2011.
május
17. 16:08

Fidesz: "garantáljuk a nyugdíjakat az 57 év felettiek számára"

Címkék:
Parlamenti ülés Nincs politikai szándék az Alkotmánybíróság (Ab) létszámának 11-ről 15-re emelése mögött - jelentette ki vezérszónoki felszólalásában a fideszes Varga István az alkotmánymódosítási javaslat kedden megkezdődött parlamenti vitájában. Frakciótársa, Talabér Márta azt mondta, garantálják a nyugdíjakat az 57 év felettiek számára, az aktív korú embereket pedig szeretnék visszavezetni a munkaerőpiacra.

A kormánypárti politikus szerint az Ab nem tudja a megnövekedett munkaterhet a jelenlegi létszámban elvégezni; a magasabb létszám lehetővé teszi egyes ügyekben a háromfős tanácsok általi döntéshozatalt, ennek nyomán pedig a jelentős ügyhátralék ledolgozását. "Nem mond igazat az, aki szerint csökken az Alkotmánybíróság hatásköre, éppenhogy kiterjesztjük azt" - jelentette ki a politikus, hozzátéve: a testület az önkormányzati jogszabályok normakontrollját is elvégezheti, és a jogalkalmazás felett is átveszi az ellenőrzést.

Varga István a nyugdíjszabályozás átalakítását lehetővé tevő indítvánnyal kapcsolatban azt mondta: "azok a baloldalon ülő képviselők, akik nyolc éven át romba vitték a költségvetést, próbálják most megzavarni, hogy a romokat eltakarítsuk".

Frakciótársa, Talabér Márta azt hangsúlyozta: nem tartható fenn, hogy 3,8 millió ember tartson el 6,2 milliót. Szerinte a korkedvezményes nyugdíjat gyakran juttatásként biztosítják a munkaadók, hiszen tovább foglalkoztatják az azzal élő munkavállalóikat. A képviselő kifogásolta, hogy fiatal, életerős, tanult emberek hagyják el a rendőrség kötelékét, mivel 25 év szolgálati idő után lehetőségük van erre. Eddig mintegy 28 ezer ember élt ezzel a joggal, éppen annyian, ahányan hiányoznak a rendvédelmi testületből - mondta.

Talabér Márta a nyugdíjkassza hiányára is felhívta a figyelmet. Mint mondta, minden harmadik forint nem a befizetett járulékokból származik, hanem az állam hozzájárulása, ami nem tartható fenn. "Garantáljuk a nyugdíjakat az 57 év felettiek számára, az aktív korú embereket pedig szeretnénk visszavezetni a munkaerőpiacra" - összegzett.

Forrás: HVG

Vissza
2011.
május
13. 16:55

Átalakítják a nyugellátás rendszerét - Újabb Lázár-javaslat

 Átalakítják a nyugellátás rendszerét - Újabb Lázár-javaslat "Az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető" - áll abban a javaslatban, amelyet a fideszes Lázár János és Balsai István terjesztett az Országgyűlés elé pénteken.
Tovább
2011.
május
14. 15:06

Totális támadás, vagy munkalehetőség - Megy a pártcsata

Totális támadás, vagy munkalehetőség - Megy a pártcsata Az MSZP szerint totális támadás sok százezer ember megélhetése ellen Lázár János és Balsai István nyugdíj- és szociális ellátásokra vonatkozó pénteken benyújtott alkotmánymódosító javaslata. A miniszterelnök szóvivője és a Fidesz frakcióvezetője szerint pedig Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson „negyvenegynéhány éves”, tapasztalt, életerős emberek munkájáról, éppen ellenkezőleg, a nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell számukra a munkalehetőséget. Íme a Fidesz és az MSZP véleménye.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART