2013.
június
24. 19:16

Ferenc pápa nem ment el a tiszteletére adott koncertre

Címkék:
I. Ferenc pápa A szentszéki szóvivő közleményben cáfolta, hogy Ferenc pápának egészségi problémái lennének, miután az egyházfő nem jelent meg a Vatikánban a tiszteletére rendezett koncerten. Ferenc pápa jól van, sürgős munkája és nem egészségi problémák miatt maradt távol - közölte Federico Lombardi.

A koncertet a Hit Évének alkalmából rendezték a VI. Pálról elnevezett audiencia-teremben a RAI olasz közszolgálati rádió-televízió zenekarának fellépésével. A vatikáni média előre bejelentette a pápa részvételét, azonban az audiencia-terem közepén a pápának felállított szék mindvégig üres maradt. Egyedül a pápa rövid üzenetét olvasták fel, melyben “halaszthatatlan elfoglaltságaival” magyarázta távol maradását.
Nem ez az első alkalom, hogy Ferenc pápa a hivatalos vatikáni programot figyelmen kívül hagyja és maga dönt arról, mit akar tenni.

A VaticanInsider hírportál értesülései szerint a koncert alatt Ferenc pápa a Szent Márta-házban dolgozott. "Nem vagyok reneszánsz herceg, hogy zenét hallgassak munka helyett" - mondta munkatársainak a VaticanInsider értesülései szerint. A Corriere della Sera napilap online kiadása hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa megválasztása óta kerüli a feltűnő ceremóniákat, egyszerűségre és szerénységre törekszik. Az újság szerint a pápa hiányzását a Vatikánon belüli feszültség is okozhatta: szombaton egyházi kinevezéseknek kellett volna történnie, de ennek bejelentése elmaradt.

A koncerttel egy időben Ferenc pápa Twitter-üzenetet írt, melyben azt hangsúlyozta, hogy a Krisztusban hívő legfőbb feladata az, hogy ne maradjon közömbös a szenvedőkkel és szomorú emberekkel szemben.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART