2010.
január
15. 16:58

Fidesz: 40 év munka után mehessenek nyugdíjba a nők

navracsics A Fidesz elnöksége garantálja, hogy - a párt kormányra kerülése esetén - 40 évnyi szolgálati idő után, életkortól függetlenül, minden nő nyugdíjba mehet - jelentette be Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője Iván Lászlóval, a párt nyugdíjas tagozatának elnökével közösen tartott sajtótájékoztatót, amelyen különböző megállapításokat tettek, garanciákat vállaltak. Az utóbbiak közé tartozik a nyugdíjasok és a nyugdíjak megvédése a Gyurcsány-korszaktól, a nyugdíjak reálértékének megőrzése, valamint a nyugdíjalapok és a nyugdíjpénztárak privatizációjának megakadályozása is.

Emellett megállapították: a Gyurcsány-korszak szocialista kormányai megélhetési válságba sodorták a nyugdíjasokat, az MSZP-kormányok elhibázott gazdaságpolitikája miatt évek óta csökken a nyugdíjak reálértéke, a nyugdíjas infláció mértéke évek óta meghaladja az átlagos pénzromlás mértékét, a megszorítások, áremelések és adóemelések fő vesztesei pedig a nyugdíjasok voltak. Arra a kérdésre, miszerint Orbán Viktor megfontolja-e, hogy elmenjen az Idősügyi Tanács január 21-i ülésére, amelyet Bajnai Gordon kormányfő hívott össze, Navracsics Tibor úgy reagált: nem beszélt a Fidesz elnökével erről a kérdésről. Arra a felvetésre, hogy egy 2007-es KDNP-s törvényjavaslat a svéd nyugdíjmodell bevezetését tartalmazta, Iván László úgy reagált: a tervezetet tárgyaló parlamenti bizottsági ülésen az ellenzéki tagok azzal értettek egyet, hogy a témáról tovább kell vitatkozni. "Semmiképpen sem gondoltuk, hogy ez a parlament elé menjen abban a formájában" - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a 70 éves nyugdíjkorhatárról szó sem volt. Arra a kérdésre, hogy a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban vannak-e konkrét terveik, Iván László igennel válaszolt, hozzátéve, hogy ezek még nem kaptak nyilvánosságot.

Az MSZP szerint a Fidesz rendkívül alacsony nyugdíjjal engedné negyven év munka után a nőket nyugdíjba. Budai Bernadett, az MSZP szóvivője szerint a Fidesz továbbra sem cáfolta az úgynevezett svéd nyugdíjmodell bevezetését, amely többek között hetvenéves nyugdíjkorhatárt jelentene. Mint mondta, ezen modell alapján a Fidesz úgy küldené nyugdíjba a nőket negyven év munkaviszony után, hogy minimális, néhány tízezer forintos nyugdíjat kapnának.

Forrás: Hir3

Vissza
2009.
december
15. 17:06

2050-ig kihúzhatjuk a jelenlegi nyugdíjrendszerrel

2050-ig kihúzhatjuk a jelenlegi nyugdíjrendszerrel A döntéshozókra hárul a feladat, hogy a kormány által létrehozott Nyugdíj és Időskori Kerekasztal (NYIKA) most elkészült elemzése alapján a felrajzolt öt alternatívából melyiket választja - áll az MTI-hez kedden eljuttatott jelentésben.
Tovább
2010.
január
13. 07:42

Aggódnak a nyugdíjasok, összeül az idősügyi tanács

Több idősügyi szervezet aggódva hallgatta a Fidesznek a svéd nyugdíj-modell javaslatát. Az MSZP elutasítja a svéd modellt, amely csökkentené a nyugdíjakat és növelné a nyugdíjkorhatárt. Herzog László szakminiszter is azt mondta: a kormány nem alakítja át a nyugdíjrendszert.
Tovább
2009.
december
31. 09:42

Az MSZP nyugdíjasokra alapoz

Az MSZP nyugdíjasokra alapoz Az MSZP számára az egyik legfontosabb társadalmi csoport a nyugdíjasok közössége - mondta Mesterházy Attila, a párt alelnöke, miniszterelnök-jelöltje szerdán Budapesten, miután megbeszélést folytatott Schmuck Andorral, a Tisztelet Társasága elnökével.
Tovább
2010.
január
05. 18:50

Fidesz: az idősek a fő vesztesek

Fidesz: az idősek a fő vesztesek A Fidesz szerint az idős emberek az egyik legnagyobb vesztesei a Gyurcsány-Bajnai-korszaknak. Iván László, a párt nyugdíjas tagozatának elnöke azután adott ki közleményt, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság keddi tájékoztatóján közölték: a 4,1 százalékos nyugdíjemelés mintegy 2 millió 657 ezer embert érint, és az átlagos emelés 3.452 forintot jelent.
Tovább
2009.
december
31. 09:17

Jó lesz-e a nyugdíjasoknak?

Jó lesz-e a nyugdíjasoknak? Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára szerint jövőre javul a nyugdíjasok helyzete. A Fidesz szerint aki ilyet állít, annak vagy fogalma sincs az idősek helyzetéről, vagy hazudik.
Tovább
2010.
január
05. 16:28

Mennyivel kapnak idén több pénzt a nyugdíjasok?

Január 1-től 4,1 százalékkal nőnek a nyugdíjak, valamint idén pótolják a tavaly kimaradt korrekciós nyugdíjemelést, ami 2, illetve 4 százalékot jelent az érintetteknek - mondta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője.
Tovább
2010.
január
15. 08:12

Nyugdíj-turbulencia: jó az öreg a háznál

Nyugdíj-turbulencia: jó az öreg a háznál Megkezdődött a harc a nyugdíjasok voksaiért: üzenget egymásnak és persze az érintetteknek a Fidesz és az MSZP, egyaránt a másikat vádolva azzal, hogy tervei-intézkedései elapasztják az időskori ellátásokat.
Tovább
2010.
január
03. 16:07

Prémium nyugdíj helyett nyugdíjprémium -ez kábítás?

Prémium nyugdíj helyett nyugdíjprémium -ez kábítás? Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára szerint 2010-ben javul a nyugdíjasok anyagi helyzete. A minisztérium prognózist készített a fogyasztói árak idei változásáról, a nyugdíjak emeléséről ennek fényében intézkedtek.
Tovább
2010.
január
08. 18:28

Svéd modell: független, de alacsonyabb nyugdíj

Svéd modell: független, de alacsonyabb nyugdíj A politikától független, a befizetésekhez igazodó, ugyanakkor a jelenleginél alacsonyabb, esetenként évjáratok között is eltérő ellátás várható abból a – Fidesz szakpolitikusai által is szorgalmazott – virtuális, egyéni számlás nyugdíjrendszerből, amelynek modellszámításait a közelmúltban tette közzé a nyugdíjkerekasztal.
Tovább
2010.
január
10. 09:34

Szijjártó: a Fidesz megvédi a nyugdíjasokat

Szijjártó: a Fidesz megvédi a nyugdíjasokat A Fidesz meg fogja védeni a nyugdíjasokat, és olyan gazdaságpolitikát folytat majd, amely megőrzi a nyugdíjak értékét, és megvédi az állami nyugdíjalapot - jelentette ki Szijjártó Péter szombati sajtótájékoztatóján.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART