2012.
május
19. 17:03

Hosszú hetekig kórházban...

Címkék:
orvosi rendelő A sors hozhatja úgy, hogy nem csupán néhány napot kell kórházban tölteni. A hely ilyenkor - nem túlzás - börtönné kezd válni. Főként, ha nem lehet tudni, meddig tart a kezelés. Még ha biztatók is a gyógyulás jelei, számos nyűgöt kell leküzdeni. De hogyan?

Akkor rosszabb, ha jobban van?

Aki hosszas betegségen esik át, az bizony tudna mesélni, hogyan változik, és mi mindentől függ a hangulata. Nem feltétlenül akkor érzi magát a legelesettebbnek, amikor egészségi állapota a mélyponton van. Amikor igazán rosszul van, akkor életösztöne dolgozik, erejét, figyelmét a gyógyulás szolgálatába állítja. Ilyenkor nincs még ideje, nem jut még energiája a kesergésre, önsajnálatra. A nehéz helyzetekben, például közvetlenül egy nagy műtét után, a fizikai fájdalom, a csillapítók, nyugtatók vagy egyszerűen a sok gyógyszer együttes hatására a beteg egyszerűen csak tompa, érdektelen, fáradt, sokat alszik, szendereg. A napok még összefolynak. Ám, amikor testileg kicsit megerősödik, a gyógyulás viszont mintha ólomlábakon kullogna előre, az idő kínosan hosszúvá válik. Kilátástalan várakozás következhet, és lassan megérik a depresszió.

"Csak egyszer kijussak innen!"

- érzi, gondolja a beteg. Rontja a helyzetet, ha nehezen megy a mozgás, a felkelés, keservesen fájdalmas a járás, és ha ki tud mozdulni a kórteremből, akkor is a folyosók fogságában marad. Még inkább, ha a kinti időjárás nem kedvez a kórházkerti sétának. Ekkor van igazán szükség az orvosok és a nővérek, vagyis azon szakemberek biztatására, akikbe a beteg bizalmát veti. Ahány orvos és nővér, annyiféleképpen igyekeznek naponta lelket verni ápoltjukba. Ilyenkor minden szó, hangsúly számít, mert a kapaszkodót és reményt kereső embernek rengeteg ideje van mérlegelni, hogy vajon ki mit miért mondott. Vajon biztatót jelent, vagy óvatosan akarják felkészíteni egy rossz hírre; mondjuk, hogy még sokáig tart, mire hazakerülhet. Ha indokolt, bizonyos idő után felajánlják pszichológus segítségét is. Ezt mindenképpen érdemes elfogadni.

A korábbi hasonló betegsorsokat ismerő szakember nagyon jó tanácsokkal tud szolgálni. Az egyik legfontosabb, hogy segít rendszert, rövidtávú terveket, célokat megfogalmazni, kialakítani. Sokat segít, ha a napirendben gyógytornásszal végzett gyakorlatok, testmozgás és kiszámítható időben jövő látogatók fogadása kapnak helyet. A látogatók híreket, eseményeket hoznak a kórházi lét eseménytelenségébe. Érdemes saját vagy a társalgóban elhelyezett monitoron követni egy-egy tévéadást a nap meghatározott időszakában, hasznosak lehetnek a kis video-lejátszók, fülhallgatós rádiók, főleg, amikor az olvasás, egyéb szellemi tevékenység még fárasztóak. Nem kell tartani attól, ha áthelyezik a beteget másik szobába vagy osztályra, ez inkább jótékony hatású, pusztán a változatosság miatt.
A betegre és hozzátartozókra háruló fontos feladat, hogy figyeljenek oda, valóban minden rendben zajlik-e a betegellátás körül. Itt szó sincs gyanakvásról, rosszindulatról vagy folytonos aggodalomról. Pusztán arra kell gondolni, hogy a lehető legjobb orvos is főképp saját szakterületének tudója, ezért ha más szakterületet is érinti betege állapota, már csak hivatalból is konzultálnia kell kollégájával. Az egyszerre több betegséggel küszködő beteg orvosának is segít azzal, ha odafigyel kezelésére, kérdez, kér, elmondja panaszait, ötleteit.

Látogatók

Nem minden beteg örül a látogatóknak, ha úgy gondolja, megjelenése inkább riasztó. Nem jó szembesülni a barátok, ismerősök tekintetében rejlő aggodalommal vagy meglepetéssel, amikor régi életvidám arc helyett, sápadt, karikás szemű, bizonytalan tekintetű, ismerősük üdvözli őket. Mégis jobb, ha vannak a beteg körül. Érdemes legalább a szűkebb család és hozzátartozók szeretetét és gondoskodását elfogadni. Remélhetőleg minden félelme ellenére rábeszélhető a beteg, hogy legalább néhány barátját fogadja. Az ismerősök látogatása, ha olykor fárasztó is, mégis többet segít, mint árt. Emellett fontos, hogy el kell fogadni az éppen aktuális helyzetet, a betegséget. Ez nem beletörődést, reményvesztést jelent. A gyengeséget, rossz közérzetet átmeneti állapotnak, a gyógyulás felé vivő út egy állomásának kell tekinteni, és így elfogadni. Sokat segít a betegnek, ha valaki időnként áttekinti, mennyi javulás történt már a kezdetek óta.

Soha ne feledjük!

Bármilyen apró léptekben halad a gyógyulás, nem szabad elhinni, hogy a beteg már soha nem lesz a régi. A cél a kórházban a biztonságos hazatérés, közben azonban nyugodtan számolhatunk azzal, hogy otthon meglepő gyorsaságra kapcsol majd a javulás! Az otthoni környezet, egy kis napsütés, a kényelmesebb mozgás, otthoni szeretet és gondoskodás szárnyakat fog adni a betegnek!

Forrás: Házipatika.com

A teljes cikket itt olvashatja!

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART