2012.
január
05. 17:53

Feljelentés magán-nyugdíjpénztárak ellen

Selmeczi Gabriella A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) több büntető feljelentést tesz majd hűtlen kezelés miatt, amint véglegesíti jelentésének a magánnyugdíjpénztárak működésére, működési költségeinek felhasználására vonatkozó részét; a Kehi a vagyonkezelést is vizsgálja, már látni, hogy jelentős kár van, az elmaradt haszon több milliárd forintra tehető - mondta a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott.

Selmeczi Gabriella csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón ismertette: a Kehi az első szakaszban a magán-nyugdíjpénztárak működését, a működési költségek felhasználását vizsgálta, azt, hogy megfelelt-e a jogszabályoknak, illetve, hogy célszerű volt-e. A miniszterelnöki megbízott szerint a kasszák üzleti titokra hivatkozva nehézkesen szolgáltattak adatokat, ezért a Kehinek többször is határidőt kellett módosítania.
Kifejtette: nehézséget okozott az is, hogy nehezen fejtették meg ezeket az információkat. A laikus pénztártagok nem is sejtették, hogy az ő pénzeiket nem maguk a magán-nyugdíjpénztárak kezelték, hanem "kiszerződtették" ezt a feladatot, pénztárszolgáltatókkal kötöttek szerződéseket arra, hogy a működési költségeket "felhasználják", sőt több esetben többszörösen szerződtek "ezekre a működési pénzekre".
"Amekkora zajt csaptak itt a magán-nyugdíjpénztárak, illetve maga a Stabilitás Pénztárszövetség ..., és amilyen aggódásba kezdtek, hogy mi lesz a magánnyugdíjpénztár tagokkal, mi lesz az ő nyugdíjukkal, mi azt hittük, hogy ... itt minden rendben van a működés kapcsán, mert az ő elsődleges céljuk az, hogy a rájuk bízott forintokat fialtassák és gondosan kezeljék" - mondta a megbízott.

Ehhez képest találtak olyan befektetési vezetőt, aki a válság csúcspontján 23 százalékos béremelésben részesült. Találtak olyan pénztárat továbbá, amelynél 2009-ben másfélszeres, 2010-ben pedig háromszoros emelésben részesültek a dolgozók az országos átlaghoz képest. Ugyanazon években bónuszkifizetésekre is sor került - ismertette a vizsgálat megállapításait.

Az egyik magán-nyugdíjpénztárnál 2008-2009-2010-ben, a válság idején, amikor a pénztártagok pénze elolvadt, 55 millió forint bónuszt fizettek ki teljesen törvénysértő módon - mondta Selmeczi Gabriella. Hozzátette: a kasszák szabályzata szerint extrapénz csak eredményes gazdálkodás esetén fizethető ki. A jogalap nélküli bónuszkifizetéseket, béremeléseket egy olyan kasszánál találták, amely nem jeleskedett a reálhozam kifizetésben, meg tudom erősíteni, az Axáról van szó - mondta.

A törvény által megengedett összeget költötték el működésre.

Általános tapasztalat, hogy a törvényben megszabott 4,5 százaléknyi működési pénzt teljesen elköltötték a kasszák. A tagok érdekeivel ellentétesen arra törekedtek, hogy a törvény által megengedett összeget mind elköltsék - mondta Selmeczi Gabriella.
A megbízott szerint találtak olyan magán-nyugdíjpénztárakat is, amelyeknél a tagok pénzéből működtettek más szolgáltatásokat is, például önkéntes pénztárakat vagy egészségbiztosítási pénztárakat. Selmeczi szerint volt arra is példa, hogy a magánnyugdíjpénztár ellenőrzés nélkül rendezte a pénztárszolgáltató által kibocsátott számlát, nem kérdezte meg, hogy mire költötték a pénzt. "Egyetlenegy darab papírt, egy fecnit nem találtunk arra nézve, hogy a pénztárszolgáltató elszámolt-e ezekkel a forintokkal, százmillió forintokkal, milliárdokkal" - jelentette ki. A működésre szolgáló pénzt sok esetben a tulajdonos banki vagy biztosítói körön belül költötték el - tette hozzá.
Emlékeztetett arra: a több mint hárommillió pénztártagból több mint ötszázezer nem kapott reálhozamot. Úgy vélekedett, az "eltűnt pénzek" egy részét a működési költségek elköltésénél kell keresni, "a működési költségek során ezeket a pénzeket eltüntették".
A Kehi, amint véglegesíti a jelentésének a működési költségekre vonatkozó részét, több büntető feljelentést tesz, amelyeknek az alapja javarészt hűtlen kezelés lesz, ami a működési pénzek "eltüntetésében" testesült meg - mondta a megbízott.

Az újságírók kérdéseire ismertette: a teljes nyugdíjreformra vonatkozóan a kormánynak és a parlamentnek optimálisan ez év közepéig kell törvényeket alkotnia. A kormány a Nyugdíjkerekasztal szakmai anyagait és a tavaly lefolytatott nemzeti konzultáció eredményeit is figyelembe veszi majd.
A magánpénztári tagdíjakat továbbra is átirányítják az állami nyugdíjrendszerbe, amiért cserébe állami nyugdíjra lesznek jogosultak a pénztári tagok, illetve a törvény megnyitja a lehetőséget az állami rendszerbe való visszalépésre is, ennek részletszabályait januárban, februárban dolgozzák ki - tette hozzá Selmeczi Gabriella.

Forrás: MTI

 

Vissza
2011.
február
22. 17:22

A nyugdíjforintok fele rögtön adósságcsökkentésre megy az ÁKK szerint

A nyugdíjforintok fele rögtön adósságcsökkentésre megy az ÁKK szerint Nagyjából 1500 milliárd forintnyi magyar állampapírt von be a magyar állam a beérkező nyugdíjvagyonból, ennyivel rögtön csökken az államadósság - mondta a Bloombergnek az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese, Búzás László. A vagyonelemeket májustól kapja meg az ÁKK, Búzás szerint a kötvények bevonásával 5,5 százalékponttal csökken majd a jelenleg 80 százalékos adósságráta.
Tovább
2011.
január
04. 10:30

A nyugdíjkasszák szerint törvényesen felügyelt vagyont vizsgálgatna a kormány

A nyugdíjkasszák szerint törvényesen felügyelt vagyont vizsgálgatna a kormány Nincs veszélyben a magán-nyugdíjkasszák által kezelt vagyon. A Stabilitás Pénztárszövetség soros elnöke, Bába Julianna cáfolta a Klubrádiónak a nyugdíjvédelmi kormánymegbízott erről szóló vádjait.
Tovább
2011.
augusztus
31. 17:46

A nyugdíjpénzek átrendezték a megtakarítások szerkezetét

A nyugdíjpénzek átrendezték a megtakarítások szerkezetét A második negyedévben a magán-nyugdíjpénztári vagyon döntő része átkerült a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapba, így az intézményi megtakarítások szerkezete átalakult: a pénztári vagyon jelentősen csökkent, és a biztosítói vagyon lépett elő a legnagyobb csoporttá.
Tovább
2010.
december
20. 18:56

A nyugdíjpénzek elköltése növeli az államadósságot

A nyugdíjpénzek elköltése növeli az államadósságot Amennyiben a magán-nyugdíjpénztári megtakarítást, illetve a 12 év alatt felhalmozott vagyon egy részét elkölti a kormány, akkor az növeli az államadósságot - felelte egy kérdésre Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, a hétfői tájékoztatón.
Tovább
2012.
január
03. 14:34

A nyugdíjpénzek mentették meg a költségvetést

A nyugdíjpénzek mentették meg a költségvetést A tavalyi harmadik negyedévben 404 milliárd forintot ért el a kormányzati szektor hiánya, ami 212 milliárd forinttal haladja meg a 2010-es értéket. 2011 első három negyedévében összesen 1537 milliárdos többletet mutat az egyenleg a nyugdíjpénztári vagyon elszámolásának köszönhetően - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal. A vagyon nélkül GDP-arányosan 5,6 százalékra rúgott az összesített deficit.
Tovább
2010.
december
09. 09:52

A nyugdíjpénztárak 125 milliárd forintos nyereséget hoztak

A nyugdíjpénztárak 125 milliárd forintos nyereséget hoztak A legfrissebb adatok szerint nagyon szép teljesítményt hoztak a magánnyugdíjpénztárak 2010 harmadik negyedévében. A hozamok 125 milliárd forintot jelentettek, az év eleje óta pedig már összesítve 250 milliárd forintnál tartunk. Ha nem következik be az év végéig valami komoly meglepetés, akkor a kétszámjegyű hozam szinte garantált a szektorban. A kezelt vagyon a PSZÁF adatai szerint már 3000 milliárd forint felett van, a dinamikus növekedés azonban megszakadhat a kormány tervei miatt.
Tovább
2011.
április
13. 09:07

Alkotmányellenes lesz a magánnyugdíj?

Alkotmányellenes lesz a magánnyugdíj? Az alkotmánytervezet nyugdíjrendszerre vonatkozó passzusa állami nyugdíjrendszerről és önkéntes intézményekről beszél. Beleférnek ebbe a megmaradó magánnyugdíjpénztárak? Érveket, ellenérveket, jogi szempontokat ütköztettünk, s vázoljuk a lehetséges következményeket.
Tovább
2011.
december
28. 21:21

Alkotmányjogi panasszal még élhetnek a nyugdíjpénztár-ügyben

Alkotmányjogi panasszal még élhetnek a nyugdíjpénztár-ügyben Nem döntött szerdán az Alkotmánybíróság a magán-nyugdíjpénztári beadványokról, s a testület az idén már nem tart több teljes ülést. Sereg András, az Alkotmánybíróság sajtófőnöke közölte: "az Alkotmánybíróság idei utolsó teljes ülésén tárgyalta a magánnyugdíjpénztár-ügyben készült tervezetet, de határozat nem született". A sajtófőnök a döntés elmaradásával kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni.
Tovább
2012.
január
05. 00:45

Elköltik a maradék nyugdíjvagyont, ha nincs IMF-megállapodás

Elköltik a maradék nyugdíjvagyont, ha nincs IMF-megállapodás Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a The Wall Street Journal-nak azt mondta, hogy Magyarországnak vannak tervei arra az esetre, ha nem születik megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal egy hitelkeretről.
Tovább
2011.
december
28. 09:01

Magánnyugdíj: újabb kormánytervek

Magánnyugdíj: újabb kormánytervek Óriási fricskát ad az állam a tavaly visszalépőknek, és semmivel sem motiválja a még mindig kitartó magán-nyugdíjpénztári tagokat, hogy lépjenek vissza az állami rendszerbe. Az eddig bejelentett és elfogadott módosítások szerint ez a helyzet, ezért logikus lenne, ha új szabályok jönnének: akik véglegesen maradnak, kicsit más feltételekkel juthatnának majd állami nyugdíjhoz, mint akik visszalépnek.
Tovább
2011.
július
29. 10:41

Magánpénztárak halála: végre befejeztük

Magánpénztárak halála: végre befejeztük A hazai "nyugdíjak megvédése" előtt 3,1 millió magán-nyugdíjpénztári tag vagyonát 18 pénztár kezelte. Mára a tagok száma 100 ezer alá esett - így értelemszerűen több kassza válaszút elé érkezett. A nyugdíjreform miatt többen elvéreztek és volt, aki megkönnyebbült, hogy itt a vég.
Tovább
2011.
december
24. 03:34

Önkéntes nyugdíjpénztárak maradhatnak

Önkéntes nyugdíjpénztárak maradhatnak Több ponton változtatott a magán-nyugdíjpénztári tagokra vonatkozó szabályokon az Országgyűlés a gazdasági stabilitási törvény pénteki elfogadásával.
Tovább
2011.
július
26. 10:52

Önkéntes nyugdíjpénztárakba menekülnek a magyarok

Önkéntes nyugdíjpénztárakba menekülnek a magyarok Az önkéntes nyugdíjpénztárakba belépő új tagok száma drámaian megugrott a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása alatt. Volt olyan pénztár is, ahol az első negyedév új belépőinek száma már megközelítette a teljes tavalyi évet, emelkedett ugyanakkor a kilépők száma is - írja a Napi Gazdaság.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART