2012.
február
09. 05:38

Göncz Árpádot köszöntik a születésnapján

Göncz Árpád Szerenáddal köszöntik kilencvenedik születésnapján, pénteken a budapesti Vérhalom téren Göncz Árpád volt köztársasági elnököt neves közéleti személyiségek.

A holnapi eseményen részt vesz mások mellett Bródy János zenész, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, Konrád György író, az SZDSZ alapító tagja és Kuncze Gábor, a szabad demokraták korábbi elnöke. Ők korábban közölték: Göncz Árpád "plebejus-polgár" köztársasági elnökként kifejezte a nemzet egységét, nem tett különbséget magyar és magyar között, ha betartották az alkotmányos demokrácia szabályait, függetlenül attól, hogyan éltek és miben hittek. "Büszkék vagyunk 1956 életfogytiglanra ítélt hősére, a demokratikus ellenzék egyik vezéralakjára" - írták, felidézve, hogy Göncz Árpád - aki 1990 és 2000 között volt köztársasági elnök - demokrata maradt a Kádár-rendszer alatt, és megőrizte eszméit az 1990 utáni, helyenként fájdalmas politikai küzdelmekben is.

A születésnap alkalmából a szervezők szerenáddal, és a Ha én rózsa volnék című Bródy-dallal köszöntik majd otthonánál a volt államfőt. Ugyancsak pénteken, egész napos konferenciát tart az OSA Archívum, de a meghívó szerint a résztvevők nem ünnepelni gyűlnek össze. "A köztársaság, amely mások mellett Göncz Árpád életpályájának is betetőzése volt, ma romokban hever. Hogyan jutottunk idáig? Hogyan léphetünk tovább?" - ezekre a kérdésekre keresik a választ az előadók: filozófusok, irodalmárok, közgazdászok, szociológusok és történészek.

Forrás: nepszava.hu

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART