2013.
április
04. 18:59

Felszabadítás, vagy megszállás?

Címkék:
Nemesmedves emlékhely Hamis jelentések után, Sztálin utasítására lett április 4-e Magyarország felszabadításának napja, holott korábban a Vörös Hadsereg is következetesen megszállásról beszélt. Valójában a dátum sem stimmelt, hiszen nem ezen a napon űzték ki az utolsó német katonát az országból, de ekkor már egyértelmű volt, hogy Magyarország szovjet függésbe kerül.

A II. világháború utáni rendszer háromszor is törvénybe iktatta, hogy 1945. április 4-én szabadult fel Magyarország a náci uralom alól, a köztudatba azonban nehezen ment át ez az elképzelés. Bár a kommunisták már 1946-tól nemzeti ünnepként kezelték április 4-ét, sokáig nem tudott versenyezni március 15-ével. A 1960-as években már viccelődni is mertek a szovjet megszállással, végül az utcai ünnepségek is elmaradoztak, azonban a Sztálint és „a dicsőséges Szovjet Hadsereget” éltető passzus 1991-ig a törvénykönyvekben maradt. Sztálin örökségeként évtizedekig a felszabadulás dátumát is tilos volt megkérdőjelezni, pedig a szovjet források mind a dátumról, mind a hadműveletek felszabadító jellegéről mást írtak, mint amit a későbbi hivatalos propaganda állított.

Még a szovjet katonák is másképp nevezték

„A dicső Vörös Hadsereg 1945. április 4-én űzte ki hazánk területéről az utolsó fasiszta hordákat, és ezzel hazánk egén is feltűnt a béke és a szabadság napja” – szólt az 1945-ben, az Ideiglenes Nemzeti Kormány (INK) által elfogadott rendelet. A pártállami időszakban hivatalos történetírás szerint ez volt az a nap, amikor az utolsó német katona is elhagyta Magyarország területét, amivel végérvényesen véget ért az 1944–1945-ös náci megszállás Magyarországon. Más források a nyilasuralom alóli felszabadulás napjaként emlegették a napot, vagy egyszerűen a Magyarország területén dúló harcok befejezését üdvözölték.

Valójában 1945. április 4-én semmilyen jelentős fordulat nem történt. A dunántúli szovjet offenzíva kezdetén Sztálin – a szocialista tervgazdaság szellemében – április 4-ét jelölte ki, mint céldátumot, amikorra el kell foglalni a visszavonuló németektől a maradék magyar területeket. 1945. április 4-én a TASZSZ szovjet hírügynökség be is jelentette, hogy a Vörös Hadsereg kiűzte az utolsó német katonát is Magyarországról. Csakhogy ez nem volt igaz: a harcok még több mint egy hétig folytak a nyugati határon, Magyarbük és Pinkamindszent térségében. Az utolsó különálló település, amely szovjetkézre került, nem a rendszerváltás előtt hangoztatott – valóban április 4-én bevett – Nemesmedves, hanem Magyarbük volt.

A propaganda már egészen korán felszabadulásról beszélt, holott ennek a jelentése már kezdettől fogva nem volt tisztázott. Az 1945-ös rendeletben a felszabadulást látszólag a szó katonai, diplomáciai értelmében használják: a felszabadulás azt jelentette, hogy kiűzték a német megszállókat „és magyar csatlósaikat”, ezzel Magyarország visszanyerte a függetlenségét. Ezzel a megközelítéssel a fő probléma, hogy maga a Vörös Hadsereg vezetői nem felszabadítóként tekintettek magukra. A szovjet katonai dokumentumok a korszakban Magyarországgal kapcsolatban mindig okkupációról, elfoglalásról, bevételről beszélnek, a lefoglalt magyar javakat hadizsákmányként, a területeket ellenőrizendőként értelmezik. A II. világháborús kitüntetések közül csupán három nevében szerepel a „felszabadítás” szó (Varsó, Belgrád és Prága felszabadításáért), míg a Budapest ostromában (csakúgy, mint Berlin esetében) részt vevő katonák „Budapest elfoglalásáért” feliratú érdemrendet kaptak.

Téveszmék

Magyarország 1945. január 20-án szűnt meg hadviselő fél lenni, azonban az ország területén tovább harcoltak a németek, a magyar SS-alakulatok és a Magyar Királyi Honvédség egyes egységei. Márciusban a németek a „Tavasz ébredése-hadművelet” keretében egy utolsó kísérletet tettek, hogy ellentámadással visszafordítsák az Ausztria felé vonuló szovjeteket, azonban a támadás hamar összeomlott, és a német erők megkezdték a visszavonulásukat nyugat felé. Az utolsó csapatok a Pinkamindszenthez tartozó Dénes- és Kapuy-majort adták fel utoljára, 1945. április 13-án. Nemesmedvest ráadásul egészen április 11-ig nem foglalták el teljesen, a falu határában még 4-e után dúltak a harcok. Április 4. kizárólag az említett jelentés, illetve sztálini parancs miatt lett a felszabadulás napja. A Vörös Hadsereg saját, belső jelentései ezzel szemben 13-án jelentették be a magyarországi harcok végét.

Szintén hamis az az elképzelés, hogy április 4-én dőlt meg végleg a nyilasuralom. A nyilas kormány március 28-án hivatalosan is feloszlott, másnap Szálasi és miniszterei Ausztriába menekültek. Mivel Magyarország területén hónapokig elhúzódtak a harcok (főleg Budapest ostroma, a „második Sztálingrád” miatt), a szovjet berendezkedés már jóval 1945 áprilisa előtt megkezdődött. A Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány (INK) már 1944 decemberében megkezdte tevékenységét Kelet-Magyarországon, csakúgy, mint a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB).

Utóbbi 1944 októberében, egy Sztálin–Churchill találkozó után lett végérvényesen a szovjetek meghosszabbított karja: a találkozó után a magyarországi bizottság élére Kliment Vorosilov szovjet marsallt nevezték ki, és a szövetséges diplomaták és tisztek csak konzultálhattak a szovjet túlsúlyú bizottsággal. A SZEB lett később a fő eszköze az 1946-ban látszólag kivívott magyar függetlenség lebontásának: a SZEB emberei a magyar hatóságok beleegyezése nélkül tartóztathattak le embereket, Vorosilov az 1945-ös választások után maga jelölte ki a kormány összetételét, beemelve a kormányba Rákosi kommunista pártját. Az elkövetkező évek során további lépésekkel kényszerítették Magyarországot szovjet függésbe, április 4-e a függetlenség elvesztése szempontjából sem jelentett fordulópontot.

Forrás: hvg.hu

A teljes cikket itt olvashatja!

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART