2011.
december
16. 20:43

Hazament az IMF és az EU küldöttsége

Címkék:
Olli Rehn Megszakadt Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság közötti konzultáció az elővigyázatossági hitelről; a delegáció hazautazott Budapestről - közölte Olli Rehn uniós pénzügyi biztos szóvivője. Amadeu Altafaj Tardio elmondta: a tárgyalás megszakítása összefüggésben van a magyar jegybankot érintő, véleményük szerint a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét potenciálisan veszélyeztető törvénymódosító javaslattal.

Az egyeztetés megszakítása Olli Rehn személyes döntése volt.
Altafaj Tardio hangoztatta: a bizottság és az IMF küldöttsége az említett aggodalmakat a kormány delegációjával tartott csütörtöki találkozón megismételte. Azt követően azonban, hogy a kormány "nem tájékoztatta a küldöttséget annak a szándékának a megváltoztatásáról, hogy továbbviszi a vitatott javaslatot", a bizottság - szoros egyeztetésben az IMF-fel - úgy döntött, hogy megszakítja az előkészítő tárgyalásokat. Az IMF ugyanakkor pénteken azt közölte, hogy a Nemzetközi Valutaalap szorosan együttműködik az Európai Bizottsággal és továbbra is kapcsolatban áll a magyar hatóságokkal, hogy döntsenek a további lépésekről. Az IMF szóvivője arról tájékoztatott, hogy az előkészületi tárgyalásokat azért szakította meg a brüsszeli-washingtoni tárgyalódelegáció, mert az új jegybanktörvénnyel kapcsolatosan megfogalmazott aggályai ellenére a magyar kormány nem mutatott szándékot a törvény elfogadásának elhalasztására.

Az IMF és az EU küldöttsége kedden négy napra érkezett Magyarországra, látogatásuk informális volt, célja pedig a jövő év januárjában kezdődő hivatalos tárgyalások előkészítése.

A Nemzetgazdaság Minisztérium november 17-én közölte, hogy a kormány megkezdi a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutaalappal.
Fellegi Tamás tárcanélküli miniszter, a magyar tárgyalóküldöttség vezetője közleményben hangsúlyozta, hogy informális megbeszélés zajlott a magyar delegáció és az IMF és az EU küldöttsége között, így a hivatalos tárgyalási folyamat megszakításáról nem lehet szó. Megerősítette, hogy a magyar delegáció továbbra is kész az előfeltételek nélküli tárgyalásra, és megjegyezte: a kormány megkapta az EKB állásfoglalását az MNB-törvénytervezetről, az abban foglalt javaslatok feldolgozása és beépítése folyamatban van.

Romlottak az esélyeink

Az MTI által megkérdezett elemzők szerint rontja az IMF-EU és Magyarország közötti megállapodás kilátásait a delegációk hirtelen távozása Magyarországról, és figyelmeztettek: ha a kormány nem finomít álláspontján, jelentős forintgyengülés és állampapírhozam-emelkedés jöhet. Az IMF-tárgyalások megszakadása bizonytalanságot okoz, miután a befektetők a tárgyalások bejelentése után kifejezetten pozitívan tekintettek Magyarországra. A piaci szereplők számítottak arra, hogy "döcögő lesz a tárgyalás", de arra nem, hogy az előkészítő megbeszélések megszakadnak - mondták elemzők.

"Nem feltétlenül csökkentek" a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megállapodásának esélyei, ám jelentős piaci gyengülést okozhat a köztes időben, ha nem közeledik a kormány és az IMF álláspontja a vitás kérdésekben - vélekedtek londoni felzárkózó piaci elemzők. Az MTI-nek nyilatkozó citybeli szakértők egyelőre fenntartották azt az előrejelzésüket, hogy az MNB monetáris tanácsa kedden fél százalékpontos kamatemelést hajt végre, de hozzátették azt a véleményüket is, hogy ha az IMF-fejlemények miatt addig jelentősebb forintgyengülés következik be, ennél agresszívabb szigorításra is kényszerülhet a jegybank.

A forint gyengült a fontosabb főbb devizákkal szemben pénteken arra a hírre, hogy a tervezettnél egy nappal hamarabb elutazott Budapestről a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság delegációja.
Az eurót késő délután 305 forint körül jegyezték a délelőtti 301,41 forint és a csütörtök délutáni 301,85 forint után. A piacon várják az EU-IMF konzultációkkal kapcsolatos további híreket, valamint a mostani egyeztetés váratlan befejezésével kapcsolatos értékeléseket. A kereskedők mindenesetre nem számítanak arra, hogy az euró árfolyama 300 forint alá kerül a közeljövőben, holott a héten a jegyzés megközelítette ezt a szintet.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART