2011.
január
28. 12:11

Házi segélynyújtás időseknek Nagybecskereken

Címkék:
Nagybecskerek A nagybecskereki városházán Dušan Radaković, a közigazgatási és önkormányzati minisztérium államtitkára ma átadta dr. Mileta Mihajlovnak, Nagybecskerek polgármesterének a 2,6 millió dinárról szóló végzést, amelyet a házi segítségnyújtás elnevezésű projektum realizálására fordítanak.

A projektumot a nagybecskereki Gerontológiai Központ dolgozta ki.
Az államtitkár elmondta, hogy e projektum jelentőségét felismerve, a minisztérium szerint a jövőben a legidősebb polgároknak segíteni tudnak, és minőségesebbé teszik az életüket. Radaković még hozzáfűzte, hogy Nagybecskerek városával ez is a jó együttműködést jelképezi, és reményét fejezte ki, hogy ebben az évben is pályáznak majd a minisztériumnál, és a legégetőbb problematikákat ilyen módon fogják orvosolni.

Dr. Mileta Mihajlov, Nagybecskerek polgármestere elmondta, hogy a házi segítségnyújtás első projektumát 2008-ban, mégpedig január 15-e és június 30-a között valósították meg, majd ugyancsak abban az évben, július 15-étől a város vette át e projektum anyagi hátterének biztosítását. Egészen a múlt év június 30-ig a város 8 házvezetőt alkalmazott, kettőt a városban és hatot a környező falvakban, Ernőházán, Eleméren, Écskán, Lázárföldön, Perlaszon és Orlódon. Tvalyelőtt a házi segítségnyújtást 298-an igényelték, tavaly pedig 153 idős személyt láttak el a házvezetők.

Zorica Vučković, a nagybecskereki Idősek Otthonának igazgatónője elmondta, hogy e projektum hat hónapig tart majd, melynek keretében 15 munkást foglalkoztatnak, hét-hét házvezetőt a város, illetve a környező településeken, valamint egy sofőrjük is lesz. Az igazgatónő szerint a város területéről mintegy 70, a környező falvakból pedig mintegy 100 idős polgárt tudnak majd ellátni.
 

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART