2014.
október
21. 13:54

Hatvanezer matuzsálem él Kínában

Címkék:
Kína Kínának már csaknem 60 ezer 100 évesnél idősebb lakosa van, a népes "klub" korelnöke 128 éves - jelentette a kínai gerontológiai társaság kedden közreadott jelentésében.

Az arányokban a korábbiakhoz képest nem mutatkozik jelentős eltérés, a leghosszabb életűek kétharmada nő, a többségük vidéken él. Jellemzően a déli országrész, főleg Hajnan sziget, Kuanghszi és Anhuj tartomány lakói. Szülőföldjüket általában úgy jellemzik, mint ahol a környezet jó, a gazdaság "mérsékelten fejlett".

A múlt hónapban jelentették be, hogy a dél-kínai Hajnan megkapta a "hosszú élet szigetének" titulusát, miután több mint 1900 száz éven felüli polgár lakja és körülbelül 1,2 millióan élnek rajta 60 év felettiek.

Az öregedés tudományával foglalkozó szakemberek kutatásai szerint a százévesek és a felettiek egészségesen étkeznek, szívesen tevékenykednek a szabadban és szeretnek társalogni. A társaság tavaly októberi közlése szerint az ország legidősebb embere az ujgur nemzetiségű Alimihan Szejiti, aki 1886 júniusában látta meg a napvilágot.

A gyors ütemben öregedő Kínában 2013 végére több mint 202 millióan érték meg 60 évet, vagy annál többet, vagyis az idősek az összlakosságnak közel a 15 százalékát alkották. Becslések szerint a 65 év felettiek aránya 2050-re a teljes népesség egyharmadára fog nőni. Alig negyven év múlva a népesség egyötöde lesz 80 éves vagy idősebb Kínában.

A világ legnépesebb országában a születéskor várható átlagos élettartam 2010 végén 75 év volt, s a kormány azt tűzte ki célul, hogy 2015-re ezt egy évvel megtoldják. Ennek érdekében két éve egészségügyi kormányprogramot indítottak. A születéskor várható élettartam tekintetében Kína továbbra is egy közepesen fejlett országnak felel meg. Pekingben 2011-ben az átlag 81,12 év volt, a rekordot Sanghaj tartotta 82 évvel.

Forrás: MTI

Vissza
2011.
augusztus
19. 09:15

Kína felduzzasztja a nyugdíjprogramját

Kína felduzzasztja a nyugdíjprogramját Miközben a világ jelentős részén a nyugdíjrendszerek megkurtítására kényszerülnek a kormányok, a pekingi vezetés a kínai nyugdíjprogram bővítése mellett döntött − jelentette a Xinhuanet internetes portál. A 12. ötéves terv módosításával 2015-re minden vidéki és városi lakosra kiterjesztik a nyugdíjbiztosítást − jelentették be az államtanács (a kormány) ülése után.
Tovább
2013.
október
17. 11:07

Kína százéveseinek négyötöde nő

Kína százéveseinek négyötöde nő Kína több mint 54 ezer százévesnél idősebb polgárának a négyötöde nő. Közéjük tartozik a legidősebb is, aki állítólag 127 éve született - tudatta a kínai geriátriai társaság (GSC).
Tovább
2013.
szeptember
05. 20:48

Kínában is félnek az öregedéstől

Kínában is félnek az öregedéstől A szegénységtől, az öregedéstől, a párkapcsolati nehézségektől és a rossz döntésektől félnek leginkább a kínaiak - derül ki a "kínai Google", a Baidu keresési eredményeinek statisztikáiból.
Tovább
2012.
november
07. 09:07

Kínában nem jött be az "egykepolitika"

Kínában nem jött be az "egykepolitika" A népesség struktúrájának változásából adódó problémák komoly hatással lesznek Kína jövőbeni társadalmi, gazdasági fejlődésére, ezért az országnak újra kellene gondolnia családtervezési politikáját - javasolja friss tanulmányában a kínai kormány egyik háttérintézménye.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART