2012.
február
22. 08:53

Fizessenek az idősek

Címkék:
villamos Újabb demonstráción hívják fel a figyelmet ma a BKV-sok a cég helyzetére, egyúttal a főváros és a kormány késlekedését kérik számon petícióikban. Egyelőre ugyanis nem látszik a BKV-kérdés megoldása, bár tegnap az önkormányzat elküldte legújabb javaslatcsomagját a kormánynak, miközben a BKV hitelei átütemezését próbálja elérni. Állítólag nem lesz megoldás, míg el nem dől a Fideszen belüli politikai-gazdasági harc. Eközben felmerült a nyugdíjasok ingyenes utazásának fizetőssé tétele is.

Egészen addig csak a szerencsétlenkedés és az időhúzás jellemzi a BKV-kérdést, míg a Fidesznél, a háttérben el nem dől a politikai-gazdasági küzdelem - mondta lapunknak egy, a cég problémájának szakmai és politikai hátterére egyaránt rálátó forrásunk, aki azt valószínűsíti, hogy bár az idő sürget, aligha lesz napokon belül vége a kilátástalan helyzetnek. Emiatt is tiltakoznak ma - a legutóbbi, február 7-i demonstráció után - újabb tüntetésen a BKV szakszervezeti szövetségei, a VTDSZSZ és a KEKSZ.

Előbbi elnöke, Gulyás Attila lapunknak azt mondta, "nem az a lényeg, hogy százezren vagy kétmillióan" lesznek, hanem az, hogy a Parlament előtt a kormány, valamint a Városháza előtt a főváros képviselőjének adnak át petíciót. Ezekben felhívják a figyelmet, hogy a BKV "bedőlése" nem csak az utcára vonuló dolgozók, a tulajdonos főváros, valamint az agglomeráció gondja lenne, hanem az egész gazdaságé. Gulyás úgy látta, jelenleg a főváros és a kormány csak a munkavállalók sanyargatásában ért egyet, ami nem megoldás.

A másik érdekképviselet alelnöke, Nemes Gábor pedig arról beszélt, hogy kaptak ugyan választ a cégvezetéstől a kollektív szerződést érintő súlyos, a dolgozók nettó bérét 20-30 százalékkal csökkentő változtatásokra, ám ezek csak azt magyarázták meg, miért nem vonhatók vissza ezek a kifogásolt tervek. Amiatt is tiltakoznak ma, hogy a csődhelyzet ellenére nem történik semmi a BKV megmentésére. Nemes szerint a cég és dolgozói eszközei lettek egy politikai játszmának. Hozzátette: ha rövidesen nincs előrelépés, márciusra sztrájkot hirdethetnek.

Ám a főváros arra számít, hogy addigra megoldódik az ügy. Elküldték tegnap a kormányzati tárgyalódelegációnak az ígért BKV-koncepciót, de arról nem közöltek részleteket. Úgy tudjuk, lényeges újdonságot nem tartalmaz a javaslatcsomag az eddig ismert, a főváros számára a BKV-ra fordítható bevételek növelését és az állami többlet-támogatást célzó pontokon túl. Tarlós István főpolgármester abban bízik, hogy a kormány mai ülésén napirendre veszi a BKV-kérdés rendezését, ám ez korántsem biztos.

Közben egyre vadabb ötletek kerülnek elő a BKV megmentése érdekében. A VEKE civil szervezet 15 pontos javaslatcsomagot készített, benne néhány meglepő takarékossági ötlettel. Az egyik ilyen, hogy a reggeli csúcsidőben - csökkentve az utasok, így a járművek számát - megvonnák a 65 év feletti nyugdíjasok ingyenes utazását, ekkor külföldi példák alapján fizetniük kellene. Ez további szigor az időseknek, hiszen a kormány márciustól százezereket zár ki a BKV, a Volánok és a MÁV vonalain az ingyenes utazásból, mert a korhatár alattiak már nem számítanak nyugdíjasnak.

Forrás: nepszava.hu

Vissza
2012.
február
21. 10:54

Nyugdíjas ne utazzon reggel – vagy fizessen

Nyugdíjas ne utazzon reggel – vagy fizessen Járatritkításokat kiváltó javaslatcsomagot dolgozott ki a VEKE a fővárosi helyi és agglomerációs közösségi közlekedés helyzetének rendezésére. De ez sem fájdalommentes. Főként a korán kelő nyugdíjasoknak kellene áldozatokat hozniuk.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART