2011.
szeptember
10. 11:19

"Ez az élet rendje" - Látogatóban a Magyar Hospice Házban

hospice Szemerkélő esőből és kissé elfogódottan léptünk be a Magyar Hospice Házba, ahol nagybeteg honfitársaink életének utolsó időszakát igyekeznek méltóvá tenni az erre specializálódott szakemberek. Hogy mekkora sikerrel, azt jelzi az állandó telt ház és a bejutásra várakozók listája. Persze itt nem lehet sokáig várni.

- Szép a körömlakkja, Marika néni. - Ugyan, olyan hullaszínű.
Az idézett dialógus a Magyar Hospice Ház ápolója és idős, kerekes székes nőbetege között zajlott le ott jártunk délelőttjén. A szóban forgó hölgy nem akart kérdéseinkre válaszolni, viszont megengedte, hogy kollégám néhány félprofil képet készítsen róla. Igaz, előbb megkérte "Ákos nővért", hogy kicsit tegye rendbe a frizuráját. - Ő a mentőangyalom - tette hozzá magyarázatképpen, fésülésre várva.

A statisztikák nyilván pontosan elárulnák, a Marika néni néven említett beteg hányadik lakója a háznak a 2005-ös nyitás óta, de nem fontos bíbelődni a számokkal. A lényeg, hogy az éppen ott tartózkodó, többnyire idős, gyógyíthatatlan daganatos betegségben szenvedők számára biztosítsák életük utolsó néhány hetében az emberhez méltó létet és búcsúzást.

- A betegek zöme tisztában van az állapotával, és azzal is, hogy itt gyógyító kezelést már nem kap, csak tünetit - mondja Kovács Anita, a Magyar Hospice Alapítvány programvezetője. Azért felidézi azt a megható esetet, amikor egy idős házaspár férfi tagja, mikor feleségét a házba kísérte, azt kérte a személyzettől, ne árulják el párjának betegsége súlyosságát. Utolsó hetei előtt álló felesége ugyanezt kérte, csak ő urát akarta megkímélni a küszöbön álló veszteség bizonyosságától.

Szabály szerint egy hónapot tölthet itt egy beteg, de ha a helyzet úgy hozza, az előírt idő letelte után lehetőség szerint a beteg hazatér otthonába, és ha az állapota romlik, újra a ház lakója lesz. A két napja érkezett 86 éves Miklós bácsi hasnyálmirigyrákban szenved, de még reménykedik. Úgy tudja, idősebb korban jóval tovább elodázható a megváltoztathatatlan, akár egy-másfél évig is kihúzhatja. Most már bánja kicsit a fiatalabb korában elszívott napi 30 szál cigarettát. Maga akart idekerülni, mert ismerte a hazai hospice-alapító, Polcz Alaine munkásságát, és hetven fölött járó felesége nem lett volna képes otthon ellátni, miként lánya sem. - Szerencsésen alakult az életem, bízom benne, hogy ezen a nehéz helyzeten is átsegít a hitem - mondja búcsúzóul.

Kovács Anita szerint legjobb, ha a "most még jól van állapotban" érkezik hozzájuk a beteg, mert akkor még tartalmas heteket tudnak számára biztosítani. Ebben az esetben nem csupán a fájdalom enyhítésére korlátozódik az onkológus orvosból, gyógytornászból, pszichológusból, dietetikusból, speciálisan képzett nővérekből és önkéntes ápolókból, szociális munkásból és lelkészből álló hospice-team tevékenysége.

Leginkább a nővérek és önkéntes ápolók jelentik a betegek számára a külvilágot, de az, hogy melyik beteg mennyire érdeklődik a külvilág történései iránt, egyénenként változó. Függ az illető iskolai végzettségétől, életkorától, aktuális állapotától. Sokat mondó, hogy az itteni betegek inkább rádióznak, tévéznek, napi- és hetilapokat olvasgatnak, míg vaskosabb regénybe, nehezebb olvasmányba már nemigen kezdenek. A betegek zöme befelé fordul, ritkán kommunikálnak egymással, ami még az egyre nagyobb számban bekerülő fiatalabbakra is igaz.

- Jó érzéssel tölt el bennünket, ha a krízishelyzetben lévő beteg akár csak egy órára vagy egy napra megnyugszik, megtalálja a lelki békéjét - ecseteli sikerélményeit Edit főnővér, aki már 10 éve dolgozik a házban, de a megelőző évtizedet is haldoklók segítésével töltötte. Leggyakrabban a nővérek beszélnek a kétségbeesett hozzátartozókkal is, akik számára a nap 24 órájában tudják biztosítani a szerettükkel való kapcsolattartást, sokan élnek is a bent alvás lehetőségével.

Edit főnővér együtt élő nagycsaládjából hozta az empátiát, míg a fiatal, párhuzamosan aktív kórházi osztályon is dolgozó Emese nővér főleg az ismeretszerzés végett jelentkezett munkára a Hospice Házba. Mint mondja, egy évre volt szüksége, hogy képes legyen leválasztania a munkájából adódó lelki terheket a magánéletéről. - Persze ha nagyon a szívemhez nőtt egy-egy beteg, akkor még ma is nehéz a búcsúzás - teszi hozzá.

- Személyes érintettség, segíteni akarás, társadalmi felelősségvállalás igénye vagy ismeretszerzési vágy egyaránt motiválják a hospice-munkára jelentkező önkénteseket - mondja Kalló Barbara önkéntes koordinátor, aki bő tíz éve maga is önkéntesként kezdte házbeli munkáját. Mint mondja, csak stabil pszichés állapotban végezhetők el hatékonyan az itteni feladatok, közeli hozzátartozó elvesztése után két évet kell várnia a jelentkezőnek erre a munkára. Barbara hospice-os évtizede után elfogadóbb a halál tényével szemben, mint azelőtt.

A barackszínű falakra aggatott, egykori betegeket ábrázoló fotók (Cziglán Tamás képei), Csorba Simon festőművész hely szelleméhez illő, Távozóban című alkotása, a rengeteg szobanövény, a virágokkal teleültetett, árnyas fákkal tarkított kert sokat enyhítenek a betegek lelkiállapotán. Ugyanakkor az ajtaján haranggal felszerelt, ökumenikusan berendezett kegyeleti szoba előtt elhaladva mindenki pontosan tudhatja, mi végre tartózkodik az intézményben.

A betegek többsége beletörődik a sorsába, úgy élik meg helyzetüket, hogy az az élet rendje szerint való. Emese nővér mégis úgy tapasztalja, betegeik ritkán beszélnek a halálról, próbálják kitolni a vég óráját, ameddig csak lehet. A reményt pedig senkitől sem szabad elvenni.

Forrás: stop.hu

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART