2012.
január
18. 10:51

Fordulat várható - Gyengülhet a svájci frank

Címkék:
svájci frank Nem várnak további dollárerősödést a nemzetközi elemzők a Reuters felmérése szerint. A szakértők a forint esetében is inkább stagnálásra számítanak a következő egy évben. A frankkal szemben a többség a magyar deviza erősödését várja.

A jelenleginél lényegesen gyengébb euró/forint árfolyamra nem kell számítani idén, legalábbis ha hiszünk az elemzőknek, akik a Reuters januári konszenzusa szerint nem várnak a jelenleginél magasabb árfolyamot. A következő egy hónapra ugyanis átlagosan 311 forintra várják a jegyzést, míg három hónapos időtávban ez az érték 310 forintra csökken. Nem árt ugyanakkor az óvatosság az előrejelzéssel kapcsolatban. Decemberben például az IMF-tárgyalások előtti sokkal optimistább hangulatban még jóval alacsonyabb árfolyamokat prognosztizáltak az elemzők. Ugyan már akkor is visszafogott erősödésre számítottak az elkövetkező egy évre, tizenkét hónapos időtávon például 289 forint volt az átlag célár. Ráadásul, ha még messzebbre megyünk vissza, az is azt mutatja, hogy az elmúlt hónapokban folyamatosan egyre magasabb árfolyamokat prognosztizáltak az elemzők. Novemberben még 281-es szintet vártak ugyanezen az időtávon. Ehhez képest júniusban − az eurózóna adósságválságának mélyülése, a végtörlesztés bejelentése, a Moody's általi leminősítés, illetve az IMF-tárgyalás kezdeményezése előtt − az immár igencsak optimistának tűnő 264,35-ös átlagértéket valószínűsítettek a szakemberek.

Árulkodó tény, hogy az akkori egyéves céllal leginkább összevethető 6 hónapos prognózis harminc forinttal magasabb, 295,60-as eurókurzust vetít előre a decemberi felmérés alapján, most pedig már 300 forintos célárfolyamnál tartanak az elemzők. Egyéves távlatban januárban a 290 forintot lőtték be az elemzők, ami jelentősen gyengébb ugyan a rövidebb távú prognózisoknál, de ugyanúgy beleillik a folyamatosan gyengülő képbe.

Már erősödnie kellene a forintnak

Ugyanakkor abban egyetértés van a szakértők között, hogy fundamentális alapon a jelenlegi szintről már erősödnie kellene a forintnak, ezt azonban akadályozzák az ország finanszírozhatóságával kapcsolatos aggályok. Amennyiben viszont sikerül megállapodni a készenléti hitelkeretről, és a nemzetközi hangulat is támogatja ezt, akkor megfordulhat a forint esetében tapasztalt trend. Mindez azt jelentheti, hogy talán meg is úszható egy újabb forintcsúcs az euróval szemben (jelenleg 324,80 ez az érték), bár azért vannak olyan elemzők, akik 330 forintos eurót is elképzelhetőnek tartanak a következő egy évre.

Az euró/dollár keresztárfolyam alakulása viszont támogathatja a forint erősödését. A konszenzus alapján az euró erősödését várják az elkövetkező egy hónapban. A jelenlegi 1,28-as értékről ugyanis 1,30 közelébe emelkedhet az elemzők szerint a keresztárfolyam, ami a kockázatvállalási hajlandóság fennmaradását feltételezi a részükről. Igaz, hogy utána féléves távlatban már újra a jelenlegi szintre jöhet vissza az árfolyam, de egy év múlva már megint az 1,30-as keresztet tartják a legreálisabbnak. Mindebből leginkább azt a következtetést lehet levonni, hogy sávozásra lehet felkészülni az 1,30-as és az 1,27-es érték között az elkövetkező időszakban, tehát jelentősen erősödő dollár már nem gyengíti tovább a forintot.

Kifejezetten jó lehet viszont, ha bejön a frankkal szembeni jóslata az elemzőknek. A jelenlegi 1,21-es szinttel szemben ugyanis már egy hónapos időtávon 1,22 körüli árfolyam jön ki konszenzusos értéknek, de három, hat és tizenkét hónapos távlatban is egyértelműen a frank gyengülését várják. Mindez azt jelenti, hogy − bár azért akad egy-két elemző, aki szerint elképzelhető az 1,20-as árfolyamküszöb áttörése lefelé − a többség egyértelműen a frank gyengülését várja. A 12 hónapos előrejelzés például már 1,257-es konszenzust takar. Mindez lefordítva a forint/frank árfolyamra azt jelenti, hogy fokozatos gyengülés következhet, igaz, egy év múlva még így is 230 körül járhat a jegyzés.

Forrás: napi.hu

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART