2012.
április
23. 10:29

Hamburger vagy töltött káposzta? - Beszélgetés Oszvald Marikával

Címkék:
Oszvald Marika Az operettekben ritkán sírnak fel csecsemők, cselekményük megtorpan a csúf ármányt legyőző, öröknek ígért andalító szerelem pillanatainál, mégis itt énekel, táncol, színészkedik közöttünk valaki, aki beleszületett az operettbe, és azóta is abban él. A most hatvanéves Oszvald Marika, a Halhatatlanok Társaságának örökös tagja Halasi Marika szubrett és Oszvald Gyula bonviván gyermekeként jött a világra. Budapesti lakása előszobafalát egyik oldalon aranykeretbe foglalt fekete-fehér képek borítják, régi, jelmezes fotók a színészcsalád tagjairól. Szülei mindketten a Fővárosi Operettszínházban váltak ismertté, bár a művésznő legkorábbi emlékei Debrecenhez kötődnek, ahol édesapja operaénekesként kezdte a pályáját.

- Óvodáskoromban, amikor hihetetlenül fogékony az ember, rendszeresen bejártam a Csokonai Színházba, és betéve tudtam a repertoárt - meséli. - Nemrégiben kaptam egy levelet régi iskolatársamtól, aki a többtagozatos debreceni intézményben gimnazista volt, amikor én elkezdtem ott koptatni a padokat. Felidézi, hogy akkor, az ötvenes évek végén hüledezve szaladt hozzá valamelyik tanóra előtt egyik operarajongó barátja, és újságolta, hogy egy hatéves kislány Puccini Pillangókisasszonyának nagyáriáját énekli a folyosón. Ne bolondozz, válaszolta amaz, talán a Pancsoló kislányt vagy a Barna bőrű hableányt!?... Aztán odajöttek, és én tényleg elénekeltem az áriát, de ha hosszabb lett volna a szünet, az egész operát előadtam volna nekik.

Az iskolai évek alatt a szülei nem engedték, hogy "gyerekszínészkedjen", pedig filmezni is hívták. Azt mondták - emlékezik vissza -, hogy ezt az életkort a tanulásnak és a játéknak kell szentelni. Nyelvtanárokhoz járatták, taníttatták zongorázni, méghozzá tíz évig, de azt nem nagyon szerette. És természetesen elment az úttörő énekversenyekre, ahol díjakat is kapott, meg elvitték Csillebércre táborozni.

- Harmonikus családi életünk volt - lágyul el kicsit a hangja. - A szigorúságot humorral fűszerezték a szüleim. Úgy tizenegy éves lehettem, amikor kitört rajtam a mozgáskényszer. Kértem, hadd járjak táncolni. Sokféle válfaját kipróbáltam a mozgásnak, a balettot, a szteppet, az akrobatikát, a szertornát, a műugrást. Bajnokságokon is indultam, és szerintem akkor ívódott belém az egészséges versenyszelem. Onnan eredhet, hogy bánt a mai világban elharapózó akarnokság, erőszakosság, amikor valaki úgy érvényesül, hogy a másikat eltapossa. Aki híján van az alázatnak, és mindenáron az Isten helyébe akar lépni, az nagyon nagyot zuhanhat. Persze, én is harcos típus vagyok, szeretem elérni a célomat, de soha nem könyökléssel. Szorgalmasnak kell lenni, a kollégák kedvében járni, elfogadni a rendezői instrukciókat, hiszen a színház csoportmunkából születik, és felfokozott idegállapotban. Ha egy külső szemlélő azt hallja a próbán, hogy a rendező megkérdezi tőlem, micsoda tehetségtelen baromságot műveltem az előbb, akkor a "civil" azt gondolja, megaláztak engem. Én viszont tudom, hogy a rendező a cél érdekében hőbörög, és a premier után lehet, hogy azt fogja mondani: zseniális voltál, Marikám.

Istenáldotta tehetség

Még mindig ott cseng a fülében édesapja intelme, aki nemegyszer megállapította, hogy istenáldotta tehetség a lánya, de erről nem tehet, ezért ne éljen vissza se ezzel az adománnyal, se a nézők szeretetével. Filozofikus alkatnak tartotta édesapját, aki még a nehezen kiismerhető rendszerváltás utáni időszakokban is pontosan tudta, mi a helyes, és mi nem az. Édesanyjáról pedig azt eleveníti fel, hogy földre született angyal volt, aki meleg szeretettel vette körül, mellette burokban érezhette magát. Nekik köszönheti - állítja -, hogy még ma, a sok problémával együtt is varázslatosnak látja a világot.

- Bámulattal figyelem - mondja -, hogy a sznobok által lenézett operett mennyire népszerű a közönség körében. A március végén megtartott színházak éjszakáján szerintem harminc alatt volt a nézők átlagéletkora. Ez klasszikus műfaj, élnie kell! Mert meglehet, hogy most a hamburger a divat, de azért szívesen megesszük a hagyományos töltött káposztát is…
A darabok átrendezése gyönyörködteti, szereti az új díszleteket, jelmezeket. Még alakítgat is rajtuk. Amikor például egy kalotaszegi ruhát kapott, de a mellény gyerekméret volt, a műhelyben beletoldottak, ő pedig szerzett ugyanolyan cérnát, gyöngyöt, és a minta szerint kihímezte az új részt.
De az újításról úgy vélekedik, hogy okosan kell vele bánni. A Csárdáskirálynő előadáshoz az ötvenes években koreografált palotást például annyira eltalálta Hidas Hedvig, hogy máig minden felújításban érintetlenül benne hagyták.

Az operetti idillt közel érzi a személyiségéhez.

- Két lábon álló, reálisan gondolkodó ember vagyok, de szeretem a varázslatot. Nem a csöpögő romantikát, hanem azt, amikor valóságos emberi érzelmek győzedelmeskednek - húzza alá. - Bár a mai világban általában mindenki mindenkit megcsal, elhagy, de én igenis el tudom képzelni, hogy elő-előfordul a mindennapokban is az operett idealizálta szerelem, amikor két ember örökre együtt marad, és imádattal fogják egymás kezét. Az életben is megtapasztaltam az emberi jóságot. Akadtak, akik gyanakvással néztek rám, nem szimpatizáltak velem, mondjuk az a kolléganő, aki a második szereposztásban játszott velem azonos szerepet. De ha én jó szándékkal közelítettem hozzá, azt megérezte, és visszakaptam a befektetett szeretetet. Rájött, hogy nem érdemes acsarkodni, egyik este úgyis ő játszik, a másikon meg én. Egyik ilyen riválisból később jó barátnőmül vált.

Az egész életem fölhajtás

Nem rendítette meg Oszvald Marikát, hogy hatvanéves lett. A cigánykerekekkel együtt talán kihagyja híres mutatványát is, amelyben könnyedén felkapta nála két fejjel magasabb férfipartnereit, de a most játszott szerepei, ha lehet, még inkább kedvére valók, mint a korábbiak.
A Mágnás Miska mosogatólánya, Marcsa és a Csókos asszony Hunyadinéja ugyanis engedik kibontakozni a komikumot, így érdekesebbek, mint egy átlag szubrett feladatköre. A gálaműsorokban pedig az operettirodalom színe javát szólaltathatja meg.
A kerek születésnapra nem csapott nagy felhajtást, pedig saját kezűleg gondozott nyolcszáz négyszögöles, virágzó gyümölcsfákban pompázó gödöllői telkén akár tömeges kerti partit is rendezhetett volna.
- Az egész életem fölhajtás - magyarázza. - Családi ünnepből mára inkább a bensőségest szeretem. Mivel jó a közérzetem, nem szörnyülködöm a változáson, amellyel a tükörben szembesülök az olykor megnézett régi felvételeimhez képest. Megállapítom, hogy csinos fiatalka voltam, de az élet rendjével akkor, huszonévesen is tisztában voltam. Most szép, okos lányomban gyönyörködöm. Olyan, mint egy kis hercegnő.

Forrás:MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART