2013.
július
15. 11:53

Háromszor annyi sót esznek a magyarok, mint kellene

Címkék:
só A fogyasztók egészsége érdekében a pékszövetség vállalta a kenyerek sótartalmának csökkentését, de ez kevés lesz a komoly eredményekhez – hangzott el a Kossuth Rádióban.

A kereskedelmi forgalomban lévő kenyerek több mint egyharmada nem felel meg a Magyar Élelmiszerkönyv leírásának, a sótartalmuk határérték feletti – hívta fel a figyelmet a közelmúltban a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség. A társaság ügyvezető elnöke, Baran Alexandra a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta, megállapításukat egy tesztre alapozzák, amely során tizennégy fehér és félbarna kenyeret vizsgáltattak meg laboratóriumban.

sóA vizsgálat eredménye az lett, hogy öt termék, vagyis az értékelt kenyerek több mint egyharmada túl sós volt. A tételeket az egyesület áruházláncok, illetve nagyobb, több helyen is jelenlévő pékségek kínálatából választotta.

A zsemlékkel is gond volt

A Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség azért döntött a kenyérteszt mellett, mert korábban már végeztek egy zsemlevizsgálatot, és azt mutatta, hogy nagyon sok a kelleténél sósabb zsemle, emellett a kisméretű pékáru állaga gyakran nem kielégítő. A zsemlékre jellemző, hogy a kezdetben frissnek tűnő áru, akár már a vásárlás napján összeesik.

A megengedett sómennyiség háromszorosát eszi meg egy átlagos magyar

Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök hangsúlyozta, az élelmiszerek rejtett sótartalma valóban elég komoly probléma Magyarországon. Megjegyezte, hogy egy átlagember szervezetébe egy nap összesen 5 gramm, vagyis egy teáskanálnyi só kerülhetne be, ha betartaná a megengedett határértéket. A kenyerekben 10 dekagrammonként általában 1,5-2 gramm só van, vagyis egy kiló kenyérben ennek a tízszerese, 15-20 gramm. Magyarországon egy ember átlagban 15-20 deka kenyeret eszik egy nap, ez azt jelenti, hogy csak ezzel az élelmiszerrel 2,2-4 gramm só kerül a szervezetbe a szükséges napi 5 grammból.

A kenyér, és ami rákerül

A szakember hangsúlyozta: épp ezért nem is elsősorban az élelmiszerek közvetlen otthoni sózása okolható a túlzott sófogyasztásért, hanem az ennivalókban – például sajtokban, felvágottakban, margarinokban, chipszekben, savanyúságokban, zacskós levesekben – ezen felül rejtetten benne lévő nátrium-klorid. Fejenként így a megengedett mennyiség közel háromszorosa, napi 14 gramm jut a magyarok szervezetébe. Az általános iskolásokat kiszolgáló közétkeztetésben pedig a kelleténél ötször több sóval készülnek az ételek.

Ezt megerősítette Werli József, a Magyar Pékszövetség szakmai titkára is, aki szerint a kenyerek sótartalma önmagában nem lenne probléma, a gondot az okozza, hogy az elfogyasztott élelmiszerek összsótartalma túl magas.

Szomjazó sejtek

Baran Alexandra megjegyezte, nemcsak a kenyerekkel van baj, hanem a fogyasztói szokások megváltozásával is, hiszen egyre népszerűbbek a gyorséttermek és a boltban kapható készételek, amelyek elterjedése nagyban hozzájárul a túlzott sóbevitelhez. Ez súlyosabb esetben sejtkiszáradáshoz is vezethet, miután a vízmolekulák kötik le a sót a szervezetben is. Előfordulhat, hogy hiába iszik egy ember, a sejtjei mégis szomjaznak – fogalmazott a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség tisztségviselője.

Lehet kérdezni a boltostól

A civil szervezet ügyvezető elnöke elmondta még, a hozzájuk érkező vásárlói panaszok elsősorban a címkék hiányáról szólnak. Azoknál az élelmiszeripari termékekre azonban, amelyeket jellegükből adódóan huszonnégy órán belül elfogyasztanak, nem kötelező címkét tenni. Tóth Gábor szerint ugyanakkor a forgalmazónak tudnia kell adott termék összetételét, és kérésre erről tájékoztatást kell adnia. Az élelmiszeripari mérnök megjegyezte, a pékáruk sótartalma akkor kezdett el növekedni, amikor megszűnt a hagyományos kovászolásos előállítás, és felváltotta az élesztős eljárás. A gyorskészítésű kenyerekben nem képződnek olyan harmonikus aromaanyagok, mint a régi pékárukban, ezért az előállítók növelni kezdték az ízfokozó hatású só mennyiségét termékeikben.

Önkéntes vállalást tettek a pékek

Werli József, a pékszövetség munkatársa szerint azonban ma már kissé változik a kép, a szakma sok mindent megtesz a sómennyiség csökkentéséért. A szövetség megállapodott az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI), amely során a pékek önkéntes vállalást tettek a sótartalom 16 százalékos csökkentésére két lépcsőben. A szövetség emellett arra ösztönzi a vállalkozásokat, hogy a klasszikus kovászos technológiát alkalmazzák a kenyereknél, azért is, hogy ellensúlyozzák a sócsökkentés miatti ízváltozást.

A szakmai szervezet a kisebb mennyiségű nátrium-klorid felhasználást az Élelmiszerkönyvbe rögzítendő szabályként javasolta, amit a hatóság elfogadott. Ennek eredményeképp 2015-től, majd 2018-tól mérséklődik a sótartalom – tette hozzá a Kossuth Rádió műsorában Werli József.

Másoknak is csökkenteni kellene

A kezdeményezést jónak nevezte Tóth Gábor, de hangsúlyozta, ahhoz, hogy a napi sóbevitel jelentősen csökkenjen Magyarországon, más élelmiszerekre is ki kell terjeszteni a korlátozást. Nem beszélve arról, hogy a fogyasztók tudatában is változásnak kellene beállni, néhány hét vagy hónap után ugyanis megszokható és élvezhető a kisebb sótartalmú étel is – tette hozzá az élelmiszeripari mérnök.

Forrás: Kossuth Rádió/ elelmiszeronline.hu

Vissza
2011.
augusztus
31. 09:14

A sós víz javít a vércukorszinten

A sós víz javít a vércukorszinten Már egy rövid Holt-tengeri mártózás is segíthet csökkenteni a vércukorszintet és javíthatja a cukorbetegek egészségi állapotát izraeli kutatók előzetes eredményei szerint.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART