2011.
január
13. 19:54

Halálugrás a pályaudvaron

Címkék:
vasúti torony A Kecskemét-Alsó vasúti pályaudvar egyik 30 méter magas világítóoszlopáról vetette magát a mélybe egy idős férfi csütörtök délután.

Szörnyű tragédia történt csütörtök délután az egyébként csendes, kihalt Kecskemét-Alsó pályaudvaron. Egy férfi a kora délutáni órákban felmászott az egyik 30 méter magas világítóoszlopra, majd a mélybe vetette magát. A járókelők már hiába értesítették a mentőket, a lezuhant ember azonnal belehalt sérüléseibe.

A delmagyar.hu munkatársának sikerült beszélnie a vasútállomás forgalmi ügyeletesével. A épületben egyedül dolgozó hölgy kérdésünkre elmondta, hogy épp a 14 óra 2 perces szerelvényt várta a peron mellett, amikor meglátta az épület tőszomszédságában lévő oszlop melletti csoportosulást. Ezt követően értesült róla, hogy egy ember leugrott a toronyból, és a helyszínen meghalt. Hozzátette, ő maga nem ment oda kíváncsiskodni, így nem tudja, hogy ki volt az elhunyt. A MÁV alkalmazottjától megtudtuk azt is, hogy a tornyok felső része nincs lezárva, de korábban nem is mászott fel rájuk senki, még csínytevésből sem.

Időközben kijött stábunkhoz a közelben lakó Zoltán, aki kérdésünkre elmondta, ő a tűzoltóktól úgy hallotta, hogy egy 80 éves férfi mászott fel a toronyba, majd ugrott le a magasból. Zoltán megmutatta a pontos helyét, hogy hová zuhant le a férfi, majd hozzátette, a helyszínen mondtak olyat is, hogy a bácsi nem ment fel teljesen az oszlop tetejére, hanem a lépcsők oldalán kimászva ugrott le.

Forrás delmagyar.hu

Vissza
2010.
május
25. 20:38

Öngyilkosság - Kockázat a nyugdíjasok körében

Öngyilkosság - Kockázat a nyugdíjasok körében Az idősek otthonába költöző embereknél gyakran növekszik az öngyilkosság kockázata, ezek az intézmények azonban nincsenek felkészülve arra, hogy megküzdjenek a problémával, állítják amerikai kutatók.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART