak fel az önkormányzat jóvoltából.

A mű az ukrán származású Volodimir Scsur nevéhez köthető, aki rendszeres résztvevője a tállyai Közép-európai Művésztelep és Szabadiskolának. A főnixszel a művész a feltámadást és az újjászületést szerette volna hangsúlyozni, melyeknek szerinte Európa közepén, főként Magyarországon mindig aktualitása lesz.

Forrás: femina.hu

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART