2012.
április
05. 10:34

Hatvanhárom évesen szerzett diplomát a Tyúkanyó

Címkék:
diploma Hatvanhárom évesen diplomázott a szemenyei Varga Lászlóné, aki már nyugdíjas, unokázik, segít a lányának, és a szabadidejét tanulással kívánta tölteni.

- Jogi asszisztensnek tanultam négy félévig, 2011. június 3-án vizsgáztam. Az egészet Andi barátnőmmel találtuk ki. Idén április 15-én töltöm be a 64. évemet - meséli Varga Lászlóné, Irma.

- Én voltam a "tyúkanyó" a Károly Gáspár Egyetem szombathelyi kihelyezett tagozatán, ahová egyébként húszas, harmincas fiatalok járnak, az utánam következő "legidősebb" is csak negyvenes volt. A gépírás tanárnőmnek megtanultam a tíz ujjas gépelést is - máig így vagyok benne a telefonjában, hogy "Tyúkanyó."

Irma egyáltalán nem találja sértőnek ezt a nevet. Sőt azt a másik becenevét is kedveli, amit lányunokájától kapott, aki nem tudta kimondani, hogy Irma mama, csak azt, hogy "Irmama". Innen ered az a másik elnevezés, ami az egyetemi tagozaton szintén elterjedt lett.

- Virágkötő szakmám van, gépkocsivezető is vagyok, és nem tud olyat munkát mondani, amit ne tudnék elvégezni. A férjemmel három családi házat építettünk, nagyon sokat dolgoztunk, magunk csináltuk, amit tudtunk. Már nyugdíjas vagyok. Nem vagyok "vénasszony" típus. Korábban anyagbeszerzőként dolgoztam. Sokat segítek a lányomnak, aki itt lakik a faluban, főzök, mosok, kísérem a fiú unokámat a buszhoz, ha megy iskolába, délután megyek elé.

Irma igyekszik izgalmas kapcsolatokat kiépíteni. Például küldött saláta- és csirkerecepteket a Vas Népe Szakácskönyvébe.

A jogi asszisztensi képzettségét nem használja, de jelentkezett ülnöknek, fel is vették a szombathelyi városi bíróságra. Korábban is járt nyílt tárgyalásokra, Magdi barátnőjét Veszprémbe is elvitte a Cozma-perre. Érdekli, milyenek az emberek, hogy ítél a bíró...

Forrás: vasnepe.hu

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART